Hirdetés

Az Android lenyomta a Symbiant

Évtizedes sikertörténet ért véget az elmúlt év utolsó negyedévében, amikor a sokáig piacvezető, ám a Nokia mostani mostoha sorsában osztozó mobilos operációs rendszer, a Symbian hátrányba került a már indulásakor is nagy reményekkel kecsegtető, a Google gépezete által erősen megtámogatott feltörekvő platformmal, az Androiddal szemben.

Hirdetés

A Symbian sorsa még mindig kérdéses, mivel innovációban és marketingtevékenységben mind az Apple, mind a Google termékei jelentősen elhagyták az okostelefonok szegmensében. A Canalys piackutató adatai szerint 2010 utolsó üzleti negyedévében a gyártók összesen 33,3 millió (32,9 százalék) androidos készüléket adtak el globálisan, és ez több mint hatszor annyi, mint az előző év hasonló időszakában, ugyanakkor e három hónap alatt a Symbiannal szállított eszközök száma „csak” 31 millió volt (30,6 százalék).

Az eladási adatok egyébként mindenképp a Google elképesztő terjeszkedését jelzik, hiszen a döbbenetes sikerű Apple iPhone sem tudott ekkora növekedést felmutatni: e készülék forgalma a 2009-es 8,7 millióról 16,2 millióra nőtt, ami mind arányaiban, mind számában elmarad az ingyenes Android sikerétől – igaz, itt egyetlen cégről van szó, nem pedig egy operációs rendszerről, melyet sok gyártó kínál. A kitörés oka nyilvánvalóan az, hogy a Google minőségi terméket kínál a gyártóknak térítésmentesen – az Androidnak e körülmények között minden esélye megvan arra, hogy kvázi szabványmegoldásként erősödjön meg.

Az nagy kérdés, hogy a saját megoldásokkal előálló konkurensek, mint az Apple, a RIM, a Nokia mit lépnek erre a nyomásra. Arról már szállingóznak híresztelések, hogy Stephen Elop, a Microsofttól a Nokiához igazolt vezető február elején valami nagyon újjal, egy radikálisan átszabott Nokia-stratégiával kíván előállni (ebbe akár még az is beleférhet, hogy feladva a saját platformot, a cég érdekében valamiféle együttműködés jöhet létre a Google-lal).

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények