Hivatalos: október 22-én jön a Windows 7

A Microsoft tegnap a tajpeji Computex szakkiállításon bejelentette: következő operációs rendszere július második felében elkészül. A Windows 7 végleges kódját, az ún. gyártásra kész, vagy RTM (release to manufacturing) verziót ekkor kapják meg a szoftvercég partnerei, a piaci bevezetés pedig október 22-én kezdődik, azaz – összhangban a korábban közölt menetrenddel – a termék az ünnepi szezonra már a boltokban lesz. A Windows Server 2008 R2 is ugyanekkortól lesz elérhető – közölték.

„Ahogy azt már korábban többször mondtuk, a minőség a legfontosabb. A céldátumokat mindig csak akkor tesszük közzé, ha már világosan látjuk, hol állunk a fejlesztési ciklusban, és úgy gondoljuk, azokat megoszthatjuk az ügyfeleinkkel és partnereinkkel. Remek visszajelzéseket kaptunk a partnereinktől, akik izgalommal várják, hogy az ünnepi szezon előtt megkezdhessék a Windows 7 forgalmazását” – állította a kiállításon elmondott beszédében Steve Guggenheimer, a Microsoft OEM-üzletágának vezetője.

Guggenheimer a rendezvényen hivatalosan bejelentette azt az ingyenes frissítési programot is, amelynek részletei már hónapokkal ezelőtt kiszivárogtak. Az akció várhatóan Windows 7 Upgrade program néven június 26-án indul, és az előretelepített Vistát futtató számítógépet vásárlók számára ingyenesen biztosítja a Windows 7-re történő upgrade-et, amikor az új operációs rendszer megjelenik. E részletek azonban egyelőre nem hivatalosak, az ezekről szóló bejelentést későbbre ígérte az üzletágvezető.

A szoftvervállalat hagyományos kiadási menetrendjét ismerve feltételezhető, hogy a Windows 7 kiadásainak magyar nyelvű változatai – ahogy a Windows XP és a Vista esetében is történt – a hivatalos bemutató után nagyjából egy hónappal, azaz november végén válnak elérhetővé.

Hirdetés

Azóta történt

Nem kell várni a magyar Windows 7-re!

Már a premier napján, október 22-én megjelenik az új operációs rendszer magyar nyelvű változata. Szakít korábbi terjesztési gyakorlatával a Microsoft.

Itt vannak a Windows 7 dobozai

Ismét zöld, kék és fekete színben pompáznak majd a Windows 7-et rejtő csomagolások.

Mennyibe kerül az ingyenes Windows 7?

A vistás konfigurációkat vásárlók június végétől itthon is kihasználhatják az operációs rendszer frissítését lehetővé tévő programot. A váltásnak azonban vannak költségei.

Korlátozná a Windows XP-re történő visszatérést a Microsoft

XP-re csupán a Windows 7 megjelenését követő hat hónapig lehetne díjmentesen visszatérni, utána már csak a Vista lesz választható.

Előzmények

Windows 7 Starter netbookokra

Az új operációs rendszer terjesztésének egyik fontos lépése lesz a kicsi hordozható számítógépekre szánt kiadás.

Új védelmi bástya a Windows 7-ben

Redmond azt reméli, az operációs rendszer magjába ágyazott funkciónak köszönhetően alaposan megnehezíti a Windows 7 kernelét támadók dolgát.

Mennyibe kerül a Windows 7?

A gyártók már ismerik az árakat, a publikum nagyjából egy hónap múlva lesz beavatva.

A Windows 7-nek nem lesznek kompatibilitási gondjai

A Microsoft felelős alelnöke szerint nem történik meg az, ami a Vistával: a Windows 7 mindennel kompatibilis lesz.