Az Európai Bizottság üdvözölte az Egyesült Államok kormányzatának azon törekvését, mellyel az internetes doménneveket felügyelő szervezet önállóságát igyekeznek megteremteni.
Az érintett szervezet, az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) ellenőrzi és koordinálja a domének elnevezését, s eddig az USA Kereskedelmi Minisztériumának tartozott beszámolási kötelezettséggel. Pénteken viszont az amerikai minisztérium bejelentette, hogy egy szerződésmódosítás keretében a 2009-es függetlenné válásig a felügyeletet három évig ugyan még fenntartják, de lényegesen lazább ellenőrzési formát vezetnek be: például az ICANN nem köteles most már hathavonta jelentést tenni a minisztériumnak, s nem szükséges intézkedéseikhez a hivatal engedélyét megszerezni. „Egy új, zárófejezet nyílott meg ezen a héten. Üdvözöljük ezt a hároméves folyamatot, melynek a végén az ICANN szabadon, ellenőrzés nélkül végezheti munkáját” – kommentálta a változásokat az Európai Bizottság szóvivője, Martin Selmayr.
A Bizottság véleménye nem okozott meglepetést, hiszen az EU kritizálta az ICANN idei döntését, melyben visszautasította azt a már régen napirenden lévő kérelmet, melyben az .xxx domént a pornográf oldalak számára szeretnék megszerezni az érintettek. Az Európai Bizottság véleménye szerint a döntésre hatással voltak az Egyesült Államok politikusai, s így ez az intézkedés külső beavatkozás a világháló irányításába.
Az ICANN amerikai ellenőrzése ellen komoly küzdelmet folytattak már korábban is egyes országok – például Irán és Brazília –, melyek azt követelték, hogy a szervezet felügyeletét az ENSZ vagy más nemzetközi testület vegye át. Ez ellen az amerikaiak úgy érveltek, hogy egy ilyen nagy szervezet bürokráciája megfojtaná az ICANN számára szükséges innovációt.
Viviane Reding, az EU információs társadalmi és médiaügyi biztosa kijelentette, hogy az Európai Bizottság rajta tartja a szemét az átmeneti időszak eseményein a következő három évben, amíg csak az ICANN el nem éri a teljes függetlenséget, s az ipar és a civil társadalom érdekében álló átlátható működés megteremtésében, ha szükséges, minden segítséget megadnak.
Az EU üdvözli az ICANN függetlenedését
- Írta: dajkopali
- Forrás: Reuters
Azóta történt
-
Milliókat fialó betűpárok
A csendes-óceáni szigetvilág államai ma már visszavennék évekkel ezelőtt elvesztegetett nemzeti doménjeiket.
-
Egymillió dollárba kerül a Pokol
A hell.com doménért tulajdonosa egymillió dollárt kér legalább – egyelőre még nincs vevő.
-
Veszélyes lehet a nem latin karakterekből álló domének erőltetése
Az ICANN vezetője szerint csak hosszas és átgondolt munka végén szabad engedélyezni a nem latin karakterekből álló domének használatát.
-
aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa... (stb.) .eu
Európa leghosszabb doménnevei.
Előzmények
-
Nagy biznisz az .eu-s domének árusítása
A bejegyzett nevekkel kereskedők szerint az .eu-s domén is olyan áru, mint a többi.
-
Megbukott a pornódomén
Nem lesz piros lámpás negyed az interneten – zárta le az évek óta húzódó vitát az ICANN.
-
Nagy a tülekedés a .eu-s címekért
A németek igényelték eddig a legtöbb európai domént. Magyarországról alig több mint 7000 regisztráció érkezett.
-
Tovább erőltetik a pornós domént
Amerikai demokrata szenátorok újabb törvényjavaslatot dolgoztak ki az internetes türelmi zónák kijelölésére. A cél: a gyermekek védelme.

- Ubiquiti hálózati eszközök
- Canon EOS DSLR topic
- Formula-1
- Viccrovat
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Kazy Computers - Fehérvár - Megbízható?
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- ASZTALI GÉP / ALKATRÉSZ beárazás
- NVIDIA® driverek topikja
- NVIDIA GeForce RTX 3080 / 3090 / Ti (GA102)
- További aktív témák...