Hirdetés

Január 28-án Nyílt Napot tart az ELTE Informatikai Kar

Számos programmal várja az ELTE Informatikai Kar a felvételi döntés előtt álló középiskolásokat illetve az informatika területén továbbtanulni szándékozókat.

A járványhelyzet miatt idén a felvételiző fiatalok online tudnak betekinteni az ELTE Informatikai Kar hallgatói életébe az ikonikus egyetemi helyszíneket bemutató virtuális campus túra, a hallgatói beszámoló, az érdekes előadások, kis filmek, interaktív podcast révén.

Hirdetés

A Nyílt Napon többek között kiderül, kinek jó választás az informatikai pálya? Milyenek a mindennapjai a szoftveróriások mérnökeinek? Hogyan lehet bejutni hozzájuk, milyen tudást keresnek ezek a cégek? A résztvevők megismerkedhetnek a kvantumszámítógépek programozásának alapjaival, valamint azzal, hogy milyen trendek vannak a kvantumszámítógépek fizikai megvalósításának terén. Szó lesz a választható képzésekről, a felvételivel kapcsolatos információkról és a hallgatóknak kínált lehetőségekről.

A rendezvényen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, a részletes program és a regisztráció ezen linken érhető el: https://www.inf.elte.hu/iknyiltnap2022

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara közel háromezer hallgatójával a legnépszerűbb intézmény a programtervező informatikus szak iránt érdeklődő középiskolások körében. Az oktatás magas minőségét jelzi, hogy az első helyes jelentkezők változatlan száma mellett a felvételi ponthatár évről évre nő. Az ELTE-n képzett, tehetséges informatikusok rendkívül keresettek a munkaerőpiacon, ezért aki ezt a pályát választja biztos karrierre számíthat. Az egyetem hallgatói már a kezdetektől megkapnak minden támogatást ahhoz, hogy utat találjanak a szakma élvonalába.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények