Hirdetés

A Google egymilliárd dollárt fizetett az Apple-nek

Azt eddig is lehetett tudni, hogy az Apple és a Google között létezik egy megállapodás, hogy az Apple a Google keresőjét állítsa be alapértelmezettnek az iOS-t futtató eszközökön, ám ennek tartalmáról csak találgatások láttak napvilágot, mivel a vállalatok ezt nem hozták nyilvánosságra. Ám január 14-én, az Oracle és a Google között folyó szabadalmi per tárgyalásán kiderült, hogy 2014-ben a Google egymilliárd dollárt fizetett azért az Apple-nek – írta meg a Bloomberg hírügynökség tárgyalás jegyzőkönyvének ismeretében.

Hirdetés

Egy tanúvallomásból, pontosabban az azt ismertető Oracle-ügyvéd megszólalásából az derül ki, hogy 2014-ben is egy olyan szerződés volt érvényben, mely a keresések alapján létrejött árbevétel után százalékos arányban határozta meg a Google által fizetendő összeget. Ez az arány 34 százalék, ám az nem világos a szövegből, hogy ennyit kapott az Apple, vagy pedig ennyit tartott meg magának a Google.

A tárgyaláson egyébként egy ügyvéd azt állította, hogy a Google 2005 óta 31 milliárdos árbevételhez, illetve 22 milliárdos profithoz jutott az Androidból.

A vállalatok egyébként kérték a bíróságot, hogy a tárgyalások jegyzőkönyveit ne hozzák nyilvánosságra, mivel ott szigorúan bizalmas üzleti adatok is szóba kerülnek, ám a bíró elutasította ezt a kérést. Ezek után a Google újabb kérelmet nyújtott be, és ebben arra hivatkoztak, hogy ha publikusak lesznek az érzékeny üzleti információk, azok hatással lehetnek más cégekkel folytatott üzleti tárgyalásaikra. Ezt a kérést megalapozottnak találták, így a jegyzőkönyvek azóta már nem érhetők el.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények