Nintendo Switch-en is játszható lesz az Ace Combat 7: Skies Unknown

A franchise legutóbbi felvonása a nyár folyamán a Nintendo hibrid konzoljára is megjelenik az összes DLC-vel együtt.

Hirdetés

Szinte hihetetlen, hogy öt éve már, hogy megkaptuk az Ace Combat 7: Skies Unknown című játékot, amely minden hibája ellenére egy remek árkád repülős akciójáték volt szerintünk, a fő zenei témája pedig folyamatosan előkerül. A program elsőként PlayStation 4-en, Xbox One-on, valamint kicsivel később PC-re lett elérhető, hamarosan azonban egy újabb platformra is befut, ugyanis  a minap bejelentették a Nintendo Switch verziót egy rövid trailer keretén belül.

Aki a Nintendo hordozható konzolján szeretnék bepótolni a programot, azoknak július 11-ig kell csak várniuk az új változatra, amely az alapjáték mellett az össszes DLC-t is tartalmazza majd.