Nincs már sok idő karácsonyig, így aki még nem vásárolt ajándékot, az jobban teszi, ha siet: az üzletek tele, a készletek fogyóban – és ami az idei ünnepi bevásárlást még problémásabbá teszi, az az, hogy az árak növekvőben vannak. Mi is rengeteget foglalkoztunk már azzal, hogy a számítástechnikai eszközök piacán micsoda áremelkedés tapasztalható, elsősorban az AI-hoz kapcsolódó adatközpontok RAM-felszívó hatásának köszönhetően. És sajnos ez a hatás nem csak a memóriamodulokat érinti, hanem szinte mindent, amiben valamilyen DRAM és/vagy NAND flash komponens található, ide értve az okostelefonokat, grafikus kártyákat és persze a notebookokat is.
Ráadásul itt most az sem jár jól, aki úgy okoskodik, hogy majd karácsony után vásárol, mert majd úgyis leakcióznak mindent, ugyanis nem fognak: ha jó árakat keresünk, akkor a mostani akciókat kell elcsípni. Sajnos ilyen akcióból is egyre kevesebb van, szóval oda kell figyelni rájuk, különösen akkor, ha előrelátók szeretnénk lenni: minden elemző, minden iparági szereplő arra számít, hogy ez az áremelkedés még egy-két évig folytatódni fog, a magas árak pedig még tovább is velünk maradnak.
Egy-két év pedig az IT világában akár egy-két generáció is lehet, és szinte biztos, hogy az a számítástechnikai eszköz, amit ma nem érzünk gyorsnak, ennyi idő alatt kifejezetten lassúvá válik majd. Ráadásul még az is elképzelhető, hogy jövőállóság tekintetében is jobban járunk akkor, ha egy mostani akcióra csapunk le, hiszen például notebookok esetében hiába lennénk hajlandóak kifizetni a magasabb árakat, ha a gyártási kapacitások hiányában például eltűnnek a 32 GB-os ajánlatok, az elérhető készletben pedig csak 8 GB-os modelleket találtunk?
A jelenleg futó akciók közül az egyiket, ahol kifejezetten jó ajánlatokat foghatunk ki, most az ASUS Eshopjában találjuk, ahol a készlet erejéig akár 20%-os kedvezménnyel is vásárolhatunk a legfrissebb, Intel® Core™ processzorokkal szerelt noteszgépekből, hosszú évekre bebiztosítva a nagy teljesítményt, megbízható működést, teljes kompatibilitást és persze a Copilot+ változatok esetében a Microsoft AI szolgáltatásainak használatát is. Attól függően, hogy melyik modellt választjuk, a kedvezmény mértéke is eltérő lehet, 10, 15, illetve az említett 20 százalékos árengedményre számíthatunk, csak ne felejtsük el használni a megfelelő kódot!
Az ajánlatok között böngészve például ott van az ASUS V16 – egy igazán kiváló, „mindenes” notebook, mely tökéletesen használható általános otthoni vagy munkahelyi célokra. Az erős processzor, az erős GPU, a kiváló minőségű, 16”-es (és 144 Hz-es frissítésű) kijelző kombinációjával egyszerre kapunk nagy teljesítményt és jó ergonómiát irodai feladatoknál, videóvágásnál, képszerkesztésnél és játékok közben. Ez a gép elérhető Intel® Core™ 7 Processor 240H processzorral, 32 GB memóriával és NVIDIA GeForce RTX 5060-nal, a 646 990 forint helyett 582 300 forintért, ami kifejezetten kedvező ár egy ilyen összeállításért.
Ha a V16-nál jobban hordozható, kedvezőbb árú gépet keresünk, mert például egyetemre, munkahelyre, szabadságra is rendszeresen magunkkal vinnénk, akkor a Vivobook S 14-ből is vásárolhatunk 310 990 forint helyett 264 400 forintért egy Intel® Core™ Ultra 5 Processor 226V 16GB processzorral, 16 GB memóriával és WUXGA felbontású OLED kijelzővel szerelt modellt. Ez a notebook csak 1,3 kg-os és 14-16 mm vastag, így egy kisebb hátizsákban, válltáskában is kényelmesen elfér, 75 Wh-s akkumulátorával pedig sokáig bírja utántöltés nélkül is.
A maximális hordozhatóságot és a prémium kivitelt együtt keresőknek – illetve bárkinek, aki egy tényleg csúcskategóriás, strapabíró, könnyű, gyors és egész nap használható notebookot szeretne – javasoljuk a Zenbook S 14 (UX5406 széria) családot, melynek több tagját is 15%-os kedvezménnyel vihetjük haza. Ilyen például az a modell, amely Intel® Core™ Ultra 7 Processor 258V processzort kombinál 32 GB memóriával, 1 TB háttértárral, 2880x1800 pixeles, 400 nites OLED panellel. A gyönyörű kijelző mellett a burkolat is különleges, a Ceralumínium bevonat ugyanis rendkívül strapabíróvá teszi a gépházat, a kellemes tapintásról nem is beszélve. Ez a notebook nemcsak sötétszürkében, de a jóval ritkább fehér színben is elérhető, és 1,2 kg-os tömegével, 72 Wh-s akkumulátorával és 13 mm-es vastagságával tényleg észrevétlen marad táskánkban, ára pedig 557 990 forint helyett a megfelelő kód beírásával 474 300 forintra csökkenthető.
Az igazán különleges, de például multimédiás feladatokhoz, kreatív munkához kiváló Zenbook Duo notebookot is elérték az akciók, így aki ezzel a két kijelzővel rendelkező, hatékony munkavégzést támogató géppel dolgozna karácsonytól, az siessen, mert erre a modellre 20 százalékos kedvezményt ad most az ASUS. Ez azt jelenti, hogy például a Intel® Core™ Ultra 7 Processor 255H processzorral, 16 GB memóriával, 1 TB háttértárral, két darab 14 hüvelykes OLED monitorral szerelt változatért 589 990 forint helyett 479 200 forintot kell fizetnünk, ami gyakorlatilag 120 000 forintos spórolást jelent. Ezzel egyrészt beférünk a félmillió forintos határ alá (sőt, még marad is némi pénz mondjuk egy notebooktáskára), másrészt ez a noteszgép Pantone tanúsítvánnyal rendelkező, gyárilag kalibrált, 120 Hz-es kijelzőkkel érkezik, melyek teljes DCI-P3 lefedettséget is kínálnak.
De mindez csak a jéghegy csúcsát jelenti az Eshopban épp futó akcióban, melyben az említettek mellett még sok másik ASUS, ROG és TUF Gaming szériás notebookot is jelentős kedvezménnyel – ha pedig a jövő évi árakra gondolunk, rendkívül kedvező áron – vásárolhatunk meg. Bónuszként pedig a jövőállóságra gondolva még a kiterjesztett garancia is olcsóbb most, ennek árából is 20 százalékot vágtak.
