A Huawei helyzete igen érdekes, hiszen mint a jelentésekből kiderült, a tiltólisták ellenére igen komoly forgalmat generál a cég számos amerikai vállalatnak, különféle licencek keretében, amit az USA osztott ki – ezekből nyolcat vont vissza idén a Biden-kormány, a Qualcomm és az Intel is érintett. De 2018 és 2023 között így is 335 milliárd dollárnyi kereskedelem történt a kért 880 milliárdból.
Hirdetés
Ennek ellenére tény, hogy Kínában hiány van a fejlett AI-chipekből, de az amerikai korlátozások nem feltétlen állítják meg az országot az AI-versenyben.
A Huawei egyik vezetője például azt mondja, hogy a hiány ellenére lehetnek vezetők AI terén, de a helyzetet orvosolni kell.
A Huawei Cloudot vezető Zhang Ping'an szerint a számítási teljesítmény kissé szűkös Kínában, de nem hagyatkozhatnak csak fejlett AI-chipekre. A World AI Conference-en arról beszélt, hogy nézőpontot kell váltani, ettől még vezethetnek az AI-szektorban.
A Huawei saját Ascend AI-chipet is fejlesztett, amit már sok kínai cég használt AI-modellek tréningezéséhez. Ez persze a többi kínai AI-chiphez hasonlóan sokkal gyengébb, mint az NVIDIA megoldásait. Itt jön képbe, hogy más megközelítést alkalmaznának, nagyobb hangsúlyt kapna a felhő, az edge computing, a hálózatok – így kompenzálnák a fejlett chipek hiányát és csökkentenék a fogyasztást, közölte a vezető.