Hirdetés

Computex 2019: mindjárt kezdődik!

Május vége, Tajvan – igen, ismét a Computexről jelentkezünk a legújabb processzorokkal, notebookokkal, komponensekkel!

Hirdetés

Rendhagyó módon indult a Computex 2019: az eddigieknek megszokott módon a nulladik napon most is megtartották a nemzetközi sajtótájékoztatót, most azonban a D&I és Computex Excellence díjazottak felsorolása és kiállítása helyett az AMD nyitóbeszédével olvasztották azt egybe. Lisa Su mondandójára persze nem kevesen voltak kíváncsiak, a tömeg egy része be sem fért az előadóba, így ők egy másik teremből követhették az eseményeket. A 7 nm-es újdonságokra, harmadik generációs Ryzenre, Navira koncentráló, és új processzorok bejelentésével záruló eseményről persze mi is külön írásban számolunk be, itt most koncentráljunk magára a Computexre, amely már évek óta a startupoknak szóló Innovexet is magában foglalja.


[+]

Mint az utóbbi években megszokhattuk, a fő irányvonalat az ötödik generációs hálózatok megjelenése, a blockchainre épülő megoldások és a mesterséges intelligencia adják, annyira, hogy az idei jelmondat a mindenhol elérhető, mindent átszövő mesterséges intelligenciára is utal. A rövidre szabott bemutatkozó beszédben Walter Yea, a TAITRA elnök-vezérigazgatója külön kiemelte, hogy 10 százalékkal nőtt a kiállítóstandok száma – idén a 30 országból érkezett 1685 cég 5508 standján nézhetjük majd meg, hogy milyen újdonságokkal készülnek a vállalatok a 2019-2020-as szezonra.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

  • Computex 2019: záró gondolatok

    Tarsolyunkban van még pár megirandó hír a hazaútra, de a kiállításnak hivatalosan vége, itt az ideje az összefoglalónak!

Előzmények

  • Computex 2018: holnap nyitás!

    A szokásosnál kicsit később, de indul a Computex, és mi szokás szerint a helyszínről számolunk be az újdonságokról.