A jelentések szerint Kína űrállomása többször is arra kényszerült, hogy kitérőmanővert tegyen – ellenkező esetben összeütközött volna a SpaceX Starlink-műholdjaival. Miután ez kiderült, a kínai felhasználók online haragjukat zúdították Elon Muskra.
Hirdetés
A Kína által az ENSZ Világűrbizottságához benyújtott dokumentumok szerint a kínai űrállomás július 1-jén és október 21-én tett kitérőmanővereket a Starlink műholdjai miatt, hogy elkerülje az ütközést. A kínai űrállomás építése áprilisban kezdődött, 2022 végére készülhet el teljesen.
A panaszt más forrás nem erősítette meg, a SpaceX pedig nem volt hajlandó reagálni az ügyre.
A kínai médiafelületeken és közösségi platformokon ugyanakkor rengetegen támadják Elon Muskot és a Starlinket. A médiában olyan véleményeket idéznek, amelyek szerint a Starlink műholdjai „egy nagy rakás szeméttel egyenlőek” vagy éppen az „amerikai űrhadviselés fegyverei”. Más vélemények szerint „fokozatosan nő a Starlink jelentette kockázatok mértéke, a cég üzleti tevékenységért pedig az egész emberi faj fizet majd”.
A szakértők becslései szerint közel 30 ezer műhold és egyéb törmelék kering a bolygó körül, a tudósok szerint egyre égetőbb lenne megosztani minden adatot a kormányzatoknak, hogy elkerüljék az ütközéseket. A SpaceX csak maga közel 1900 műholdat lőtt fel, de a teljes Starlinkhez több mint 40 ezret használna.
A NASA november végén egyébként az utolsó pillanatban fújt le egy űrsétát űrszemét miatt, Musk ekkor azt reagálta, hogy egyes Starlink-műholdak pályáját módosították az ütközések elkerülése érdekében.