Hirdetés

SLI-s óriásnotebook és egyéb érdekességek

Megjelenítők




Ma főként a hordozható számítógépekre összpontosítunk, hiszen térhódításuk az asztali konfigurációkkal szemben egyre jelentősebb. Ezt mutatja az a tény is, hogy az Intel elsőként a notekookoknál vezette be a Pentiumot leváltó Core márkanevet, amely egyszersmind a gyártó processzorkínálatának gyökeres megújulását is jelképezi. A Clevo új zászlóshajója pedig azt bizonyítja, hogy a hordozható gépek mindenre képesek, amire asztali társaik. Persze nem csak laptopokból áll a világ, a piac más területeire is elkalandozunk.

Összehasonlító tesztünkből kiderült, hogy a GeForce 7600 GS valamivel gyorsabb a közkedvelt GeForce 6600 GT-nél. Jelenleg a régi GT ára 28–30 000 forint környékén van, de 7600 GS-t is lehet ebben az árban venni. A Galaxy vagy Inno3D ilyen kártyáit már picivel 28 000 forint fölött megvásárolhatjuk.


Galaxy GeForce 7600 GS DDR2

Azt is megállapítottuk, hogy lassabb GPU-ja és DDR2 memóriája miatt a GeForce 7600 GS jelentősen le van maradva a 7600 GT mögött, hiába ugyanolyan a felépítésük. A Galaxy erre a problémára is talált megoldást. Ötvözte a 7600 GT magas órajeleit a 7600 GS alacsony árával, és hogy még jobban a vásárlók kedvében járjon, megfejelte az egészet egy Zalman VF700 sorozatú hűtővel. A G73-as GPU kis hőtermelése miatt, és hogy a költségeket alacsonyan tartsák, a borda – a korábbi, spéci hűtéses Galaxy GeForce 6600 GT-hez hasonlóan – teljesen alumíniumból készült. A kártya legfontosabb paraméterei a GPU 500 MHz-es és a GDDR3 memória 700 MHz-es órajele. Az előbbi érték csupán 60 MHz-cel marad le a 7600 GT mögött, az utóbbi pedig megegyezik vele. További GT-re utaló jellegzetesség a két DVI kimenet. A legjobb hír mégis a 29 600 forintos ár – sikergyanús a kártya!


Galaxy GeForce 7600 GS Zalman hűtéssel – fotó: Elite Bastards

A harmadik új GeForce 7600 GS nem a teljesítmény, hanem a hang irányából közelíti a videokártyák kérdését. A Gigabyte az utóbbi időben sokat fejlesztett Silent Pipe passzív hűtésén, melynek egyik verziójával a GeForce 7600 GS-nél is előrukkolt. A kártya klasszikus 7600 GS órajeleken fut, vagyis a GPU-ja és 256 MB DDR2 memóriája is 400 MHz-en jár. A hangtalanul hűtött Gigabyte GeForce 7600 GS vételára 34 600 Ft.

A Samsung új, kis késleltetésű monitorokkal örvendeztette meg elsősorban a játékosokat. A 17 hüvelykes 740BF a korábbi, 4 ms-os válaszidejű 730BF továbbfejlesztett változata. Ennél a modellnél a TN panelnek már csak 2 ms-ra van szüksége, hogy szürkéből szürkébe váltson. A teljes, 6 ms-os váltási idő is impozáns. A Samsungnál nem spóroltak a többi részleten sem. A kontrasztarány 700:1, a fényelrő 300 cd/m2, de ami még fontosabb: ahogyan a 730BF-nek, úgy a 740-esnek is van digitális bemenete. A gyors, 17 colos Samsung vételára 75 600 Ft.

Egy méretosztállyal feljebb, a 19 hüvelykesek között is megjelent a 40BF végződésű modell, a 940BF. Természetesen itt is villámgyors TN panelről van szó. A kotábbi 930BF szürkék közti váltási ideje még 4 ms volt, az újoncé már csak 2 ms. A teljes átfordulás ideje ennél a modellnél 8 ms. Az 1280x1024 pixeles natív felbontás, 300 cd/m2-es fényerő és 700:1-es kontrasztarány maradt a régi, és a digitális bemenetet sem tűnt el. A Samsung 940BF vételára 106 000 forint környékén alakul.

Hirdetés

Vegyesen

Úgy tűnik, mégiscsak lesz nyár idén is. A kánikulát általában meg szokták szenvedni a számítógépek is. Ilyenkor nem árt a merevlemezek hűtésére külön odafigyelni, hiszen míg egy videokártya vagy processzor akár 80 fokon is üzemképes, addig egy mágneses adattár 50 fok fölött már hibázhat. Egyszerű és olcsó jószág a 3,5 hüvelykes meghajtók alá csavarozható Coolink Silent Savior, de nagyon hatékony lehet. A hajlított fémlemezbe illesztett 80 x 80 x 20 milliméteres, dupla golyóscsapágyas SWiF 801-L ventilátor a gyári adatok szerint mindössze 9–16 dBA zajt csap. Fordulatszáma 12 volton percenként 1700, de mellékelnek hozzá 7 voltos átalakítót is, amivel jelentősen halkabb, ugyanakkor az adattár hűtéséhez még elegendő huzatot biztosít. A Coolink Silent Savior vételára 1800 Ft.

Adatárakkal, Plextor DVD-írókkal kapcsolatban is van egy jó hírünk. A tesztünkben nagyszerűen szereplő legújabb, akár 18-szoros sebességgel is író PX-760A jelentősen olcsóbb lett. Egy hónapja, amikor nálunk járt a meghajtó, még közel 28 000 forintért mérték, ma pedig már kevesebb, mint 22 000 forintért a miénk lehet. Persze ez az összeg még mindig kétszerese az átlagos írók árának, de ne feledjük, a Plextor eme modellje széleskörű minőségellenőrzési tulajdonságokkal is fel van vértezve. Szintén tesztelős Plextor DVD-író a PX-716A, de ma már nehezen beszerezhető, kifutó modell. Kisebb igény van a tálca nélküli – slot-in loading rendszerű – változatra, ezért abból még kapható néhány darab. A dobozos verzió ára 19 800 Ft, az OEM változaté 18 500 Ft.

Lassan kezdődik a nyaralási szezon. Az egyre nagyobb felbontású digitális fényképezőgépek tulajdonosai könnyen bajba kerülhetnek, mert ha a kamerák egyre jobban fejlődő videófelvételi lehetőségeit is kihasználják, akkor az 1 GB-os vagy nagyobb memóriakártyák is könnyen szűkössé válhatnak. Ilyen esetekben nagyszerű megoldás egy kiegészítő merevelemez, de ahhoz ugye számítógép kell. Léteznek ugyan kimondottan fényképészeknek szánt, LCD-kijelzős adattárak, de nem éppen olcsóak. Nagyszerű kompromisszumos megoldás lehet a Thecus YES nano N1050 terméke, mely egy olyan 2,5 colos merevlemezkeret, ami egy gombnyomásra le tudja menteni a kameráról, pendrive-ról vagy kártyaolvasóról az adatokat. A merevlemez nélkül 100 grammot nyomó házikó külső mérete 124 x 75 x 13 mm, így nem foglal lényegesen nagyobb helyet, mint egy kártyapakli. Számítógép nélkül lecsatlakoztatható, AA-s elemekkel működő áramforrás eteti. A Thecus YES nano N1050 vételára megközelítőleg 10 000 Ft.

Lefelé bővítette egérkínálatát a Razer. A nagyszerű, kimondottan játékosoknak szánt eszközeiről híres vállalat új elektronikus rágcsálóját, a Kraitot elsősorban valós idejű stratégiai és online kalandjátékokhoz ajánlja. Mi ezt a kategorizálást kicsit különösnek tartjuk, hiszen bárminemű játékhoz a pontos működés és kényelem a legfontosabb. Maradjunk annyiban, hogy a Krait 10 700 forintos árával egy Razer-minőségű, de elfogadhatóbb árú modell. Fő jellemzői, hogy csupán három gombja van, vezetékes, és érzékelője infravörös fénnyel, nem lézerrel dolgozik, mégis 1600 dpi a felbontása. Méretét tekintve valamivel kisebb, mint a Copperhead vagy a Diamondback.

Asus és MSI notebookok

Újabb, Intel Core processzorokra épülő notebookok érkeztek a hazai piacra. Az MSI középkategóriás Megabook M szériájában a 660-as modellekben dolgozik az új szív. A közepes, 358 x 259 x 33 milliméteres, 2,5–2,8 kilós testben Intel 945GM északi és ICH7-M déli híd köti össze a komponenseket. A 15,4 hüvelykes WXGA kijelzőre a chipkészletbe integrált grafikus vezérlő varázsol képet. Az extra szolgáltatások közül az 1,3 megapixeles webkamera és a 4 az 1-ben kártyaolvasó érdemel említést. Az 1,66 GHz-es, kétmagos processzorral, 512 MB DDR2 memóriával, 80 GB-os merevlemezzel, DVD-íróval és 8 cellás akkumulátorral szerelt modell vételára 293 000 Ft; ebbe beletartozik a Windows XP Home operációs rendszer is.

Az MSI subnotebook-családja S betűt, a core-os sorozat pedig 262-es számot kapott. A 12,1 hüvelykes WXGA kijelző köré épített, 303 x 225 x 30 milliméteres, 1,8 kilós jószág ugyanolyan izmos, mint nagyobb társa, csak a webkamera hiányzik belőle. Az előző modelltől csupán 60 GB-os merevlemezében eltérő felszereléssel, szintén Windows XP Home operációs rendszerrel kapható S262-ért 329 000 forintot kell fizetni.

Az Asusnál nagyon jól tudják, hogy a notebookok ma már nem csak hordozható második számítógépek, hanem gyakran helytakarékos elsőszámú gépként is üzemelnek. Ezt a kategóriát az angol DTR (desktop replacement – asztalit kiváltó) rövidítéssel szokás illetni. Az Asus A7Jb és W2Jc termékcsaládja 17 hüvelykes kijelzők és kétmagos Core Duo processzor köré épül, és tud mindent, amit egy asztali gép. A processzor alatt Intel 945 PM chipkészlet dolgozik, de a hatalmas, WXGA vagy WSXGA felbontású kijelzőt már különálló, Mobility Radeon X1600 hajtja, amely 256 MB GDDR3 memóriából gazdálkodik. Még a 4 az 1-ben kártyaolvasó is közös, de a többi alkatrész különbözik.

A legnagyobb eltérés a külsőben van. Az A7Jb klasszikus, középkategórás Asus modellekre jellemző köntöst kapott, csak méretében különbözik társaitól. Mivel multimédiára szánták, TV-vevőt szereltek bele, melyhez távirányító is jár. További extra az 1,3 megapixeles webkamera. A 405 x 314 x 38 milliméteres gép 4 kilogrammos súlyával már nem a hordozhatóság királya, de sokkal kompaktabb egy asztali gépnél. Az 1,83 GHz-es, kétmagos processzorral, 1 GB memóriával, 100 GB-os merevlemezzel és DVD-íróval felszerelt változatért (R003) 553 000 forintot kell kifizetni, de kapunk mellé egeret, hordtáskát és gazdag szoftverkörítést is.

A W2Jc megjelenésében akár a Apple MacBook Pro gépeivel is versenyezhet. Nemcsak külseje, hanem belseje is ugyanolyan versenyképes. Tovább növeli értékét, hogy digitális és analóg TV-vevőt is telepítettek belé. Sajnos attól függetlenül, hogy ki kínálja, a csúcstechnológiának keményen megkérik az árát. A 2 GHz-es processzorral, 1 GB memóriával, 100 GB-os merevlemezzel, DVD-íróval és 17 hüvelykes, WSXGA+ felbontású kijelzővel ellátott Asus W2Jc (U002) vételára táskával, egérrel, szoftvercsomaggal együtt 765 000 Ft.

A Clevo SLI-s óriása – I.

Bámulatos, hogy milyen ütemben fejlődik a számítástechnika – ezt a mára közhelyszámba menő kijelentést nap mint nap réveteg tekintettel elrebeghetnénk magunk elé, teljes joggal. Amikor már azt gondoljuk, ennyi, nincs tovább, valamelyik gyártó biztosan előáll valami hajmeresztő újdonsággal, más kérdés, hogy a fejlesztések egy része inkább marketingérdekeket szolgál. Ilyenek a tipikusan erődemonstrációs céllal létrejött csúcshardverek, melyekre előszeretettel aggatják rá az amúgy többnyire joggal kiérdemelt „leg”-es jelzőket.

Szinte napra pontosan egy éve annak, hogy lapunk hasábjain (akkor még csak feltételes módban beszélve) SLI-s notebookokkal riogattuk olvasóinkat, aztán idén januárban egy hozzánk is eljutott Clevo ütemtervet átnyálazva tudatosult bennünk, hogy a gyártó komolyan gondolja: kész két csúcskategóriás grafikus vezérlőt belepasszírozni egy meglehetősen testes, 19 hüvelykes kijelzővel rendelkező hordozható számítógépbe.

A Clevo M590k-t először a CeBIT-en láthatta a nagyközönség. Kicsit olyan lehetett ez a bemutató, mint az Airbus A380 debütálása, ahol a rosszmájú közönség azon tanakodott, hogy vajon képes-e egyáltalán felszállni az óriásgép, majd utána sikeresen földet tud-e érni. Mint később kiderült, a világ eddigi legnagyobb utasszállító gépe mindkét alapvető kívánalomnak eleget tett, sőt még az utasok is ki tudtak menekülni belőle időben a próba során, úgyhogy kaphat repülési engedélyt. A Clevo M590k időközben megérkezett a hazai disztribútorhoz, így mi is kértünk egy példányt, hogy megvizsgáljuk, hogyan szárnyal a világ első SLI-s noteszgépe. Az mondjuk vitatható, hogy az M590k-t lehet-e egyáltalán noteszgépnek nevezni, vagy inkább a „noteszgépforma hordozható számítógép” elnevezés illene rá jobban, de az egyszerűség kedvéért, illetve a klasszikus notebook-kialakítás miatt mi mégis maradunk a hagyományos elnevezésnél.


19"-os Clevo és 14"-os Compaq méretviszonya

A Clevo M590k hatalmas notebook, nagyobb bárminél, amivel eddig találkoztunk. Mindemellett tömege sem elhanyagolható, nem csoda, hogy a 6,6 kilogrammos monstrumhoz egy igen komoly, már-már túrahátizsáknak is beillő hordtáskát mellékelnek (szép gesztus, pláne mivel aligha valószínű, hogy a nagyobb gyártók kínálatában szerepelne akkora táska, amibe ez a gép belefér).


A Clevo M590k táskája is hatalmas

A gépbe tehát jutott anyag bőséggel, a már említett két, egyenként 256 megabájtos GeForce Go 7800 GTX vezérlőn kívül egy 2 GHz-es Turion 64 MT-37 processzort, 2 GB memóriát, 100 gigabájtos Serial ATA merevlemezt (ez mondjuk kapacitását tekintve már-már méltatlan ehhez a géphez, de sebaj, lehet cserélni) és LightScribe-kompatibilis DVD-írót zsúfolt bele a gyártó. Ezen a linken láthatóak az M590k konfigurációs lehetőségei.

Érdemes még szót ejteni a lapkakészletről; a gépbe az amúgy asztali számítógépekbe szánt nForce4 SLI chipset került, mint az egyetlen olyan lapka, amelyik hivatalosan támogatja a kétkártyás üzemmódot.

A rekorder noteszgép kijelzője 19 hüvelyk képátlójú, ám aki azt gondolná, ennél nincs nagyobb, az téved, az Acer már szállítja a 20 hüvelykes TFT-vel szerelt notebookját. A GlareType technológiájú TFT amúgy WSXGA+ (azaz 1680x1050 pixel) felbontású, ez a méretkategória mondjuk elbírna egy fokozattal nagyobbat is, de igazából már ez is zavarba ejtően nagy munkaterületet biztosít a felhasználó számára.

A Clevo SLI-s óriása – II.

Mivel a Clevo óriásába hatalmas teljesítményű grafikus rendszert építettek, a ma fellelhető leginkább teljesítményéhes játékokkal tettük próbára. A két GeForce Go 7800 GTX-nek meg sem kottyantak az olyan „ósdi” játékok, mint a Doom 3, Far Cry, Half Life 2 vagy a Battle Field 2. Ezek a TFT natív, 1680x1050-es felbontásán minden látványjavítót bekapcsolva is élvezetesen, akadás nélkül futottak. Már kezdtük azt hinni, hogy semmivel sem tudjuk megizzasztani a Clevo M590k-t, így utolsó mentsvárainkhoz, a Tomb Raider: Legendshez és a The Elder Scrolls 4 – Oblivionhoz folyamodtunk; ez a két játék még a legerősebb szóló videokártyákat is alaposan próbára teszi.


Tomb Raider SM2.0-val...

A TFT natív felbontásán, anizotropikus szűrést és a „Next gen” funkciót bekapcsolva Lara Croft nagyon cammogósan vette az akadályokat. Az átlagos fps érték picivel 20 alatt maradt, ez már játszhatatlannak minősül. A felbontást 1280x768-ra csökkentve valamelyest javult a helyzet: még a látványos „Next gen”-t használva is 40 fps fölött maradt a megjelenítés sebessége. Amikor kikapcsoltuk az extra hatásokat, még 1680x1050-ben, élsimítással és anizotropikus szűréssel is 65 fps volt a középérték. Összefoglalva: az igényes grafikájú Tomb Raider: Legend is nagyon jól játszható az SLI-s notebookon.


...és SM3.0-val

Ha lennének egy videokártyának rémálmai, akkor azok egyik főszereplője alighanem az Oblivion című játék lenne; a komplex grafikus látványvilágot prezentáló játékprogram első, bemelegítő menetében Bruma kevéssé zsúfolt városában tettünk egy körutat. Ez a jelenet még nem olyan teljesítményéhes, így 1280x768-as felbontásban Bloom szűrő, négyszeres élsimítás és tizenhatszoros anizotropikus szűrés mellett is 50 fps fölötti eredményt kaptunk. A felbontást a lehetséges legnagyobbra állítva alig esett 50 alá az átlag.

Gazdag vegetációjú, erdős jelenetünkben már távolról sem volt ilyen rózsás a helyzet. A városi beállítást (1280x768, Bloom szűrő, 4xAA, 16xAF) tartva nyomorúságos 16 fps lett az eredmény, más kérdés, hogy ennél többre az asztali gépekbe szánt csúcskártyák sem képesek (korábbi tesztünkben, ahol a legerősebb PC-s videokártyát kerestük, 30-22 fps közötti eredmények születtek 1280x1024-es felbontást, 16x AF-et és HDR-t használva). A Clevo notebookban dübörgő SLI 1280x768-ban, HDR-rel és anizotropikus szűréssel másodpercenként 24 képet tudott a monitorra varázsolni, ami tisztességes eredmény. A HDR-t Bloom szűrőre cserélve további 3 fps-t nyertünk. A látványos, de idővel unalmassá váló, lengedező füvet kikapcsolva, Bloom szűrővel és élsimítással, majdnem 40 fps-es átlagot kaptunk még az erdőben is. Így már akkor sem esett le drámaian a sebesség, amikor erdőkerülés közben egy-két ellenfélbe botlottunk. Végső soron bátran kijelenthetjük, hogy a Clevo óriásgépe még a legigényesebb játékokkal is olyan jól megbirkózik, mint a legerősebb asztali rendszerek.

Egy gond volt a GoForce 7800 GTX SLI-vel, ami nem is a teljesítményével függ össze. Már a kétkártyás – SLI – mód bekapcsolásának pillanatában kellemetlen, hörgő hang jelentkezett jobb tenyerünk alól. Későbbiekben ez a zaj még tovább erősödött. Mivel közelről érkezett, és hangszíne sem volt valami kellemes, meglehetősen zavarónak éreztük. A gép egy órás játékos tesztelés alatt sem melegedett jobban, mint egy szintén izmos, de kisebb jószág.

A gigantikus méretért és teljesítményért kemény pénzeket kell fizetni. A hozzánk érkezett konfiguráció fogyasztói ára alulról verdesi a 840 000 forintot, szép összeg, ennyiért már nagyon komoly tudású asztali PC-t lehet összeállítani. Ne feledjük, hogy a gép mindezért lényegében egyetlen célt szolgál, igaz, azt nagyon hatékonyan. A Clevo M590k oldalán áll ugyanakkor a hordozhatóság, illetve a tény, hogy lényegesen kevesebb hellyel is beéri, mint a legtöbb asztali számítógép. A világ első SLI-s noteszgépe lehengerlő grafikus teljesítményével mindenkit maga mögé utasít tehát ebben a szegmensben, jóllehet praktikum szempontjából egyértelműen veri a lécet. Tömegtermék aligha lesz belőle (és nem csak az ára miatt), kuriózumnak viszont tökéletes.

rudi és Renwick

Hirdetés

Előzmények

  • Csata a „leggyorsabb videokártya” címért

    Tesztünk megjelenésével egy időben indítja útjára hivatalosan az NVIDIA a GeForce 7950 GX2-t, mellyel a Radeon X1900 XTX-et próbálja meg letaszítani a trónról.

  • Megérkezett az AMD AM2-es foglalata

    Az AMD sem tudott ellenállni az iparág nyomásának, a közkedvelt Athlon 64-ek is is DDR2 memóriára váltottak. Az új platform sebességét már bemutattuk, most a hazai árakon a sor.

  • Inteles Macintoshok

    Heti újdonság- és érdekességbemutatónk mellett Intel Core processzoros Apple gépekkel is megismerkedünk.