A FASZ bepereli a Microsoftot

Oroszország trösztellenes hivatala (Федеральная антимонопольная службa – FASZ) keresetet nyújt be a Microsoft ellen, mert erőfölénnyel való visszaéléssel vádolják a céget a Windows terjesztése kapcsán.

A szervezet úgy véli, a Microsoft megszegte a monopolhatalmat korlátozó törvényeket, mivel a felmérések szerint az orosz piacon is egyeduralkodó Windows operációs rendszerek pozícióját használja ki a cég: hiába van nagy igény a Windows XP-re mind önálló, mind előtelepített verzióban, ám az amerikai vállalat a Vista terjesztése miatt ezeket az igényeket piacpolitikájával semmibe veszi (vagyis leállította az XP-k árusítását): „A kereskedők mellett a kormányzati szervek is szeretnének még dobozos, illetve előtelepített Windows XP-khez hozzájutni".

Marina Levina, a Microsoft moszkvai képviselője a sajtónak elmondta, hogy hivatalos panaszt eddig még nem kaptak, de ők eddig is és a jövőben is betartják az ország versenytörvényeit.

Hirdetés

Azóta történt

Oroszország újabb támadást indított a Microsoft ellen

A Windows XP után most a laptopgyártókon keresztül igyekszik nyomást gyakorolni az amerikai cégre a FASZ.

Klikkeléses csalás miatt perel a Microsoft

Három magánszemélytől összesen 750 ezer dollárt követel Redmond.

Egyezkedik a Microsoft Brüsszellel?

A vállalat nem akarja megvárni az esetleges újabb szankciókat, inkább megegyezne az Európai Bizottsággal.

Az oroszok is félnek a Skype-tól

Az internetes telefonálás terjedése világszerte sérti a távközlési cégek érdekeit; nem kivétel ez alól Oroszország sem.

Előzmények

A hadsereg inkább a Vistát választja a Windows 7 helyett

Fejleszt az amerikai hadsereg: december 31-ig Vista és Office 2007 kerül a katonai számítógépekre.

A Windows 7 titkos fegyvere: az XP mód

Virtualizált környezetben futtatható Windows XP-t ad opcionálisan, de ingyen az új rendszer drágább kiadásaihoz a Microsoft. Kompatibilitás kipipálva.

Az XP-t is lehet választani Windows 7 helyett

Hivatalosan megerősítve: a Windows 7 felhasználók visszatérhetnek Vistára és XP-re is. Úgy tűnik, a HP jövő év áprilisáig retrózni szeretne.

Leteszteltük a Windows 7 első bétáját!

A kifejezetten nagy érdeklődéssel fogadott operációs rendszer béta-verziójának kimerítő részletességű tesztje.