A tranzakcióra azért lenne szükség, mert bár a kereslet ugyan nő, de jelenleg már túlkínálat is érezhető a piacon: túl sok gyártó vadászik viszonylag kevesebb vevőre, miután a távközlési vállalatok körében már két éve zajlik a konszolidáció, főleg az Egyesült Államokban – írja az MTI-Eco. Az egyenlő arányú, piaci árú részvénycserés egyesülésről folyó tárgyalások hírét mindkét cégnél megerősítették, de hozzátették, hogy még nem biztos a siker. Ha sikerrel zárulnak a fúziós tárgyalások, akkor egy 28 milliárd eurós piaci tőkeértékű, évi 21 milliárd eurós forgalmú csoport jönne létre, amely a legnagyobb lenne a távközlési berendezéseket gyártó vállalatok között.
Elemzők felhívták a figyelmet arra, ha létrejön az egyesülés, nem biztos az „egyenlőség”, mivel az Alcatel nagyobb, a piaci tőkeértéke közel kétszerese a Lucenténak, és biztatóbban is fejlődik, mint az amerikai versenytárs.
Gigafúzió a távközlési szektorban?
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Online
- Kapcsolódó cégek:
- Alcatel-Lucent
- Lucent Technologies
Azóta történt
-
Nem házasodik az MSI és a Gigabyte
Bár jól kiegészítenék egymást, a két cég egybeolvadásáról szóló hírek kacsának bizonyultak.
-
Célegyenesben az Alcatel-Lucent egyesülés
Megszületett a megegyezés a fúzióról a távközlési berendezéseket gyártó két nagyvállalat között.
-
Nagyobb lesz, mint a Cisco
Egyesül a távközlési berendezéseket gyártó francia Alcatel és egyesült államokbeli riválisa, a Lucent.
Előzmények
-
Ambiciózus Alcatel-tervek Magyarországon
Jövőre legalább 13 százalékos növekedést szeretnének elérni.
-
Találkozott a Sun és az Alcatel
A megállapodás középpontjában az AdvancedTCA, a Solaris 10 és a Linux állnak.

Aktív témák
- Autós topik
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Youtube Android alkalmazás alternatívák reklámszűréssel / videók letöltése
- Küszöbön az androidos PC-k
- 007 First Light - Egy új karakter is bemutatkozott a legújabb előzetesben
- BestBuy ruhás topik
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Honor 400 Pro - Gép a képben
- Vicces képek
- További aktív témák...