Hirdetés
A fejlett világban szinte mindenhol gondot okoz az álmatlanság, a feszített életritmus miatt az emberek jelentős hányada jóval kevesebbet alszik a szükségesnél. A Somnox nevű cég által kifejlesztett Sleep Robot úgy próbálja meg orvosolni ezt, hogy segít felhasználójának minél gyorsabban elaludni – legalábbis ezt állítja róla gyártócég, amely két évig, több mint 5000 ember bevonásával fejlesztette ki a készülék végleges formáját.
A némileg meghatározhatatlan alakú, kemény párnára emlékeztető állagú valami több fronton is támad: egyrészt nyugodt lélegzést szimulál mind hanggal, mind mozgással, másrészt hangszórói segítségével megnyugtató hangok kibocsájtására is képes. Használatakor csak magunkhoz kell ölelni az ágyban, és hagyni, hogy az előbb említett két módszerrel szépen elringasson minket, ha pedig a hozzá csatlakozó mobilos applikációból elérhető hangok repertoárjával nem lennénk elégedettek, mi magunk is feltölthetünk rá akár még zenét is. A Sleep Robot arra is figyel, hogy nyugodtan alszunk-e, és ha nem, akkor ezt igyekszik korrigálni.
A mai szokásokhoz képest meglehetősen érdekes, hogy a készítők mennyire visszafogottan bánnak egyébként személyes adatainkkal, hiszen a cég elmondása szerint a rendszer nem készít mindenféle statisztikát, nem posztolja automatikusan közösségi oldalakra, hogy éppen mennyit és hol aludtunk, stb.
A jelenleg előrendelhető, szállítását tekintve október-november táján elérhetővé váló eszközért 549 eurót kell fizetnünk.