Hirdetés

Kicsiben lenne nagy az AMD AM1 platform

Az AMD bejelentette, hogy érkezik az AM1 platform, amivel a vállalat az apró PC-k iránti növekvő keresletet kívánja meglovagolni. A koncepció alapja a Kabini SoC APU, mely mobil szinten már régóta elérhető, de a cég úgy gondolta, hogy az asztali piacra, a szerelést előnyben részesítő potenciális vásárlóknak valami érdekesebb kell.

Hirdetés

Az AMD felmérése, és lényegében a gyártók saját bevallása szerint is az alacsony fogyasztású asztali PC-k piaca egészséges, sőt konkrétan növekszik, amit a fejlődő országoknak köszönhet az ipar. A pici PC-k tehát mindenhol ott vannak, de a többségük nem fejleszthető, illetve nem biztos, hogy támogatják a legfrissebb Windows összes képességét. Az AM1 platform lényegében ezeken próbál segíteni.

Bár a tényleges start áprilisban lesz az AMD már elárulta az első részleteket. A készülő termékek fogyasztása 25 watt alatt marad, illetve Athlon és Sempron márkanévvel kerülnek majd a piacra, a gyártó szerint pénztárcabarát árazással. A készülő alaplapok mérete is micro-ATX, illetve Mini-ITX lesz.

Ami biztos, hogy mindegyik AM1 platformba készülő APU kap terméktámogatást a 32 és 64 bites Windows 8.1, 7 és XP operációs rendszerekre, emellett maximum 16 GB kapacitású, 1600 MHz-es effektív órajelen üzemelő, DDR3 szabványú rendszermemóriát támogatnak. Maga a tokozás a Socket FS1b kódnévre hallgat, de a marketing végül a Socket AM1 jelzőt szorgalmazta, ami tényleg jobban megjegyezhető.

Az AMD ennél több adatot csak az elkövetkező hetekben árul majd el, de arra már utaltak, hogy nem véletlen tervezték meg a tokozást, így nem a Kabini SoC APU lesz az egyetlen AM1 platformba illeszthető fejlesztés. Ezzel lényegében a rendszer bővíthetőnek tekinthető, ami ebben a kategóriában nem volt jellemző. Az AM1 platform egyébként az Intel, kivezetés alatt álló Bay Trail-D megoldásai ellen indul harcba.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés