Hirdetés

A G.Skill 5 különböző tuningrekordot állított fel DDR3 memóriáival

Hirdetés

Múlt héten már hírül adtuk, hogy sok más neves memóriagyártóval egyetemben a G.Skill is képviseltette magát a 2012-es Computexen, ahol főleg tuningmemóriáival szerette volna felhívni magára a figyelmet. Azonban, mint utólag kiderül, nem csak a kedvesen mosolygó hoszteszlányokkal akarták megfogni a látogatókat, hanem ismert és tapasztalt tuningosokkal a helyszínen próbáltak meg értékelhető eredményeket kisajtolni csúcskategóriás DDR3 moduljaikból. A mai napon megjelent sajtóközlemény szerint ez a próbálkozás több mint jól sikerült, hiszen nem kevesebb mint 5 rekordot sikerült megdöntenie a válogatott csapatnak.


[+]

Elsőként itt van például a Super Pi 32M, amely egy DDR3 2646 MHz-en járatott, CL5-9-7-18 1T időzítésű memóriával 4 perc 44,732 másodperc alatt futott le. Az eredményt Fredyama-san és Shamino csikarta ki a rendszerből, amelynek alapját egy ASUS Maximus V Formula alaplap és egy Intel Core i7-3770K processzor képezte.


[+]

Memória sávszélességben is sikerült domborítani, a G.Skill TridentX 2900 MHz és CL10 1T időzítés mellett 32 339 MB/s-os olvasást produkált, amit Hiwa Pouri ért el a fentebb említett konfigurációval karöltve.


[+]

Hiwa Pouri maradva a G.Skill TridentX memóriáknál és az eddig látott rendszernél, egy 16 GB-os, 2800 MHz-es DDR3 memóriapakkot használva ismét beállította a csúcsnak számító 3286 MHz-es tempót, már ami a 16 GB-os eredményeket illeti.


[+]

Természetesen a kötelező 3DMark 11 izzasztás sem maradhatott ki a repertoárból, persze itt elsősorban nem a memórián, hanem a processzoron és a videokártyákon van a hangsúly. Erre a világ talán legjobb 3DMark túlhajtói, Kingpin és Duck-san vállalkozott, a rekordkísérletben egy EVGA X79 EVGA CLASSIFIED alaplapba 4 x EVGA CLASSIFIED GTX 680 videokártyát és egy Intel Core i7-3930K központi egységet helyeztek, ezek táplálásáról egy 1500 wattos EVGA NEX CLASSIFIED tápegység gondoskodott. A megfelelő mennyiségű folyékony nitrogén öntözgetése közben végül a pillanatnyi világrekordot jelentő 31299 pontot sikerült kipasszírozni a rendszerből.


[+]

Végül, de nem utolsó sorban a kapacitástól független, abszolút legmagasabb DDR3 frekvenciát is sikerült túlszárnyalni: HKEPC (John Lam) egy Gigabyte GA-A75-UD4H alaplapban egészen 3842 MHz-ig kergetett egy G.Skill TridentX modult. Természetesen az eredményt a CPU-Z is validálta, így teljesen hivatalos a trónfosztás, ami nem sokon múlott, mindössze 2,2 MHz-cel (effektív 4,4 MHz) sikerült legyőzni az előző rekordert, aki szintén G.Skill memóriákkal érte el a tisztességes sebességet.


[+]

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények