Hirdetés
Győztesen került ki a Microsoft a legújabb spamháborúból: egy virginiai bíróság helyt adott Redmond keresetének, így a napokban összesen 277 domént kapcsoltak le az internetről. A szoftvercég korábban hónapokon keresztül nyomozott a kéretlen leveleket tömegesen küldözgető hálózat után, a vizsgálatokba beszállt a Washingtoni Egyetem, a Shadowserver alapítvány és a Symantec biztonságtechnikai vállalat is – tudósít a BBC.
A kártékony internetcímek a Waledac botnet néven ismert zombihálózatot menedzselték, mely a kutatások szerint mintegy 651 millió spam kiküldéséért volt felelős tavaly december 3-a és 21-e között csak hotmailes fiókokra – ha a teljes terepet szemléljük, ez a szám akár másfél milliárd kéretlen levelet is jelenthetett naponta. A domének felfüggesztésével akár 90 ezer számítógép szabadulhat fel a botnet alól, vagyis ezek a PC-k többet nem küldenek ki kéretlen üzeneteket szerte a világba – legalábbis a Waledac nevében nem. A sikeres akció mindenképpen érezhetően csökkenti majd a spamek számát, hiszen a nevezett zombihálózat az Egyesült Államok top 10-es listáján szerepelt.
A domének ellehetetlenítése természetesen nem jelenti azt, hogy a fertőzött rendszerek egy csapásra meggyógyulnak: a botnet tagjain továbbra is garázdálkodnak kártékony programok, csupán az utasításokat kiosztó rendszerrel vesztették el a kapcsolatot. A Microsoft arra kéri a felhasználókat, gondoskodjanak a megfelelő vírusvédelemről, rendszeresen futassák a káros szoftverek után kutató szkennereket.