Hirdetés

A százdolláros (jelenleg 176 dolláros) laptop
A Laptopot Minden Gyermeknek (OLPC) programot két évvel ezelőtt, 2005 elején hirdette meg Nicholas Negroponte, a massachusettsi műszaki egyetem médialaborjának vezetője, aki szerint az olcsó hordozható számítógép bevezetése az oktatás minőségének látványos javulását hozhatja a fejlődő országokban, ahol – legalábbis a célkitűzés ez – az általános és középiskolák tanulói, valamint tanáraik juthatnak majd hozzá. Az ambiciózus tervet – mely összesen több százmillió gép eladásával számol – felkarolta az ENSZ és a Google is.
Elöl Negroponte, hátul a Quanta gépe
A XO – melynek működő prototípusa először a világszervezet tuniszi csúcstalálkozóján mutatkozott be 2005 novemberében – nem tartalmaz semmiféle mozgó alkatrészt; a 366 MHz-en üzemelő AMD processzor mellett flashmemória alkotja a háttértároló-rendszert, melyre egy egyedi, Linux-alapú operációs rendszer került. A gép USB-csatlakozókkal és vezeték nélküli hálózati vezérlővel is rendelkezik. Az eredeti koncepció része volt egy kurblis akkumulátortöltő is, amellyel szükség esetén biztosítható lett volna a gép átmeneti áramellátása, de ezt az ötletet később elvetették. Ehelyett egy expanderre emlékezető vésztöltő jár majd az ősszel sorozatgyártásba kerülő géphez.
A Quanta a standon bemutatta annak a notebooknak a prototípusát is, amelyet a százdolláros laptop ihletett, de amelyet nem az OLPC program keretében, hanem kereskedelmi forgalomban árulnának, elsősorban iskoláknak. Ez a gép hétcolos LCD kijelzőt kapott, AMD Geode processzorra épül és ugyancsak flashmemóriás adattárolót használ. A CL2 kódnéven fejlesztett noteszgépet nem kell ventilátorral hűteni, ezért teljesen zajtalanul működik, egy akkutöltéssel akár 6 órán keresztül is. A teljesítménye internetes böngészésre és általános alkalmazások futtatására elég, játszani, DVD-filmet nézni nem lehet rajta. Bár az operációs rendszer választható, a kiállított modellen Windows futott. Ami pedig az árat illeti, a cél 250 dollár alá menni.