Működés
A Samsung NV100HD működésének egyik fontos alapköve az érintésérzékeny kijelző. Ezt az alkatrészt már cikkünk első pontjában megszóltuk. Az ikonok mérete nem lenne olyan orbitálisan nagy gond, hiszen ezt a kérdést később akár szoftveresen is meg lehetne oldani. A működés lomhaságán azonban nagy valószínűséggel már nem lehet sokat csiszolni.
Az AF sötétebb témákon elég nehézkesen áll élesre, makró módban minden negyedik próbálkozásra jártunk csak sikerrel, pedig az AF segédfénye is bőszen világított.
A masina rendelkezik M, azaz teljesen manuális móddal. Sajnos, le vagyunk korlátozva a kompaktokat jellemző szintre: rekeszértékből csak kettő (F2.8 - nagylátón -, illetve F5.9 - telén - párosítva F7.3-mal és F15-tel) áll rendelkezésünkre. A záridőt egy csúszkának a segítségével állíthatjuk be 1/2000 és 16 mp között. Ennek az értéknek a beállítása az igazi kínszenvedés, egyrészt eléggé megnehezíti a dolgunkat az irreszponzív érintésérzékelés, másrészt rengetegszer mellé fogunk nyomni ujjunkkal (elég egy rossz milliméter), és akkor kilép a gép az érték-állítósdiból.
Hogy ne csak rosszat említsünk: a beépített kettős (optikai és digitális) képstabilizátor elég jól (hatékonyan) teszi a dolgát. A kettős hatást csak a módválasztóval lehet beállítani (hála Istennek), a képminőség megőrzése érdekében azonban válasszuk inkább M, vagy P módban csak az optikait.

Jó pont jár a vakunak is, fénye meggyőző, és a vörösszemek is ritkán jönnek elő vele.
Használat közben felfigyeltünk egy folyamatos, furcsa zajra működés közben. Próbáltuk felvenni, de nem találtunk elég érzékeny mikrofont közelünkben, amivel élethűen rögzíthettük volna az eseményt. A jellege: képzeljünk el egy merevlemezt hűtő kis golyóscsapágyas (nem siklós!) ventilátort alacsony fordulaton. Most képzeljük el a régi modemes betárcsázás utáni hangot, mikor már van adatfolyam és véletlenül felvettük a telefont. Adjuk össze a két leírt zajt és máris megvan az NV100HD hangja. Halk, de állandóan jelenlévő, és nem a képstabilizátor adja.
Másik észrevétel: már rövid, 1-2 perces működés után érezhetően elkezd melegedni valami a markolatban. Nem vagyunk benne biztosak, hogy az akku okozza-e a melegedést, vagy valami elektronikai komponens, így nem tudunk biztosat mondani a jelenség forrásáról.
A masina működési sebessége kielégítő, leszámítva a kezelői felületet, minden működik rendesen. Bekapcsolás után 2.22 másodpercet kell várni, mire elkészíthetjük első képünket. Két teljes felbontású, legjobb minőségű kép között pedig 2.89 mp a kényszerpihenő. A 3.6-szoros zoom 2.14 szekundum alatt van meg.

Összesen 13 séma közül választhatunk, melyek közül a Beauty Shot-ra lettünk figyelmesek. Hasonló, digitálisan szépítő funkcióval az Olympus gépeinél találkoztunk, ott a kapott eredmény valóban látványos, de amit az NV100HD művel, az nem nevezhető szépítésnek. Döntse el mindenki maga, érdemes-e élni a lehetőséggel, vagy sem (a cikk írója tisztában van szépségével, így kéretik mellőzni a szerelmes emailek küldését!):
Egyéb funkciók: A készülék rendelkezik a Samsung Anynet+ szolgáltatásával is, melynek segítségével az összes kompatibilis (Samsung) termék között garantált az együttműködés, s vezérlésükhöz elegendő csupán egyetlen egy távirányító (pl. képek nézegetése tévén).
Az arcfelismerés már minden fényképezőben benne van, nem is érdemes említeni, azonban ötletes, hogy az NV100HD rendelkezik "kuka" funkcióval, így anyuka felhasználó nem fog sírógörcsöt kapni, hogy véletlenül törölte AZT az egyetlen képet, ami nélkül már nem élet az élet. Ehhez azonban a menüben először be kell kapcsolni a funkciót..
Ha nem lennénk megelégedve a fényképező nyújtotta fókuszmezőkkel, akkor magunk is kijelölhetünk egyet a kijelző szinte teljes felületét használva.
Összefoglalva: Gyakorlatilag semmi újat nem nyújt az NV100HD - arcfelismerés, kijelölhető fókuszmező, egyen-sémák. Egyedül a "kuka" és a fura hatású Beauty Shot kavarja fel némileg az állóvizet.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!







