Jön a Pocket PC 2003

Hirdetés

A redmondi óriáscég szerint az egyik legfontosabb újdonság az új változatba integrált Intel Pocket CPU-támogatás. Az Ozone-ban a Pocket PC 2002 eddigi 3.0-ás kernelverzióját a Windows CE .Net 4.1-változatú kernelére cserélték le, és így lehetővé válik, hogy az XScale processzorok minden előnyét (így például az előnézeti Thumb-mód, vagy az ARM V5-architektúra utasításai) kiaknázza az operációs rendszer.

Az új készülékhez - a megfelelő szoftverfrissítés után - továbbra is elérhetőek lesznek a játékok, az irodai és a multimédiás alkalmazások, ami természetesen merevlemezigény-igény növekedéssel jár majd. Az új eszköz még az idén megjelenik, ám egyelőre senki sem cáfolta azokat a korábban megjelent híreket, amelyek szerint a frissítés lehetősége a Hewlett-Packard iPaQ H3850, H3950 és H1915 típusú termékek esetében nem lesz elérhető.

A Pocket PC 2003 haszonélvezője kétségtelenül az Intel lesz, mivel - ellentétben az Ozone-nal - a régi Pocket operációs rendszer nem használta ki az XScale CPU-k nyújtotta lehetőségeit. Így fordulhatott elő, hogy a lassabb processzorok, mint például a Strong-ARM is ugyanolyan sebességgel futatták a programokat a Pocket PC 2002 alatt, mint gyorsabb társaik. Sőt.. A speciálisan az ARM-CPU-khoz kifejlesztett programok gyorsabbak is voltak a 200 MHz-es ARM processzorokon, mint egy Intel XScale-PXA-250 CPU-n. A helyzet azonban a Pocket PC 2003 (Ozone) megjelenésével változni fog.

Előzmények

Hirdetés