Elképesztő, 60 millió forintos összdíjazású AI hackathon Budapesten!

Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját!

Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját! Bárki jelentkezhet, aki a mesterséges intelligenciában jártas és képes 24 óra alatt valami egyedit, kreatívat alkotni! A március 7-ei Byborg AI Hackathonon - ahol az összdíj 60 millió forint - 3-5 fős csapatok indulhatnak!

A Gattyán György által alapított és tulajdonolt Byborg nemzetközi cég, így a versenyre nem csak Magyarországról, Európából, hanem akár a tengerentúlról is jelentkezhetnek! A 60 millió forintos nyereményből a legjobb csapatok 10, 20, illetve 30 millió forintot vihetnek haza. Ekkora összdíjazás a technológiai szektorban Magyarországon még nem volt, ráadásul a legkreatívabb, legkiemelkedőbb megoldásokat itt még további különdíjakkal is jutalmazzák. A 24 órás verseny zsűrijében egyebek mellett ott lesz Keleti Arthur kibertitok jövőkutató, IT biztonsági stratéga, előadó is. Vecsei Gábort, a cégcsoport AI vezetőjét, a hackathon egyik főszervezője több részletet is elárult a március 7-8. között megrendezésre kerülő versenyről.

3-5 fős csapatokat várunk, tehát nem személyeket, hanem közös megoldásokat értékelünk. A pontozásnál számít az ötlet, annak megvalósítása, ahogy az is, hogy működőképes-e, amit az indulók megvalósítottak.

A Byborg AI Hackathonra bárhonnan lehet jelentkezni, hiszen nemzetközi versenyről van szó. Elvárás, hogy a jelentkezőknek friss, napi tudása legyen a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. A verseny 24 órás lesz, tehát a tudás mellett az is fontos, hogy ki, hogy bírja fenntartani a fókuszt és az is fontos, hogy a 24. órában ki, hogyan tudja a zsűri elé tárni a megoldásait. Természetesen a versenyzőknek pihenősarokkal, étellel, itallal is készülünk! A verseny a Byborg budapesti irodájában lesz március 7-e és 8-a között.


[+]

A regisztráció már elindult a byborg.ai oldalon. Első körben 100 főben limitáltuk az indulók számát, ha többen jelentkeznek, akkor előszűrés lesz. A versenyzőktől a médiával kapcsolatos megoldásokat várunk. Az AI használatának csak a képzelet szab határt, így lehet itt szó majd állókép videóvá alakításáról, hanganyag feldolgozásáról vagy másról, ami innovatívan használja fel vagy alakítja át a médiát. A legfontosabb, hogy a végeredmény, egyedi, kreatív, jövőbemutató legyen.

Természetesen a cégnél nyitott munkakörök is várják az AI-hoz értő szakembereket, akik bárhonnan, akár home office-ból is dolgozhatnak. Így az, aki a versenyre jelentkezik, akár egy mesés fődíjjal és/vagy akár egy jó állással is távozhat!


Vecsei Gábor [+]

Vecsei Gábor úgy látja, nem csak az ilyen hackathonok miatt megtérülő az AI tudás megszerzése. A szakértő szerint ma már az AI-val kapcsolatban mindenkinek érdemes alapszinten képbe kerülnie. A mesterséges intelligencia által kínált megoldások már most körülvesznek minket, hasznos, ha értjük a működésüket, tudjuk milyen rendszerek állnak mögöttük, beépítjük a mindennapjainkba. Ahogy régen a Google keresőt meg kellett tanulni jól használni, most már ez is egy alapvető skill.

Az utóbbi években ugrásszerűen fejlődik ez a terület, mindenki tapasztalhatja, hogy az AI-t használó megoldásokból egyre több és jobb születik. Nem csak a hétköznapi felhasználók találkoznak úton-útfélen különböző AI megoldásokkal, a cégek egyre nagyobb része is szembesül azzal, hogy saját érdekében érdemes használnia ezeket. Az AI ma már megkerülhetetlen egy tech cég életében.