Hirdetés

Drágulhatnak a grafikus kártyák

Megkongatta a vészharangot a TrendForce: 2020-ra a VRAM, és ezzel párhuzamosan a VGA-k árának emelkedésére számítanak.

Hirdetés

Ha új grafikus kártya vásárlásán gondolkozunk, ne halogassuk sokáig a döntést: a TrendForce piackutató cég előrejelzése szerint 2020-ban áremelkedésre számíthatunk ezen a területen. Ennek az emelkedésnek az oka pedig az új esztendő első negyedévére várható drágulás a videomemória frontján, amely több folyamatnak lesz köszönhető.

Ezek közül a legfontosabb a GDDR5-GDDR6 váltás gyorsulása: mind az AMD új Navi családba tartozó grafikus kártyái, mind a jövőre piacra kerülő új konzolok (PlayStation 5 és Xbox Series X) ezt használják, így az ilyen memórialapkák iránti kereslet várhatóan meghaladja majd a kínálatot. Mivel pedig a VRAM már önmagában is az egyik legköltségesebb DRAM változat, nagyon valószínű, hogy a gyártók igenis árat fognak emelni, annak ellenére is, hogy a TrendForce a gyártási kapacitás 15%-os emelkedésére számít.

Ami azonban ennek ellenében hathat, az a GPU-k közötti verseny élénkülése. Egyrészt az NVIDIA és az AMD között is egyre komolyabb a harc, másrészt az is elképzelhető, hogy 2020-ra az Intel is megjelenik ezen a piacon, így lehet, hogy végül a grafikus kártyákat gyártók lesznek azok, akik majd lenyelik a békát.

Hirdetés

Azóta történt

  • 2021-ben drágulnak az ASUS hardverek

    Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy egy darabig még nem számíthatunk normalizálódásra a grafikus vezérlők piacán, és az alaplapok is érintettek a dologban.

Előzmények

Hirdetés