Talán sokan emlékeznek még a 80-as évek végén, 90-es évek elején oly népszerű modell jellegű összerakható játékokra (pl: Tatra sorozat), melyek darabjait először ki kellett törni műanyag keretjükből, és ezután kezdődhetett az összeszerelés. A Superheadz/powershovel cég most hasonló ötlettől vezérelve piacra dobott egy otthon, darabokból elkészíthető fényképezőgépet. A kamera elsősorban azoknak jöhet jól, akiket mindig is érdekelt, hogy áll össze egy fotómasina, de sosem szedték szét a sajátjukat. A készletből kirakható egy 35 mm-es képkockára rögzítő, 28 mm-es optikával rendelkező hagyományos gép. Az érdekességet 17$-ért vásárolhatjuk meg feketében.
Azóta történt
-
„Barkács-wifi” Nikonhoz
Egy lelkes amatőr az eredeti eszköz árának töredékéből megoldotta a vezeték nélküli kapcsolatot.
Hír 12
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it Igazi veteránnak számít a chipgyártó üzletágban Kevin O'Buckley, aki innentől kezdve az Intel Foundry Services részlegét vezeti.
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Szimpatikusnak tűnik a T Phone új generációja
ma A Telekom saját márkás modelljeinek új generációja jelentős előrelépés az első T Phone-okhoz képest.
Két fontosabb újítással megjelent az iOS 17.5
ma Az EU-ban webről is telepíthetők ezzel appok, illetve bővül a nyomkövetőkre való figyelmeztető rendszer.
Xbox Game Pass [2024] - Az extra májusi lista
gp Az elkövetkező időszakban többek között a Senua’s Saga: Hellblade II-t kapják meg az előfizetők.
Elvörösödik az Xperia 1 VI
ma Újabb kiszivárgott képek, pontosított specifikációk a japán csúcstelefon kapcsán.
Red Dead Redemption - Újabb jel, hogy PC-re is megjelenhet?
gp Vajon a Rockstar meddig húzza még az időt azzal, hogy végre elhozza még egy platformra a játékot?
Problémás a kék szín megjelenítése HDR tartalmakban az OLED kijelzős iPadeken
ma A hiba mindkét új iPad Pro tabletet érinti, az Apple már dolgozik a javításon.
A Galaxy A54 és az A34 is megkapta a One UI 6.1-et
ma Európába is eljutott a legfrissebb Samsung felület a két népszerű telefonra.
- Anyagi katasztrófára figyelmezteti az Apple-t a brit média
- Autós topik
- Apple Watch Sport - ez is csak egy okosóra
- Mobil flották
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Diablo IV
- Xbox Series X|S
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- antikomcsi: Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- További aktív témák...