Izraeli chiptervezőbe fektethet az Amazon - frissítve!

Az Amazon kapcsán egy ideje már komoly pletykaként értékelhető, hogy a vállalat saját hardvereket szeretne tervezni. Ennek első jele még az elmúlt év tavaszán röppent fel, amikor a cég megkörnyékezte a Calxeda korábbi mérnökeit.

A legfrissebb információk szerint az Amazon hardverek fejlesztése iránti érdeklődése nem lankad, ugyanis az izraeli Calcalist arról számolt be nemrég, hogy a cég kiszemelte magának az Annapurna néven ismert vállalatot. Az említett újság szerint a tárgyalások már a végéhez közelednek, és hamarosan bejelenthetik az érintettek az üzletet.

Az Amazon saját chiptervezéssel kapcsolatos céljait sokban segítheti az Annapurna, hiszen utóbbi cég elsődlegesen chiptervezéssel foglalkozik. Bár erről nincs sok publikus információ, de az Annapurnát korábban támogatásban részesítette az ARM is, tehát valószínűleg megvan a megfelelő szakmai felkészültségük.

Az Amazon minden bizonnyal elsődlegesen a szervereibe szeretne saját lapkákat tervezni, hiszen a Calxeda korábbi mérnökeinek is itt hasznosítható a tapasztalata, de nyilván a vállalat végfelhasználókat célzó eszközeiben is lenne helye a saját fejlesztésű rendszerchipeknek.

Kiegészítés: A hír megjelenése után az üzlet megköttetett. Az Amazon 350 millió dollárt fizetett az Annapurnáért.

Előzmények

Hirdetés