Budapesten megszületett Tardos Gábor, aki jelenleg a kanadai Simon Fraser Egyetem számítástudományi tanszékének professzora. A kutató Magyarországon több díjat is megkapott munkásságáért, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben ő alapította a kriptográfiai kutatócsoportot. Egyik kutatási területe a digitális dokumentumok ujjlenyomat-kódjainak tervezése. Ő az egyetlen magyar, akinek a dolgozatait rendszeresen elfogadják az elméleti számítógép-tudomány híres konferenciasorozatán, a STOC-on.
1964. július 11.
Azóta történt
-
2004. október 29.
Elhunyt Peter Frank George Twinn brit matematikus, titkosítási szakember, entomológus. Az ISK (Intelligence Services Knox) vezetője volt. Képességeire felfigyelve őt is megbízták, hogy segítsen a német hadsereg Enigmával titkosított üzeneteinek megfejtésében. 1939-ben Lengyelországba utazott, ahol a kiváló lengyel kriptográfusok megosztották vele eredményeiket, majd erre és a Bletchley Parkban dolgozó munkatársai munkájára támaszkodva csapata több mint százezer Abweher-üzenetet fejtettek meg.
Előzmények
-
Hazai fejlesztésű világújdonság a kriptográfiai technológiák piacán
Az i4p egyedülálló megoldása többszereplős kriptográfiai technológiát is alkalmaz, amellyel megvalósítható az üzleti életben szükséges legmagasabb szintű adatvédelem
Hirdetés
Aktív témák
- Samsung Galaxy S25 Ultra - titán keret, acélos teljesítmény
- EarFun Air Pro 4+ – érdemi plusz
- Eladhatatlannak ítélt CPU-k eladásával javult az Intel node-ok kihozatala
- Hálózatokról alaposan
- 4K vs 8K – Megéri-e a 8K TV 2026-ban?
- YouTube
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Pixel plus ultra: teszten a 6K-s LG UltraFine monitor
- Le Mans Ultimate
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- További aktív témák...