Újabb Zenit objektívek a láthatáron

Két nappal ezelőtt még csak az 50 mm-es szuperfényerős Zenitarról tudtunk, ám egy orosz fotós, Denis Gavrilov jóvoltából, most két másik Zenitar lencse is lebukott, illetve konkrétumokat is megtudhatunk a már három tagot számláló sorozatról, melyeket a orosz Photoforum 2016 alkalmával sikerült lencsevégre kapni. Mindemellett egy Kodak DCS Pro SLR/c vázzal tesztképek is készültek, azonban érdemes figyelembe venni, hogy az objektívek nem végleges példányok és még több változáson is áteshetnek.

Zenitar 50 mm F0.95 E

A standard gyújtótávolságú külseje már ismert volt, azonban az nem, hogy két részes, 14 lamellás íriszt kapott. A várhatóan csak 2017-ben debütáló objektív feltételezett ára 500 dollár, azaz 180 000 forint körül várható, mellyel jelentősen aláígér a Leica Noctilux 9700 dolláros árának. A minőségről majd a megjelenéskor lehet nyilatkozni, így csak akkor lesz teljes a kép.


(forrás: photowebexpo.com) [+]

Zenitar 50 mm F1.2

A bűvös F1.0-es fényerő fölé is érkezik egy sötétebb 50-es. A koncepció kissé érdekes és inkább tűnik prototípusnak, mivel hatalmas. A szintén teljes képkockához tervezett monstrum, ami nem összekeverendő az azonos paraméterű, de APS-H szenzorhoz tervezett "s" verzióval, 1200 grammot nyom a mérlegen és akár dupla ekkora gyújtótávolságú objektívnek is gond nélkül beillene. Belül 10 lencsét találunk 7 csoportba rendezve az aktuális dizájn alapján, de a gyártó ígérete szerint mind a külső, mind a belső változáson fog átesni a méret és tömeg csökkentésének érdekében. A megjelenése idén nyáron várható, az árazásról azonban még nem esett szó.


(forrás: Denis Gavrilov - gavrilovart.ru) [+]

Zenitar 85 mm F1.2

A 85 mm-es portréobjektívet is a 24 x 36 mm-es szenzorokhoz szánják alapvetően és kezdetben csak Canon és Nikon, később Sony E bajonettel lesz elérhető. Az egyes variánsok C és N betűk alapján azonosíthatóak be. Itt 9 lencsét találunk 7 csoportban, 82 mm-es szűrőátmérővel, továbbá a terméket átlagos méret és 900 gramm körüli tömeg jellemzi, míg a minimális fókusztávolság 70 cm lesz. Az újdonság 500 dollár körüli árcédulával valamikor az év végén fog megjelenni. A tesztképek itt találhatóak.


(forrás: Denis Gavrilov - gavrilovart.ru) Kattintásra galéria nyílik! [+]

Jól látszik tehát a Zenit agresszív árazási stratégiája, és hogy valós alternatívát kíván nyújtani a fényerős fixek világában. Bár ezek tükrében kissé furcsának tűnik a Rostec vezetőjének korábbi nyilatkozata, miszerint a Leicához hasonló prémium gyártókánt kívánnak visszatérni. Így csak remélni tudjuk, hogy az optikai és általános minőség is hozni fogja az elvártakat a sorozatgyártásba kerülő példányok esetén is.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés