Hirdetés
Az újdonságok a Jupiter Q370 és Jupiter H310 nevet kapták, és a gyárban egy mindössze 1 literes, 178 x 178 x 34 mm-es fizikai méretekkel rendelkező házikóba zsúfolták be az alkatrészeket. Annak érdekében, hogy a masina elhelyezésére még több lehetőségünk legyen, természetesen mind 100 x 100 mm-es, mindpedig 75 x 75 mm-es VESA furatokkal ellátták a kicsikéket - így már semmi nem áll az útjában annak, hogy akár a falra, akár monitorunk hátoldalára integráljuk a vasat.
A technikai jellemzőket tekintve a tajvani gyártó a saját, LGA1151 tokozású Q370D4-P1, illetve H310D4-P1 alaplapjait vette igénybe, de a választható processzorokkal kapcsolatban nem igazán szolgáltak egzakt információkkal: csak annyit említettek, hogy 65 W TDP-s, nyolcadik generációs központi egységeket lehet majd kérni hozzájuk.
Memória vonatkozásában - ahogy azt vártuk - DDR4-es SO-DIMM modulokban gondolkodhatunk, szám szerint kettőben, így lesz a maximálisan felhalmozható mennyiség 32 GB, 2666 MHz-en. Tárhelyekről sem kell lemondanunk, hiszen egy 2,5 hüvelykes, valamint egy M.2 2280-as meghajtónak szorítottak helyet a belső térben. A másodlagos M.2 key E 2230 slot egy lehetséges Wi-Fi vagy Bluetooth modul számára van fenntartva.
Mindkét Jupiter előlapján találhatunk két USB 3.1 Gen 1 Type-A és két USB 3.1 Gen 1 Type-C portot a fejhallgató és mikrofon jackek társaságában, ellenben a hátoldalon már fellelhetünk némi különbséget: míg a Q370-esen négy USB 3.0 dugasz, két DisplayPort, egy HDMI, egy Ethernet, egy audio line out és egy opcionális D-Sub vagy RS232 (soros) aljzat terpeszkedik, addig a H310-esen négy USB 2.0, egy DisplayPort, egy HDMI, egy D-Sub, egy Ethernet, egy audio line out és egy soros csatlakozó pihen. Differencia még a két modell között, hogy az előbbi támogatja az Intel vPro és Optane technológiákat, az utóbbi pedig nem.
A fekete leves egyelőre csupán annyi, hogy az ASRock még nem szolgáltatott infót sem a megjelenési dátumról, sem a leendő ajánlott fogyasztói árról.