4K HDR támogatású Samsung tévé baráti áron

Kipróbáltuk a smart tv rendszerrel megtámogatott, Samsung NU7170 televíziót, melyet a gyártó a szélesebb közönségnek szánt.

Értékelés

A Samsung NU7170 sem szerettette meg velünk a Tizen-alapú okostévéplatformot, ami továbbra is kissé átláthatatlannak, nehézkesen kezelhetőnek tűnik, ráadásul olykor még a sebességével is akadtak problémák. Az elérhető és futtatható alkalmazások köre kellően nagy, és ennél is fontosabb, hogy az igazán fontos videós, filmes applikációk nem hiányoznak. Az előre telepített médialejátszó szoftver, bár remekül irányítható, a tapasztalt formátumtámogatási problémák miatt mégsem tökéletes.

Samsung NU7170
Samsung NU7170 [+]

A beépített hangrendszer hozza a kötelezőt, hiszen hanghibák nincsenek, de ezen kívül semmilyen extrát nem produkál, ennek következtében a megszólalás steril, hiányzik belőle az élet. A kép minősége normális beállítások mellett megfelelő, hiszen ilyenkor a színek szépek, természetesek, a kisebb képhibák pedig viszonylag jó hatékonysággal orvosolhatóak. A tévé ára tudásához képest teljesen korrekt, hiszen az általunk próbált 65 hüvelykes verzió műholdas digitális tuner nélküli, NU7102 szériába tartozó változata 265 000 forintért hazavihető, az 55 hüvelykes változatért 155 000, a 49 hüvelykesért pedig 149 000 forintot kérnek el.


Samsung NU7170 televízió

elefant

A Samsung NU7170 LED LCD televíziót a Samsung magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés