Hirdetés

2018. július 19., csütörtök

Útvonal

Tesztek » TV & Audió rovat

Kipróbáltuk a Samsung kísérleti tévéjét

Nálunk járt a sok szempontból páratlan The Frame, amellyel eddig járatlan utakra tért a vállalat.

Samsung The Frame

A Samsung az elmúlt években próbált teljesen új utakat keresni a televíziós iparágban, és olyan megoldásokat, szolgáltatásokat építeni a tévébe, amivel korábban más nem nagyon próbálkozott. Ilyen volt az Evolution Kit, a gesztusokkal történő vezérlés, a One Connection box, a láthatatlannak nevezett kábel, az alig pár gombot tartalmazó távirányító bevezetése, hogy csak néhány példát említsünk.

Samsung The Frame
Samsung The Frame [+]

Ebbe a sorba tartozik a The Frame koncepció is, aminek lényege röviden annyi, hogy a televíziókat párosítsák valahogyan a hagyományos, falra is akasztható festményekkel, rajzokkal, ami a készülékek külsején épp úgy meglátszik, mint belső tulajdonságain. Az első ilyen modellek végre hazánkba is eljutottak, azaz már itthon is megvásárolhatóak ezek a különleges darabok. Egyiküket kölcsön is kaptuk egy rövid időre, hogy megnézzük, milyen extra funkciókat kínál a készülék, illetve hagyományos televízióként hogyan teljesít.

Hirdetés

Fura dizájn

A The Frame családba tartozó tévék külsejének megtervezésekor is az lebegett a dizájnerek szeme előtt, hogy a végeredmény minél jobban hasonlítson egy hagyományos képkeretre – ennek érdekében lecserélték a már megszokott modern, vékony kávát egy robusztusabb, rusztikusabb formára. A terv bejött, ez tényleg sokkal inkább hajaz egy "igazi" képkeretre, mint bármi más, viszont, hogy ez jó hatással van-e egy televízió külsejére, az már más kérdés.

Samsung The Frame
Samsung The Frame [+]

Lehet használni talpakra állítva, sőt akár egy jópofa, háromlábú állvány is vásárolható hozzá, illetve természetesen a falra is akasztható. A mi meglátásunk az, hogy ez a dizájn irányvonal az utóbbihoz passzol; állványra/talpra állítva nem néz ki olyan jól, mint hagyományosabb társai. Az összhatás ilyenkor valahogy erőltetetten retrósnak tűnik abból fakadóan, hogy a keret nagy, és hiányzik belőle az a légies finomság, ami a modern tévéket jellemzi. De hangsúlyozzuk még egyszer, hogy a falon működik a dolog. Ezzel valószínűleg a vállalat döntéshozói, stratégái is egyetértenek, hiszen a termék mellé ingyenesen jár egy speciális konzol, amellyel hézagmentesen aggatható fel függőleges felületekre a tévé. A készülékhez mágnesek segítségével ragaszkodó képkeret-borítás egyébként cserélhető, külön megvásárolható fehér, sötét-, illetve világosbarna változatban is, így mindenkinek módja nyílik rá, hogy bizonyos korlátok között ugyan, de a saját ízléséhez és bútorai színéhez igazítsa a televízió külsejét.


[+]

A ki- és bemenetek, tunerek ezúttal is egy küldő dobozba (One Connection) kerültek, amelyet egy igen vékony, de azért korántsem láthatatlan kábel köt össze a képernyővel. Ezen a négy darab HDMI 2.0 mellett helyet kapott három USB 2.0 port is, valamint egy digitális optikai audió, egy Ethernet csatlakozó, valamint egy CI+ kártyaolvasó. Tehát 3,5 mm-es fejhallgató-kimenet továbbra sincs, ami egyszerűen érthetetlen. Az One Connection jól néz ki, de a szennyeződéseket nagyon rosszul tűri, és az ujjlenyomatok szinte világítanak róla.

One Connection box One Connection box
[+]

Főbb paraméterek
Samsung The Frame
Panel Samsung VA LCD 10 bites panel
Háttérvilágítás Edge-LED
Képernyőméret 55 hüvelyk (139 cm)
Maximális felbontás Ultra High Definition (3840x2160)
HDR támogatás Igen
Maximális kontrasztarány 4200:1
Maximális fénysűrűség 400 cd/m²
Input lag 22,6 ms
24p lejátszás Támogatott
Képbeállítások Film, Kiemelt, Normál, Természetes
Hangbeállítások Normál, Optimalizálva, Hangosított
Hangrendszer 2.2 csatornás, 40 watt
Beépített digitális tunerek DVB-T/-C/-S2
Interfész 4 db HDMI 2.0, 3 db USB 2.0, digitális audió, CI slot, Ethernet
Extrák Tizen okostévérendszer, médialejátszó, böngésző, netes alkalmazások futtatása, kislexikon, UHD felbontás, HDR támogatás, cserélhető keret, Művészeti mód, Bluetooth hangeszközök csatlakoztatásának lehetősége
Teljesítményfelvétel Maximum: 185 watt, normál módban: 75 watt, készenléti üzemmódban: 0,33 watt
Méret Talppal: 145,2 x 87,3 x 29,5 cm; talp nélkül: 145,2 x 83 x 4,3 cm
Tömeg Talppal: 26,2 kg; talp nélkül: 25,4 kg
Gyártó honlapja www.samsung.hu
Termék honlapja Samsung The Frame
Fogyasztói ár kb. 599 000 forint

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.