Hirdetés

Megduplázza a mobilnet sebességét a Telenor

A Telenor ma közleményben jelezte, hogy Magyarország egyre több területén folyamatos indítással Hipernet 84 néven elérhető az a mobilinternetes csomag, ami már akár a vezetékes internet teljes körű kiváltására, illetve helyettesítésére is alkalmas hazánk számos pontján. A vállalat arra alapozza ezt komoly megállapítást, hogy az LTE-technológiával 84 Mbps névleges maximális letöltési sebességet kínáló szolgáltatást a Telenor már 60 településen 700 ezer lakos számára nyújtja (fontos megjegyezni, hogy a dinamikus bevezetés miatt jelenleg van, ahol teljes értékű szolgáltatás, van, ahol részleges, van, ahol csak a közeljövőben lesz aktív, így a Telenor már közzétett listáját érdemes e szempontból is nézni).

Hirdetés

A cég közleménye szerint a Hipernet 84 az év folyamán Magyarország egyre több területén lesz elérhető: Szombathely, Kazincbarcika, Sárospatak, Keszthely, Balatonfüred, Jászberény, Kalocsa, Szentes, Veszprém, Nagykőrös, Hévíz, Velence és más városok mellett a cég olyan településeken is bevezeti az új szolgáltatást, ahol vezetékes technológiával jelenleg nem érhető el nagy sávszélesség. A Telenor Magyarország szerint a Hipernet 84 bevezetése javíthatja azon vidéki lakosok információs és gazdasági lehetőségeit, akik korábban nem, vagy csak korlátozottan érhették el az internetet. A mobilszolgáltató ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a telekommunikációs szektort többszörösen sújtó, párhuzamosan kivetett különadók éppen az ilyen beruházások további megvalósulását veszélyeztetik, holott a mobil széles sáv országos terjedése kulcsszerepet játszik a munkahelyteremtés, illetve az új vállalkozások létrejöttének ösztönzésében, az oktatás színvonalának javításában és mindezeken keresztül a vidéki gazdaság élénkítésében.

Sepsi Zsolt, a Telenor műszaki vezérigazgató-helyettese büszkén nyilatkozott a fejlesztésről: „A tavalyi hálózatmodernizáció, a Hipernet bevezetése országszerte stabil műszaki alapokat biztosít nekünk ahhoz, hogy dinamikusan növeljük az ügyfeleink rendelkezésére álló sávszélességet. Ennek köszönhetően egyre többen férnek hozzá országszerte a még gyorsabb adatátvitelre alkalmas mobilinternethez, amellyel gond nélkül élvezhetik a szórakoztató tartalmakat: kiváló minőségben tölthetnek le zenéket, videókat gyorsan és egyszerűen, vagy akár az online játékokban is bátran kipróbálhatják magukat. Ehhez nem csak a Hipernet sebességét, de a letölthető adatforgalmat is megnöveltük.”

Új technológia mellé új jogi bakugrások

A Telenor a Hipernet 84 csomag mellé gondoskodik olyan modemről is, amely kompatibilis a 84 Mbps névleges maximális letöltési sebességet biztosító technológiával. Ez az eszköz automatikusan vált vissza az adott régióban rendelkezésre álló legnagyobb sávszélességre, azokon területeken, ahol a 84 Mbps névleges letöltési sebesség még nem érhető el.

A Hipernet 84 az összes Hipernet-csomaghoz hasonlóan korlátlan elektronikus levelezést és böngészést tesz lehetővé belföldön két év hűséggel. A szolgáltató a sávszélesség mellett az egyéb szolgáltatásokra használható forgalmi keretet a Hipernet 42 ajánlathoz képest is megduplázta, így havonta 40 GB-nyi adatforgalom áll a felhasználók rendelkezésére. Ahol elérhető, ott a Hipernet 84 a Hipernet 42 csomag díjai szerint vehető igénybe.

A témában járatos olvasóinknak ajánlott szöveg – mint mindig – a Telenornak az ÁSZF-fel összekapcsolható megjegyzése (arról, hogy a cégek e hónap elejétől miért is tehetik, teszik meg azt, hogy nem garantálnak sebességeket, olvasóinknak ajánljuk a HWSW alapos cikkét a témáról): „A Telenor kizárólag a Hipernet 21 és 42 tarifacsomagok esetében biztosítja a 7,2 Mbit/s le-, illetve 2 Mbit/s feltöltési sebességeknél magasabb sebesség elérését. A Hipernet tarifacsomagokkal elérhető elméleti maximális sebesség egy névleges érték, amely az adott területen a szolgáltatást biztosító hálózati technológia elérhetőségének, az azt támogató készülék meglétének, illetve a hálózat aktuális leterheltségének függvénye. A garantált sebességről, valamint a kínált sávszélességről az Általános Szerződési Feltételek 4. számú mellékletének 2. pontja rendelkezik. A minőségi mutató jogszabály szerinti meghatározása: A Szolgáltató által kínált sávszélesség, azaz internet-hozzáférési szolgáltatás nyújtása során az adott előfizetői hozzáférési ponton le- és feltöltési irányban elérhető, a szolgáltatáshoz rendelt adatátviteli sebesség felső elméleti határa, a lefedettségi terület bármely kültéri pontján, bármely időpontban 2G, 3G, HSPA technológia esetén: 0 Mbit/s. A Szolgáltató által garantált le- és feltöltési sebesség, azaz internet hozzáférési szolgáltatáshoz rendelt a Szolgáltató által az adott előfizetői hozzáférési ponton le- és feltöltési irányban a lefedettségi terület bármely kültéri pontján, bármely időpontban teljesíteni vállalt legkisebb adatátviteli sebesség 2G, 3G, HSPA technológia esetén: 0 Mbit/s.”

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények