Hirdetés

Svédeké a dicsőség a BME programozóversenyén

Vasárnap reggel pontosan 9 órakor ért véget a IX. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny döntője. Európa egyik legrangosabb programozóversenyének előválogatóján minden eddiginél több, összesen 320 csapat indult a világ 56 országából, melyek közül a hagyományoknak megfelelően a legjobb 27 csapat mellett a tavalyi első 3 helyezett jutott be a budapesti döntőbe.

A megmérettetés győztese a Three-headed Monkey elnevezésű svéd csapat lett: az első helyezettnek járó vándorkupát Gunnar Kreitz, Per Austrin és Mattias de Zalenski vihették haza; a legjobban szereplő magyar csapat, a Mr. Hankey névre hallgató formáció az 5. helyre kódolta magát.

Hirdetés

Az idei évben a versenyzőknek számos komplex problémát kellett megoldaniuk, melyekhez a gyors és precíz kódolási képességek mellett szükségük volt hálózati, mesterséges intelligencia, algoritmuselméleti, valamint képfelismerési ismeretekre.

A döntő egyik feladatában a versenyzőknek egy kamera segítségével kellett monitorról kottát olvasniuk, majd a rögzített információk alapján egy robotot irányítva a megfelelő dallamokat lejátszani egy játékgitáron. Egy másik, igen összetett feladatban egy terepasztalon elhelyezett robothoz kellett mesterséges intelligenciát fejleszteniük, amely két kamera képe alapján vezeti végig a robotokat egy előre kialakított akadálypályán.

A korábbi évekhez hasonlóan egyébként továbbra is érvényesül a svéd és lengyel csapatok dominanciája: a győztes a Three-headed Monkey fantázianevű svéd csapat két éve már megnyerte a versenyt, a második helyen végzett The Teddyborg az Egyesült Királyságból érkezett, míg a harmadik helyet a tavalyi bajnok, a már évek óta remekül teljesítő lengyel qwertY csapat szerezte meg. A legjobban szereplő magyar csapat az ötödik helyen végzett Mr. Hankey, tőlük kevéssel lemaradva hatodikként a szintén magyar Grötzsch men futott be. Az első hat helyezett jutalma – a dicsőség mellett – 5000 euro összértékű tárgynyeremény volt.

További információk a viadalról a rendezvény honlapján találhatók.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények