Melyik Windows 8.1-es, nyolccolos tablet a tuti?

Kiegészítők

Tabletek esetében fontos szerepet kapnak a hozzá kapható kiegészítők. Az Acer Iconia W4-hez háromféle extrát kapni, melyeket futólag kipróbáltunk már. A mappaszerű Crunch Cover műanyagkeretbe fogja a tabletet, fedelét pedig úgy alakították ki, hogy több helyen megtörve támasztóként is használhassuk. A Crunch Keyboard saját akkumulátorral rendelkező, Bluetooth billentyűzet, ami ugyan nem funkcionál külön tokként, de függőleges és vízszintes helyzetben is megtámasztható rajta a tablet. Végül, de nem utolsósorban vásárolhatunk matt fóliát is. Sajnos, az Acer kiegészítői nem éppen olcsóak: a Crunch Cover 7000 forintba, a Crunch Keyboard 17 000 forintba, a fólia pedig 3000 forintba kerül.


Az Acer állványos billentyűzetet is kínál az egyszerű tok mellett

Az Asus VivoTab Note 8-hoz a VersaSleeve nevezetű tokot kínálja az Asus, ami elvileg minden nyolchüvelykes, széles kijelzős tablettel használható. Úgy alakították ki, hogy fekvő állásban kétféle szögben – videokonferencia és gépelés – lehessen megtámasztani benne a készüléket, vételára pedig 6000 forint.


Az Asus tokja kétféle dőlésszögbe állítható

A Dell Venue 8 Próhoz is egy kétféle állásba rendezhető, mappaszerű tokot vásárolhatunk, aminél szintén egy meredekebb és egy laposabb szöget választhatunk az egész burkolat megfordításával, de akár átmeneti szögekben is letámasztható. Ebben a tokban helyet alakítottak ki a szintén opcionális, nyomásérzékeny toll számára. Mindkét kiegészítő 7-9000 forint körül kapható, bár a tablethez hasonlóan idehaza nem forgalmazzák őket hivatalosan. Ezen felül beszerezhetünk még Dell emblémás, vékony, Bluetooth billentyűzetet is.


A Dellnél opcionális az érintőtoll, és univerzális Bluetooth billentyűzetet is kínálnak

A Lenovo Miix 2 8-hoz kaptunk a teszthez egy alapvető, mappaszerű tokot, ami lapos szögű állvánnyá összehajtható fedéllel bír, ára pedig 6000 forint körül mozog. Fejlettebb darab az Aceréhez hasonló, Bluetooth billentyűzetes kiegészítő, ami tokként is használható és többféle dőlésszögben támasztja meg a vízszintesen beleilleszthető tabletet, vételára viszont megközelíti a 20 000 forintot, és idehaza nehezen beszerezhető. Annyit megjegyeznénk még, hogy a néhány hónapja tesztelők és kiállítók között forgó Lenovo tesztgép sarkain már kikoptatta a világos festést a tok, de nyilván egy átlagfelhasználó nem fogja állandóan fel-le szerelni azt, ahogyan a tesztelők teszik. Azért a mechanikai helyett jó lenne inkább mágneses rögzítés, mint az iPadeknél vagy MS Surface-eknél.


Lapos álvánnyá hajtogatható az alap Lenovo tok fedele

A Toshiba Encore-hoz egész ügyes, több fokozatban megtámasztható, mappaszerű tokot kínálnak, ami lényegéből két részből áll. Az egyik műbőr borítású, párnázott hátlap, amiben műanyag saroktartókra pattintható a tablet. A másik rész állvánnyá hajtogatható, amibe az előbbi elem többféle szögben, vízszintesen és függőlegesen álló tablettel is beletehető. A kiegészítő vételára 10 000 forint környékén mozog.


Többféle szögbem és függőleges állásban is megtámasztja a tabletet a Toshiba Encore tokja

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés