Hirdetés
Az internetes tartalmak tévés megjelenítésére először három-négy éve feküdtek rá a gyártók. A kezdeti lelkesedés némiképp lelohadt, amikor azt tapasztalták, hogy a végfelhasználók nem túlságosan érdeklődnek a szolgáltatás iránt. Ennek egyik oka biztosan az volt, hogy ezekben az alkalmazásokban egy szimpla távvezérlő segítségével nehézkes a navigáció. Főleg azok számára volt óriási a különbség, akik egyébként használnak számítógépet is, hiszen az egér és billentyűzet kombóhoz képest tényleg sokkal lassabbnak tűnt a távirányítós bénázás.
Samsung Qwerty TV
A Samsung már régóta az egyik élharcosa a különféle netes tartalmak, szolgáltatások elérésének. Többek között létrehoztak egy saját App Store-t is, amely a legtöbb új tévéjükkel elérhető. Nyilvánvaló, hogy a hagyományos távvezérlő hátrányaival is tisztában voltak, ezért kifejlesztettek egy szabványos QWERTY távirányítót is. Itt nem egy érintőképernyőt kell püfölni – láttunk már korábban ilyen próbálkozásokat is – hanem valódi gombokat, ami a korábbinál várhatóan lényegesen egyszerűbbé teszi majd a kezelést. Túlzás lenne azt állítani, hogy egy dizájntermékről van szó, de ebben az esetben a funkcionalitás tényleg mindent felülír.
A modell elsőként a D7000 és D8000 széria tartozékaként vásárolható meg, de állítólag a D6300 sorozattal is kompatibilis lesz. A következő hónapban érkezik, és száz dollárba fog kerülni.