Tesztalanyaink

Az Intel két hete indított útjára három új, Nehalem-alapú processzort, melyek a Lynnfield kódnevű lapka köré épülnek, a Core i7-870-et és 860-at, illetve a Core i5-750-et. A három bejelentett típus a csúcskategóriás Core i7-esek olcsóbb variánsa, a gyártó ezeket elvileg középkategóriásként definiálja, ám az árakból már most látszik, hogy idehaza nem lesznek túlságosan elterjedtek. A Lynnfield és a csúcskategóriás processzorok (Core i7-9xx) alapköve, a Bloomfield mindössze néhány ponton tér el egymástól (memóriacsatornák számának csökkenése háromról kettőre, nem állítható szorzó, alacsonyabb TDP), de átlagfelhasználói szemszögből talán a foglalatcsere a legfájóbb, hiszen ez egyúttal alaplapcserés támadásnak minősül, az új processzorok már LGA1156-ba illeszkednek. A Lynnfield – mint már említettük – némi átalakuláson ment keresztül, de valójában a PCI Express vezérlő processzorba integrálásának köszönhető, hogy újabb alaplapok bemutatására van szükség, hiszen ez a részegység, illetve az ezzel járó munkavégzés korábban az X58-as északi híd reszortja volt. Tekintve, hogy nincs többé szükség külső(leg is látható) északi hídra, már csak egy, a perifériákat vezérlő chipet kell kiállítani, ami ezúttal a P55 képében öltött testet. A P55 valójában a már korábbról (P45, X58) jól ismert ICH10-es déli híd átnevezésének tekinthető, tehát nincs új a nap alatt.

Ezúttal három, illetve egészen pontosan négy P55-ös alaplapot veszünk szemügyre, az olcsónak nem nevezhető 50-60 000 forintos ársávból. Később kedvezőbb árú modellek bemutatására is sort kerítünk, de a gyártók már csak ilyenek, először a csúcskategóriás típusokat szeretnék megismertetni a nagyközönséggel. Az Asust a P7P55D Deluxe és a P7P55D EVO képviseli, a Gigabyte műhelyéből a P55-UD5 érkezett, őket a már bemutatott MSI P55-GD80-nal hasonlítjük össze. Ami azt illeti, az Asus EVO-ja és a Deluxe nagyon hasonló, a különbségekre ki fogunk térni.

Az alaplapok csomagolása [+]

Az Asus a már megszokott, kinyitható fedelű, csillogó, de nem hivalkodó dobozban tálalja portékáját, a dizájn már nagyon is ismerős korábbról, elég egy pillantást vetni a nálunk is bemutatott P6T Deluxe-ra. Az alaplap mellé csomagolt kellékek terén sincs változás, leírásokat, driver CD-t, kábeleket, hátlapi takarólemezt és USB/IEEE1394-es kivezetést találtunk az alaplap mellett, illetve egy SLI-hidat, ami azért fontos, mert a P55 már támogatja az SLI-kapcsolatot (az X58-cal ellentétben), már amennyiben az alaplapgyártó megfizeti ennek az árát az NVIDIA felé. A Deluxe csomag részét képezi még egy TurboV-távirányító is, erről később még szólunk. A Gigabyte sem változtatott a már több generációs kinézeten, a doboz ugyanolyan, mint volt, fehér, rajta a Gigabyte extrákkal. Az alaplap mellé pedig a már megszokott eszközöket mellékelik: jó pár leírást, driver CD-t, sok kábelt, USB/IEEE1394-es kivezetést, hátlapi takarólemezt és az SLI hidat, lényegében ugyanazt, mint amit az Asusnál is láthatunk. Ha visszatekintünk az MSI P55-GD80-ra, akkor úgy tűnik, hogy az MSI ezen a téren megpróbált felülkerekedni riválisain, hiszen nem egy, hanem két hátsó kivezetőpanelt és nem egy, hanem három SLI-hidat és egy CrossFire-hidat is mellékelt a szokásos eszközökön felül, nem szólva a V-Check Pointhoz szükséges hosszabbítóról és a több SATA kábelről.

Asus P7P55D Deluxe [+]

A P7P55D Deluxe az Asus termékpalettáján a P55-ös alaplapok csúcsa holtversenyben a Premiummal, ami itt-ott kicsit jobb, máshol meg rosszabb annál (a Maximus III Formulát nem számítva), míg az EVO egy szinttel lejjebb tartózkodik, pár ezressel olcsóbb, cserébe kevésbé felszerelt, de még mindig a drágább típusok közé sorolható. Már ránézésre is jól látszik, hogy az EVO és a Deluxe külsőre szinte megegyezik egymással, fekete alapon kék/fekete/fehér bővítőhelyekkel biztosan elnyeri a téma iránt fogékony hardverőrültek tetszését. Mindkét alaplapon négy-négy memóriafoglalatot találunk, ezekbe összesen 16 GB DDR3-as modul illeszthető, amelyeket a Core processzorok hivatalosan csak 1333-as órajelig képesek meghajtani, de az alaplapok képesek felskálázni akár 2 GHz fölé is; persze ehhez olyan memóriapárra lesz szükségünk, ami bírja ezt a frekvenciát. Mindkét alaplapon három PCIe x16-os foglalat várja a videokártyákat, de jó, ha tudjuk, hogy kétkártyás üzemmódban a felső kettő csak nyolc sávon szállítja az adatokat (a processzorba integrált PCIe-vezérlő érdeme), nem beszélve az alsóról, ami elektronikusan csak x4-es foglalat. Az egyre nagyobb méretű videokártyák könnyebb kezelhetősége érdekében az Asus egy „újfajta” megoldást kínál Q-Slot néven, ez egy új pöcök a foglalat végén, ami elvileg megkönnyíti a videokártya berakását/kivételét az alaplapba/alaplapból. Őszintén szólva ez szerintünk semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint az eddigi megoldások, kinek ez, kinek az jön be, ha nagyon nagy a processzorhűtő, akkor ezzel is szenvedni kell egy sort (még akkor is, ha tollat vagy ceruzát használunk).

Asus P7P55D EVO [+]

Ezeken kívül mindkét modellen két PCIe x1 és két PCI foglalat található, normális elrendezéssel, bár kétkártyás rendszerben mindekttőből kiesik egy-egy, ha dupla helyet elfoglaló videokártyát használunk. A felső PCIe x16-os foglalat szerintünk kicsit közel került a processzorhoz, egy nagyobb léghűtővel lehetnek gondjaink, de ez nem általános probléma. A két Asusra jellemző, hogy a „chipset” az egychipes mivoltából következő legegyértelműbb módon épül fel: az északi híd helyére nem került semmi, csak a bővítőfoglalatok, és a szokásosnak tekinthető déli híd helyén találjuk a P55-öt, épp úgy, mint a régi szép időkben a Socket 939/AM2-es alaplapok többségén (az nForce-chipet). Mint látni fogjuk, a Gigabyte – az MSI-vel egyetemben – másképpen közelítette meg ezt a kérdést. Szembetűnő, hogy az Asus elhagyta az ilyen-olyan, így-úgy hype-olt heatpipe-os hűtőrendszert, és szimpla hűtőbordákkal helyettesítette azt, ami – ismerve a P55 paramétereit (65 nm-es csíkszélesség, 27 x 27 mm-es alapterület, alacsony fogyasztás) – nem is volt olyan rossz ötlet. A nagy tápcsatlakozó, az IDE csatlakozó és a SATA portok elhelyezkedése jónak tekinthető, mondhatni ez a standard az utóbbi időben, így nem nagyon gabalyodnak össze a különböző kábelek. Az emberek többsége valószínűleg először az alaplap szélén található, elforgatott SATA portokat fogja kihasználni, ugyanis az alaplap alján találhatók egyrészt nehezebben elérhetők, másrészt nem natívan (a sötétkék és a fehér) vezéreltek. Az alaplapokon a processzorhűtő ventilátorcsatlakozóján felül egy négypines és két hárompines aljzatot fedezhetünk fel, láttunk már ennél többet is, de ne legyünk telhetetlenek.

Gigabyte P55-UD5 [+]

A Gigabyte P55-UD5 a P55-ös termékskála felső régióját képviseli, ennél drágábban már csak a hat memóriafoglalatos UD6-ot kaphatjuk meg. Az UD5 követi a hagyományokat, sötétkék alapon világoskék és fehér foglalatokkal kevésbé tűnik „hardcore”-nak, mint az Asus vagy az MSI modelljei, de a felszereltség tekintetében egyáltalán nincs lemaradva azoktól. Az UD5-ön található négy memóriafoglalat szintén 16 GB memória fogadására képes, ezek órajelét a megfelelő BIOS-beállításokkal 2 GHz fölé emelhetjük, csakúgy, mint az Asus alaplapjain. Az UD5-re ugyantúgy három PCIe x16-os foglalatot építettek, de ezek, mint az Asus esetében, maximum 8x + 8x + 4x felállásban használhatók, tehát az alsó port elektronikusan csak x4-es. Minő véletlen, PCIe x1-es és PCI bővítőhelyekből is éppen két-két darab éktelenkedik az alaplapon, és a kivezethető USB portok száma (három) is megegyezik az Asus modellekével. Az első komolyabb eltérés a hűtőrendszer egészét érinti, a Gigabyte továbbra is a hőcső által összekötött hűtőbordákra szavazott, talán azért, hogy legyen valami, amiben eltér a riválisoktól. Érdekesség, hogy az északi és a déli híd helyén egyaránt találunk egy hűtőbordát (épp úgy, mint az MSI P55-GD80-on), a kérdés, hogy mi van alattuk? A különböző portok elhelyezkedése is hasonló az Asus alaplapjain látottakhoz, különbség, hogy az IDE port a memóriafoglalatok és tápcsatlakozó közé került, nem túl szerencsés helyre. A 90 fokkal elforgatott SATA portokból itt sincs hiány, örvendetes, hogy a Gigabyte az Asushoz hasonlóan színekkel jelölte meg, hogy melyik portot melyik vezérlő szolgáltatja: a hat világoskék a déli híd, pontosabban a P55-ös PCH fennhatósága alá tartozik, míg a négy fehér a Gigabyte feliratú JMicron chiphez. A processzorhűtő csatlakozóján kívül négy darab hárompines ventilátorcsatlakozót találunk az alaplapon, ez valószínűleg elég lesz mindenki számára.

Bővebben

Asus P7P55D Deluxe [+]

Az Asus P7P55D Deluxe-ot 16+3 fázisú VRM-mel (a +3 fázis a memóriavezérlőt szolgálja), modern MOSFET-ekkel és japán kondenzátorokkal szerelték fel, ez a csúcskategóriás alaplapok védjegye manapság. Ugyanakkor a déli hídon egy nem túl biztató kék hűtőbordácska fekszik, benne egy LED-del, rajta egy Asus logós műanyag borítással, ami természetesen világít működés közben (Q-Led). A műanyag borítás mutatós, de nagy a valószínűsége, hogy nem engedi eltávozni a hőt, ami szerintünk nem feltétlenül szerencsés húzás a gyártó részéről. A MOSFET-eken található hűtőbordák (ezeket egy rövid hőcső köti össze) sem sokkal meggyőzőbbek, szemre tetszetősek, de ez a kialakítás valószínűleg nem optimális a hőleadás szempontjából. A hűtőbordák és a komponensek között egy ragacsos, rágógumi állagú ragasztó található, a déli híd bordáját csavarral, a MOSFET-ekét műanyag pöckökkel rögzítették. Annyit még meg kell jegyeznünk, hogy a processzorhűtő rögzítőpöckeihez egyes esetekben igen nehéz hozzáférni a MOSFET-hűtőbordák miatt, a processzorhűtő nagyságától függ, hogy mennyire lesz nehéz dolgunk.

Asus P7P55D EVO [+]

A P7P55D EVO hasonló a Deluxe-hoz, de persze el is tér attól, elvégre egy olcsóbb verzióról van szó. Az EVO 12+2 fázisú VRM-mel rendelkezik, de a jó minőségű MOSFET-ek és a japán kondenzátorok itt is alapnak számítanak. A déli hídon található hűtőborda viszont még kevésbé meggyőző, vagyis a hőleadó felülete még kisebb lett, mint a Deluxe-on találhatóé (de legalább elhagyták a műanyag borítást). A MOSFET-eken található hűtőborda megegyezik a Deluxe-on láthatóval, annyi a különbség, hogy az EVO-n az alaplap túloldaláról hiányzik.

Gomb, még több gomb és kapcsoló az Asus alaplapjain [+]

Az alaplapok alján találtunk egy bekapcsoló- és egy reset gombot is, ami jól jöhet a házon kívüli tesztelgetés közben, a hátoldali panelen a portok között pedig egy CMOS reset gomb bújik meg. Az Asus P55-ös alaplapjainak egyik újítása a Q-DIMM: a memóriafoglalatok videokártyák felé néző oldalán nincsenek pöckök, így a bővítés egyszerűbb, viszont az első kivételnél nekünk annyira beragadtak a modulok, hogy a memóriák hűtőbordáját sikerült lekapni, tehát érdemes ezzel vigyázni, és óvatosan próbálkozni, amíg ráérzünk a kivétel módjára. Érdekes újítás, de némi finomhangolásra van még szükség. A memóriafoglalatok mellett találtunk egy gombot, ami a MemOK! névre hallgat: ha ezt lenyomjuk, akkor bármilyen memóriáról is legyen szó, az időzítéseket automatikusan beoptimalizálva elindul a számítógép, egyes esetekben még akkor is, ha rossz a modul; ezt nem tudtuk kipróbálni, mert nem volt kéznél rossz memória. Még mindig a memóriafoglalatok környékén járunk, ezúttal érdemes az alaplap felső végét szemügyre vennünk, itt találunk három kapcsolót, melyek a túlhajtásban jeleskednek, az OV_DRAM, az OV_IMC és az OV_CPU a memória, a memóriavezérlő és a processzormagok feszültségének BIOS-ból beállítható tartományát emeli meg egészen szépen (az EVO-n csak OV_DRAM kapcsoló található). Ez nem valósidejű feszültségszabályozás, tehát nem olyan, mint az MSI-féle Q-Switch.

Gigabyte P55-UD5 [+]

A Gigabyte P55-UD5-ön található hűtőbordák komolyabb benyomást tettek ránk, bár ezek a mindent a szemnek, a hatékonyság nem érdekes formák nem különösebben nyerték el a tetszésünket; a gyártók szerencséje, hogy a P55 alig melegszik. Az összes hűtőborda egyetlen hosszú hőcsőn keresztül kapcsolódik össze, a déli híd helyén található darab pedig nem más, mint egy szimpla burkolat alumíniumból, lamelláknak nyoma sincs, még az a szerencse, hogy a P55-ös PCH a Gigabyte deszkáján az északi híd helyére került, ide pedig normálisabb hűtőbordát tettek. A déli híd helyén a Gigabyte feliratú JMicron SATA-vezérlő található, ennek aligha van szüksége komoly hűtésre, az esetek, azaz az alaplapok 99%-án csupaszon végzi a dolgát. A P55-UD5 is az Ultra Durable 3 jegyében született, ennélfogva az alaplap 1 uncia helyett 2 uncia (57 gramm) rezet tartalmaz (1 négyzetláb területen), ami elvileg hatékonyabbá teszi az energiafelhasználást és hozzájárul a hőmérsékletek alacsonyabban tartásához, közvetve pedig segíti a tuningot. Az extrahatékony MOSFET-ekről és a japán kondenzátorokról természetesen nem kell lemondanunk, nem szólva a 12+2 fázisú VRM-ről.

A Gigabyte sem akar lemaradni: gombok és LED-ek... [+]

A P55-UD5-ön is van néhány gomb, melyek elsősorban a számítógépházon kívüli tesztelésben lehetnek a segítségünkre, az alaplap alján egy normális méretű bekapcsológombot találunk, és két kisebbet az újraindításhoz, illetve a CMOS Clear-hez. Az összes alaplap a LED-ek fénytengerében pompázik működés közben, ezek néhány esetben azon felül, hogy tetszetősek, funkcióval is bírnak, pl. a P55-UD5-ön a működő fázisok számát állapíthatjuk meg az égő LED-ek számából (ezt az MSI normális digitális kijelzéssel oldotta meg).

Hátlapok (Asus Deluxe / Asus EVO / Gigabyte / MSI) [+]

Nemcsak LED-ekből, hűtőbordákból és kondenzátorokból nincs hiány, de az integrált eszközök terén is tökéletes a kiszolgálás. Talán azt lehetne mondani, hogy a Gigabyte tett ki legjobban magáért, ugyanis több SATA és FireWire portot kínál fel riválisainál, de ezt leszámítva nagyon hasonló mind a négy típus. A Gigabyte és az MSI a Realtek ALC889-es hangkeltőjére szavazott, míg az Asus a VIA drivertelepítési problémás chipjét választotta. Ezen a téren a P7P55D Deluxe-on található VIA VT2020 lóg ki a sorból, ugyanis a többiekkel ellentétben tíz csatorna megszólaltatására képes, kérdés, hogy ezt ki tudjuk-e használni. Ami a hangzást illeti, mindegyik HDA- és DTS-kompatibilis. Hálózati vezérlőkből sem szenvedünk hiányt, az összes alaplapon két vezérlő található, ráadásul ezeket minden esetben a Realtek gyártotta. Az Asus némileg „gyengébb” ezen a téren, mert a 8110SC chip PCI-on keresztül kapcsolódik a chipsethez, így alacsonyabb az áteresztőképessége és magasabb a CPU-terhelés. Mind a négy alaplap képes a Teaming néven is ismert linkaggregációra. Ez lehetővé teszi, hogy a két fizikai interfész egymástól függetlenül, külön IP címmel működjön, de módot ad arra is (ha a túloldali eszköz ezt támogatja), hogy egyetlen IP címen, sávszélességüket összeadva dolgozzanak. A vezérlő mindeközben terhelésmegosztást végez, és ha az egyik link megszakadna, a forgalmat automatikusan a másik portra irányítja.

Elnézve a hátlapokat csak egy-két különlegességet sikerült felfedeznünk. A Gigabyte kivételével mindenki két PS/2 portot kínál. USB-ből mindenhol találunk bőségesen, az Asusokon nyolcat, a Gigabyte-on és az MSI-n pedig hatot. Hozzá kell tenni, hogy a Gigabyte-on kettő, az MSI-n pedig egy eSATA/USB port is található, ami nevéből következően egyaránt képes kezelni az eSATA és az USB csatolójú eszközöket. A Gigabyte-on kívül mindegyik típus egy FireWire csatlakozóval rendelkezik, a P55-UD5 kettővel. Két SPDIF és hat audioport, illetve a két Ethernet aljzat még a közös pont, illetve az Asus P7P55D-jén ide tették a CMOS Clear gombot is.

Tesztkonfig, tesztek

Az Everest információs oldala a négy alaplappal: P7P55D Deluxe és EVO / Gigabyte / MSI [+]

A memóriavezérlő processzorba integrálásával alapórajelen (és persze tuningolva, ha azonos mértékű tuningról van szó) nem lehet különbség az egyes alaplapok teljesítménye között. Először az Everest CPU-benchmark moduljával mintegy gyorsteszteltük a rendszereket, és nem is tévedtünk, a négy alaplap eredményei 1%-os hibahatáron belül mozognak, gyakorlatilag ugyanolyan gyors mind, ha azonos beállítást használunk. Ha a memóriabenchmarkban nem sikerül kimérni még egy picike különbséget sem, akkor mire számíthatunk az alkalmazástesztekben?

Semmi másra, az eredmények továbbra is hibahatáron belül mozognak. Az MSI-nek valamilyen okból kifolyólag ötből négy esetben sikerült az élre törnie, de előnye elhanyagolható. A konklúzió az, hogy a P55-ös chipsettel szerelt alaplapok – az X58-ashoz és az Athlonhoz, illetve Phenomhoz kiadott modellekhez hasonlóan – sebesség szempontjából ugyanúgy teljesítenek. A memóriavezérlő a processzorba került, így az alaplapok, illetve az azon található chipsetek nem szólnak bele az eredmények alakulásába.

HDTune teszteredmények: Asus Deluxe / EVO / Gigabyte / MSI [+]

Egy gyorsteszttel ellenőriztük a merevlemez sebességét, ezen keresztül az IDE/SATA-vezérlőét is, és mint kiderült, ezen a téren sincs különbség, az átlagos olvasás, az elérési idő, a löketszerű adatfolyam sebessége és a CPU-használat is nagyon hasonlóan alakult. Érdekesség, hogy a nemrégiben tesztelt AMD 790-es alaplapok CPU-terhelése, bármivel is próbálkoztunk, jóval 2% felett volt, a Gigabyte és az MSI 8-9%-ot ért el, pedig ugyanezt a merevlemezt használtuk. Lehet, hogy a kétmagos processzor ennyit számítana?

Fogyasztás, melegedés, audiominőség

Érdekesebb téma a fogyasztás, bár egy alaplap esetében talán ez is csak egy amolyan mostanában felkapott, mondvacsinált probléma, hiszen minden kis fogódzóba bele kell kapaszkodnunk, hogy rangsorolni tudjuk a különböző modelleket. Valójában az alaplap a teljes rendszer fogyasztásának igen kis részét adja (a CPU és a VGA az, ami számít). A teljes rendszer fogyasztását illetően túl sok meglepetés nem ért minket, már az X58-as alaplapok között is minimális volt a különbség. A C1E és az EIST bekapcsolásával a Core i7-870 1,2 GHz-re visszaskálázza az órajelét (a szorzó 6x-osra módosul) emellé a processzor feszültséget is csökkenti, ebben az állapotban a Gigabyte és az MSI volt a nyerő. C1E és EIST nélkül a processzor üresjáratban alapórajelen jár, de nincs terhelés alatt, így értelemszerűen nem fogyaszt annyit, mintha terhelnénk. Ebben az állapotban az Asus a legjobb, pár wattal kevesebb fogyasztást mértünk. Végül teljes terhelés alatt is az Asus volt a befutó, de az előnye még az 5%-os hibahatáron belül mozog, ráadásul a fogyasztás is olyan, hogy egyfolytában ingadozik, ebből mindössze csak annyi következik, hogy a négy alaplap fogyasztása gyakorlatilag azonos. Később még szólunk az egyes gyártók által hangosan propagált energiahatékonyság-növelő funkciókról (Asus EPU6, Gigabyte DES, MSI GreenPower), elöljáróban annyit, hogy csak az MSI-n láttuk értelmét ezt bekapcsolni, az itt látható teszteredményeket is így kaptuk, a GreenPower kikapcsolásával kb. 3-5 wattal többet mutat a számláló...

Infrás hőmérővel megvizsgáltuk az alaplapok hőmérsékletét is. Az Asus kevésbé komolynak tűnő hűtése áll szemben a Gigabyte páncélzatával és az MSI SuperPipe-ra keresztelt vastag hőcsövével, ami állítólag 50 fokkal csökkenti az alaplap hőmérsékletét a CPU-foglalat környékén... Mint kiderült, azért ez egy erős túlzás, egyik alaplap sem volt hűvösebb vagy melegebb a másiknál, legalábbis ami a hűtőbordákat illeti. Az viszont bebizonyosodott, hogy a P7P55D Deluxe hűtőbordáján található műanyag borító kissé csökkenti a hőleadás mértékét, cserébe viszont nagyon mutatós lehet egy átlátszó falú házban.

Végül elővettük a Rightmark analóg kimenetet és bemenetet hangminőség szempontjából vizsgáló programját, és leellenőriztük az integrált hangkártyák analóg kimenetének hangminőségét először 16 bit/44 kHz-es, majd 24 bit/192 kHz-es beállítás mellett. Érdekesség, hogy a gyengébb beállítás mellett ezek a hangkodekek rosszabb eredményt értek el, mint a DVD-Audio lemezeken tárolható jelenleg elérhető legnagyobb felbontású hangtesztben. Nem lehetne azt mondani, hogy különösebben érzékenyek lennénk a hangkeltők minőségére, ezért szubjektív benyomásainkat nem tesszük közzé, erre a témára valószínűleg jobb tér a fórum. Amit viszont észrevettünk, az az, hogy a VIA meghajtóprogramja továbbra sem települ fel sem az alaplaphoz adott CD-ről, sem a VIA oldaláról letölthető driverrel, csak akkor, ha az eszközkezelőn keresztül ráerőszakoljuk (a High Definition Audio-ként felismert ismeretlen eszközre), de a VIA Control Panelja így nem települ fel, tehát azt később manuálisan kell elindítani. Ez nem az Asus hibája, de érdemes lenne odafigyelniük erre is.

A P55 és a CrossFire

A Lynnfield megérkezésével nemcsak a processzorfoglalat miatt kezdhettünk el aggódni, de a processzorba integrált PCI Express vezérlő miatt a CrossFire, illetve az SLI sebessége miatt is. Az előbbi, X58-as és P55-ös diagramokon bekarikázva látható, hogy míg az X58-as chipset összesen 36 PCIe 2.0-s sávot támogat és kínál a videokártyák számára, addig a Lynnfield processzorok összesen 16-ot, tehát kevesebb mint a felét. Mint arról már korábban írtunk, nyolc darab PCI Express 2.0-s sávon maximum 4 GB adat továbbítható másodpercenként, míg tizenhat sávon 8 GB, ami értelemszerűen a duplája, és sokkal több. Ebből a tesztből az is kiderült, hogy a két mód között van sebességbeli különbség, de hogy ez igaz-e a Lynnfieldre is, abban szerettünk volna biztosak lenni. Ezért végül újra elkészítettük ezt a tesztet, de most a Lynnfielddel a középpontban és a Crysis Warhead helyett a Tom Clancy's HAWX repülőszimulátort használtuk, ugyanis a Warhead nagyon hasonlóan viselkedik a Far Cry 2-höz, mi pedig egy teljesen más játékmotort szerettünk volna most megvizsgálni. A Core i7-870-et 2,66 GHz-re állítottuk be, az ellenfél szerepét pedig egy Core i7-920-as töltötte be két memóriamodul társaságában (tehát nem használtunk három memóriacsatornát). Az összevetés így sem tökéletes, mert mint kiderült, az új Core processzorokon nem állítható az UCLK szorzója, márpedig ez a 870-esen 2,4 GHz, míg a 920-ason 2,13 GHz. Ez szerencsére nem olyan nagy különbség, hogy számítana, már csak azért sem, mert VGA-limites környezetet teremtettünk.

A Call of Juareznek előző tesztünkben meg sem kottyant a sávszélesség lefelezése (vagy megduplázása, nézőpont kérdése), a két rendszer között nem sikerült különbséget kimérni. A Far Cry 2 már más téma, már az általánosnak tekinthető 1680x1050-es felbontásban is kijött egy kis differencia (8%), ez azonban nem nőtt tovább a felbontás emelésével, maradt 8%-on, pedig előző tesztünkben sokkal több, 12 és 37% közötti volt az eltérés. A HAWX volt a három játék közül az egyetlen, amivel azt mértük ki, amire számítottunk: 1920x1200-as felbontásig elhanyagolhatónak tekinthető a különbség, azonban 2560x1600-ban már 25%-os eltérést figyelhetünk meg, a magas felbontás és a sok látványjavító effekt bekapcsolása megtette hatását. Összességében kijelenthető, hogy a Lynnfield által támogatott CrossFire nem egy teljes értékű CrossFire a 2 x 8 PCIe sávjával, de ezt nagy valószínűség szerint a többség nem érzi meg, a maximalisták pedig úgyis LGA1366-ot fognak venni, ott nincs ilyen korlátozás.

A BIOS és a tuning, illetve a gyári programok

Asus P7P55D EVO BIOS [+]

A Deluxe nem sokban különbözik [+]

Végül ejtsünk néhány szót az alaplapok BIOS-áról, a tuningról és a gyárilag mellékelt szoftverekről! Az Asus alaplapjai szokás szerint AMI program köré épülnek, a külsejükről nincs túl sok mondanivalónk, ugyanis számos alaplaptesztben láthattuk már, hogy hogyan néznek ki, és miként épülnek fel. Általánosságban elmondható, hogy jól felépített, logikus és átlátható, bár a tuningrészlegen rengeteg olyan beállítás van, amiről fogalmunk sincs, hogy mi mit jelent, és valószínűleg csak a tapasztaltabb tuningosok tudják őket használni. Gondolunk itt az ezernyi memóriaidőzítésre vagy a különböző feszültségekre. Ez inkább csak a Deluxe verzióra igaz, ugyanis az EVO a mi szemünkben letisztultabb és egyértelműbb, tehát a Deluxe-hoz képest hiányos egy kicsit, de ezt mi nem vettük rossz néven. Az Asus BIOS-a kapcsán két dologra érdemes kitérni, az egyik a ventilátorszabályzás, a másik pedig a tuningszekcióban található OC Tuner Utility. A ventilátor fordulatszámát három beállítás alapján szabályozhatjuk, ezek a Standard, a Silent és a Performance (alapbeállítás, csendes és teljesítmény). Ezek így önmagukban jól hangzanak és egy kevésbé hozzáértő felhasználó valószínűleg meg is barátkozik velük, de ha már egy hardcore, 60 000 forintos lapról van szó, mi jobban szeretnénk manuálisan beállítani a fordulatszámokat, akár százalékosan, a processzor hőmérsékletétől függően, ahogy azt az MSI a P55-GD80-on is megoldotta. Egy pont az MSI-nek. Az OC Tuner Utility egyfajta automata tuning szerepét szeretné betölteni, valahogy úgy, mint MSI-féle OC Genie, legalábbis erre gondolna az ember. Első próbálkozásra a gép teljesen „behalt”, csak CMOS Clear-rel tudtuk életre kelteni. Második próbálkozásra, kb. 1 perc gondolkodás után a 870-es processzor 3,3 GHz-en indult el, de a post után azonnal leállt a gép. Mivel mi már ismerjük a tesztprocesszor képességeit (3,7-3,8 GHz-et megy), ez egy kicsit gyenge próbálkozásnak tűnik, tehát mondhatjuk, hogy ez a funkció egyelőre nem igazán működik.

EPU, TurboV, luxus a távirányító [+]

Úgy tűnik, hogy az Asus – az MSI-hez hasonlóan – külső segítséggel, egy hardveres chippel próbálja megoldani a tuning és az energiahatékony működés vezérlését, jól látható az alaplapon mind a két chip. A P7P55D Deluxe mellé – mint már bemutatónk elején említettük – mellékelnek egy TurboV távirányítót, amivel a windowsos segédprogram használata nélkül tuningolhatjuk a számítógépet.

Asus EPU és TurboV [+]

Az Asus EPU programja lehetőséget ad különböző profilok betöltésére, amivel a fogyasztást mérsékelhetjük. Észrevételeink szerint ez a szorzó és az FSB, azaz a BCLK állításán felül nem csinál semmit, de a C1E és az EIST bekapcsolásával a szorzó állítása eleve megoldott, ezért aztán elmondható, hogy az EPU valójában csak az BCLK órajelét variálja, ezzel viszont nem igazán lehet komolyabb mennyiségű energiát megtakarítani. Amit az EPU csinál: max power saving módban 128 MHz-re csökkenti a BCLK órajelet (kb. 2 wattot spórolunk így meg), Turbo módban pedig 138 MHz-re emeli azt (az alapórajel 133 MHz), lényegében túlhajtja a processzort. Auto módban üresjáratban a minimális szorzó mellé 128 MHz-es BCLK-t, terhelve pedig a maximális szorzó mellé 138 MHz-es BCLK-t társít. Ez így önmagában szép és jó, de minek kell ehhez EPU chip? Ez szoftveresen is könnyedén megoldható, és az energiamegtakarítás sem számottevő. Tehát az FSB-állításon kívül nem csinál semmit a program, a szorzó állítását pedig a processzor elvégzi önmaga...

És akkor itt van nekünk még a TurboV, ami egyfajta windowsos tuningszoftver, több ilyet találunk a neten is, igaz, ez az Asus saját fejlesztése. A különböző órajelek és feszültségek állításán felül, ami érdekes lehet számunkra, az az Auto Tuning fülecske, amit elindítva elindul egy procedúra annak érdekében, hogy kisajtoljunk minden kis pluszt a rendszerből, csakúgy, mint az OC Genie esetében is.

Asus Auto Tuning [+]

Ez az Auto Tuning elsőre nagyon jónak tűnt, megadva a különböző paramétereket (amikből nincs sok), egy látványos tuningolási procedúra veszi kezdetét a szemünk láttára, Windows alatt. A program lassan emeli az órajeleket és a feszültségeket, majd lefuttat egy rövid stabilitási tesztet. Egy bizonyos idő után a gép újraindul, és örömmel elújságolja nekünk, hogy a 2,93 GHz-es processzort sikerült 2,93 GHz-re tuningolnia, ami szerinte 13%-os órajelemelés. Elvileg a program számos alkalommal újraindíthatja a rendszert a stabilitás tesztelésének érdekében, minden egyes alkalommal magasabb órajelen, de nálunk akárhányszor indult újra, sajnos mindig az alapórajelen bootolt be a gép, mintha egy végtelen ciklusba került volna. (Persze meg kell említenünk, hogy nemrégiben hasonló problémáink voltak az OC Genie kapcsán is.) A teszt után azt a visszajelzést kaptuk, hogy ezt a jelenséget nagy valószínűséggel az okozta, hogy az EPU is be volt kapcsolva, és a két program egymás ellen dolgozik, ám erre sehol nem figyelmeztet a program. A következő P55 tesztünkben újra kipróbáljuk ezeket a funkciókat, mert könnyen lehet, hogy a frissebb verziójú szoftverek már jól fognak működni. Kár, hogy annyira sietnek a gyártók az alaplapok megjelentetésével, hogy már akkor piacra dobják őket, amikor a szoftverek kisebb hibáinak a javításával még nem végeztek. (Arról nem is beszélve, amikor még a bele való porcesszort sem lehetett kapni...)

Lássuk a többi programot! Az Asus PC Probe biztosan ismerős a többség számára, nagyon régi programról van szó, annak egy sokadik verziójáról, a feszültségek, hőmérsékletek és fordulatszámok kijelzésében segédkezik. Az AI Suite egy összefoglaló szoftver, amin keresztül a többi kisebb alkalmazást indíthatjuk el. Ezek közül a legérdekesebb szerintünk a Fan Xpert, amivel a ventilátorok fordulatszáma szabályozható, a kezeléséhez kell némi idő, hogy megértsük, lehetne ezt kevésbé komplikáltan is. Végül pedig itt a T.Probe, ami elvileg az alaplapon található CPU-ellátó fázisok hőmérsékletét jelzi ki, igaz, úgy tűnik, igen rejtélyes módon, mert egyetlenegy hőfokot, de még mértékegységet sem látni a grafikonon... Mind a két P7P55D-hez kapunk Express Gate-et, de ezt fel kell installálnunk a merevlemezre (kb. 1,2 GB) mielőtt használhatnánk, ergo az eredeti, SSD-ről startoló, így merevlemezt sem igénylő Express Gate-hez nincs sok köze.

És a Gigabyte [+]

Most pedig vizsgáljuk meg a Gigabyte-ot! A P55-UD5 Award BIOS-os, felépítése alapjában véve nagyon hasonló a korábbi inteles alaplapokéhoz, de van néhány különbség. Először is itt van nekünk az M.I.T Current Status almenü, ami emlékeztet minket a régi Abit alaplapok BIOS-ában látott ABIT EQ-hoz, ezen a részlegen a processzor és a memória aktuális, minden részletre kiterjedő információit találjuk meg igen szép, rendezett formában, a Gigabyte eddig ilyennel nem szolgált. Furcsaságnak tekinthető még az órajelek, feszültségek és memóriabeállítások külön almenübe leosztása, ezek a Gigabyte alaplapjain korábban egy oldalon voltak. A monitorozó részleg olyan, mint volt, a ventilátorszabályzás igen szegényes, ezzel a Gigabyte igazán kezdhetne végre valamit. A P55-UD5 egyik újítása a TPM (Trusted Platform Module) támogatása, amivel az adatainkat tudhatjuk majd biztonságban, legalábbis elvileg.

Gigabyte Energy Saver és Smart 6 [+]

Ami az Asusnál EPU, az a Gigabytenál Easy Energy Saver 2. Ez a program is az energiahatékony működés elősegítése végett született meg, és ugyanannyira használható, mint az Asus EPU-ja... Alapjában véve nem csak a processzorral törődik, hiszen a rendszer többi elemét is megpróbálja energiahatékony működésre bírni, bőszen kapcsolgatja a CPU-t ellátó fázisokat, de ezen kívül tudása kimerül az olyan javaslatokban, mint pl. a HDD vagy a monitor lekapcsolása 3 perc után, vagy a memória órajelének csökkentése, ami mellesleg lefagyasztja a számítógépet (és ugyanez történik akkor is, ha a BCLK-t szeretnénk csökkenteni)... A lényeg: az ES bekapcsolásával kb. 3 wattot nyerünk (ez valószínűleg a tekercsek/kondik kikapcsolásából adódik), ez már 50%-kal magasabb érték, mint az Asus 2 wattos teljesítménye, de még mindig 66%-kal alacsonyabb, mint MSI 5 wattos spórolása a GreenPower révén. A Smart6 is a Gigabyte fejlesztése, ez az Asus AI Suite-hoz hasonlít, és más, Gigabyte-hoz tartozó programocskákat érhetünk el vele rövid idő alatt.

Az EasyTune6, de annak is csak bizonyos részei olyanok, amilyennek egy gyári programnak lennie kell. Az Asus-féle TurboV-hez hasonlóan alapjában véve ez is egy információkat szolgáltató kis program tuningképességekkel felvértezve, de számos hibája van. A CPU, Memory, Graphics, HWMonitor fülek jól használhatók, de ezeken nincs is mit elrontani, azon csodálkoznánk, ha már itt is gond lenne. Ezen kívül a SMART fül alatt a ventilátorszabályzás is nagyon jól sikerült, gyakorlatilag olyan lett, amit az MSI BIOS-ból oldott meg, a Gigabyte-nak is így kellene tennie. Ugyanezen a fülön találjuk a C.I.A. 2 rövidítésű CPU Intelligent Acceleratort, ami a processzor túlhajtására szolgál, különböző előre beprogramozott mértékű túlhajtásokra van lehetőségünk. Ezek közül a Racing, a Turbo és a Full Thurst "profil" nálunk azonnal lefagyasztotta a gépet, ami eléggé megdöbbentő volt. A Cruise 3150 MHz-re, a Sports profil pedig 3275 MHz-re emelte a CPU órajelét, de a feszültséghez és a memória órajeléhez nem nyúl hozzá, ergo, ha kevés a feszültség és/vagy a memória nem bírja a BCLK-órajel megemeléséből adódó többletet, akkor lefagy a gép. Valami ilyesmit kiírhatna a program, mielőtt bármit is csinálna, de egyébként is mindegy, mert ez a tuningmódszer elég "egyszerű" (primitív) összehasonlítva akár az Asus, akár az MSI megoldásával. A Tuner fül alatt találjuk a Quick Boostot, ami szintén a túlhajtásra szakosodott, annyi a különbség, hogy itt csak három profil van, és már a beállítás előtt látjuk, hogy mit is akar csinálni az alaplap, vagyis hogy mennyivel szeretné megemelni a BCLK órajelét. Eltekintve attól a ténytől, hogy két "automata" tuningprogram van egy gyárilag megírt programon belül, aminek semmi értelme, meg kell jegyeznünk, hogy a Quick Boost is szoftveres és konstans értékekkel dolgozik, a beállítás után újra akarja indítani a számítógépet, hogy felülírhassa a BIOS-beállításokat, tehát nem túl intelligens megoldás, még annyira sem realtime, mint az Asus TurboV-je.

Gigabyte Smart TPM [+]

Néhány szó a Smart TPM-ről. Az alaplap egy TPM, azaz Trusted Platform Module chippel felszerelkezve érkezik, a Smart TPM révén pedig USB-s Pendrive-on is tárolhatjuk a 2048 biten titkosított kódot, amivel elzártuk az adatainkat, ráadásul bluetoothos mobiltelefonnal távolról is vezérelhetjük. Szerettük volna kipróbálni a funkciót, addig el is jutottunk, hogy pendrive be, beállítottuk a szükséges paramétereket, jelszót, aztán elindítottuk a kódolási procedúrát, de a program „feldobott” egy hibaüzenettel teli ablakot, így végül letettünk erről a szándékunkról...

A Lynnfield processzorokat bemutató tesztünkben részletesen foglalkoztunk az MSI P55-GD80-nal, és az OC Genie-től, illetve a Control Centertől sem voltunk elájulva, de az MSI küldött nekünk egy új BIOS-verziót és egy új Control Centert. Állításuk szerint figyelembe vették a visszajelzéseinket, így aztán gyorsan megnéztük, hogy mi változott. Nos, az új Control Center már jól jelzi ki a feszültségeket, a BCLK-órajel kijelzése valósidejű lett (tehát ha a Direct OC gombokkal emeljük a BCLK-t, akkor az látszik a programban is), de a feszültségek aktuális állapotát még mindig csak úgy tudjuk lekérni, ha újraindítjuk a programot (a V-Switch miatt lehet érdekes). A fogyasztás még mindig konstans növekszik másodpercről másodpercre, mondhatni használhatatlan értékeket ír ki, de a GreenPower kikapcsolására szolgáló gomb megjavult. Összességében tényleg történt előrelépés, de még mindig nem tökéletes a program.

Az OC Genie nem lett sokkal okosabb, mint volt. Amikor túlhajtásra kerül sor, még mindig konstans 1,4 V-ra állítja a CPU és a CPU_VTT feszültségét, a memória feszültségét pedig 1,75 V-ra, ami még mindig magas (igaz, hogy az MSI garanciát vállal a hibamentes működésre, viszont az Intel csak 1,65 V-ig garantálja a processzor sértetlenségét). Időközben rájöttünk, hogy akkor járunk a legjobban, ha az OC Genie használata előtt mindent Auto beállításra kapcsolunk, ugyanis ha a memóriát előre beállítjuk egy adott szorzóval, akkor az akadályozhat minket, illetve az OC Genie-t a tuningban. Pl. 1600-ra állítva a memóriát a processzort csak 3430 MHz-ig hajtotta túl az OC Genie, viszont amikor Autóra állítottuk azt, egészen 3733 MHz-ig elment, ráadásul úgy, hogy stabil volt a gép, és még az újraindítás után is működőképes maradt! Ez óriási eredmény, hiszen ez az egyetlen olyan tuningprogram vagy chip, nevezzük bárminek is, ami tényleg normálisan működik. A korlátai természetesen megvannak (az energiatakarékossági funkciók az OC Genie engedélyezésével automatikusan kikapcsolnak), de ha ennél az újabb BIOS-verziók kiadása után már csak jobb lesz, akkor a használatát ajánlhatónak tartjuk a tuningtól idegenkedő felhasználók számára is, mivel könnyedén plusz teljesítmény facsarható ki a rendszerből. Az igazi teszt persze az lenne, ha egy totálisan antituningos processzorral is ki tudnánk próbálni az OC Genie-t, hiszen akkor kiderülne, hogy valóban teszteli-e valamilyen szinten a stabilitást, vagy egyszerűen csak véletlenszerűen emeli meg az órajeleket.

Végül pedig maga a tuning. Látva az egyes alaplapok BIOS-át nem aggódtunk amiatt, hogy nem tudunk majd elég kakaót adni a processzornak vagy a memóriának, főleg, hogy mi csak léghűtéssel (Cooler Master Hyper TX3), kis szolid tuningra vállalkoztunk. Az összes alaplappal 3,9 GHz környékéig jutottunk, ami 175-180 MHz-es BCLK órajelnek felel meg, a QPI a legalacsonyabb beállítható szorzóval futott, míg az UCLK szorzója nem módosítható ezeken a processzorokon, a memóriát pedig próbáltuk 1600 vagy az alatt tartani, hogy biztosan ne az legyen a problémás alkatrész. Ez így önmagában nem mond túl sokat, hiszen mind a négy alaplappal szinte ugyanolyan eredményt értünk el. Annál meglepőbb volt, amikor csak a BCLK-t próbáltuk túlhajtani (alacsonyabb szorzó mellett), és míg a Gigabyte, illetve az MSI simán túllépett a 200 MHz-es határon, addig az Asus nem volt stabil már 180 MHz felett sem, ami 10%-os lemaradás. Nem ezt szoktuk meg az Asustól, könnyen lehet, hogy a BIOS még nem elég kiforrott.

BIOS

Értékelés

Összességében az alaplapok egész jól vizsgáztak, de mind a négy modellen van még mit csiszolni, ez megállapítás legfőképpen az Asusra vonatkozik. Ha LGA1156-os alaplapot szeretnénk venni a csúcskategóriából, akkor mi valószínűleg az MSI P55-GD80-at választanánk, illetve van némi esély a Gigabyte P55-UD5 megvételére is jelentősen alacsonyabb ára miatt. A plusz, használható extrák tekintetében szerintünk az MSI most a nyerő, az OC Genie úgy tűnik, hogy működik, és ott van még a Direct OC, illetve a V-Kit, na meg a használható kijelzők az alaplapon. Márpedig miről másról szólhatna a csúcskategóriás alaplapok harca, mint az apró funkciók csatájáról? Az MSI a dobozt is jobban kitömte riválisainál, és úgy összességében szerintünk ezúttal jobban sikerült, mint az Asus modelljei. Az Asusnak dolgoznia kell még a BIOS-on, nem beszélve a windowsos programokról, tuningoló szoftverekről, és talán nem ártana, ha a funkcionalitást a szemre tetszetős megoldások elé helyeznék. Kíváncsian várjuk, hogy a következő alaplaptesztünkre már sikerül-e kiköszörülniük a csorbát. A Gigabyte P55-UD5 kiforrottabbnak tűnik a két Asus modellnél, egy picit jobban felszerelt, ebben a mezőnyben most a legolcsóbb is, ennek fényében a Gigabyte alaplapja is ajánlható megvételre.

A P55-GD80 hosszú idő után az első olyan MSI modell, amivel tényleg elégedettek voltunk. Voltak korábban is jó alaplapjaik, de mindig volt velük valami gond, ezért csak a tetszett kategóriába fértek bele, vagy még oda sem. Reméljük megtartják ezt a jó szokásukat.

MSI P55-GD80 Gigabyte P55-UD5

fLeSs

A Gigabyte alaplapot és az Asus modelljeit az Expert Computer Kft. és az Asus, az MSI P55-GD80-at pedig az MSI bocsátotta rendelkezésünkre.