Hirdetés

Regionális informatikai verseny középiskoláknak

Hirdetés

Már 15. alkalommal kerül sor az országhatárokon átívelő, a Kárpát-medence magyar tanítási nyelvű középiskolái számára megrendezett számítástechnikai versenyre. A benevező iskolák diákjai tavaly november óta két levelező fordulóban küldhették be megoldásaikat programozói és felhasználói kategóriában. A döntőben ezeken kívül prezentáció és web kategóriában is összemérhetik tudásukat a gimnáziumok utolsó négy évfolyamából kikerülő versenyzők. A rendező intézmények szakembereiből álló zsűri az iskolák teljesítményét és az egyéni tudást egyaránt értékeli majd.

Az INFOPROG 2010 döntőjének a szlovákiai Füleki Gimnázium és a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Salgótarjáni Intézete ad otthont április 23-25-én. Az eseményre a szervezők öt ország – Szlovákia, Románia, Szerbia, Ukrajna és Magyarország – mintegy 130 diákját várják. A térségben egyedülálló, rangos vetélkedő egyben a szlovákiai magyar középiskolák bajnoksága is: a Füleki Gimnázium munkájának köszönhetően a szlovák oktatási minisztérium évek óta támogatja a rendezvényt.

„Az INFOPROG verseny egyedülálló, határokon átívelő kezdeményezés, amelynek már 1996-os elindulásakor is fő célja volt, hogy minél nagyobb számban, minél több országból vegyenek rajta részt az iskolák. A határ menti Nógrád megye egyetlen felsőoktatási intézményeként feladatunknak érezzük, hogy a hagyományoknak megfelelően részt vállaljunk ennek a színvonalas vetélkedőnek a megrendezésében. Szervező partnerünkkel, a Füleki Gimnáziummal kiváló szakmai kapcsolatokat ápolunk, és bízunk abban, hogy az eddigi évek gyakorlatához hasonlóan az idén is jó színvonalú versenyen láthatjuk vendégül a résztvevőket” – mondta Dr. Rozgonyi József, a BGF PSZK Salgótarjáni Intézetének igazgatója.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények