Bevezető, külső
Nincs könnyű helyzetben a Zenbook Pro széria az ASUS-nál, hiszen az elegáns, hordozhatóságra és átlagos munkára készülő Zenbookok, a grafikusoknak, videószerkesztőknek készülő Studiobookok, és az Expertbookok közé ékelődik be, így elég sok irányból kell házon belül is visszaverni a támadásokat. A most tesztelt, 14,5 hüvelykes, OLED panellel rendelkező Zenbook Pro 14 OLED UX6404 névre hallgató változat ezt úgy próbálja megoldani, hogy a dicséretesen vékony (18 mm-es), egész könnyű (1,6 kg-os) és egy Core i9-13900H processzort kombinál egy NVIDIA GeForce RTX 4070-nel, mely ráadásul hivatalosan 110 wattos TGP-vel rendelkezik. Papíron ez az összeállítás elég komoly számítási kapacitást képvisel, ráadásul egy gamer notebookban is megállná a helyét – feltéve, hogy a hűtés képes megbirkózni az igényekkel!
Dizájn
Az évek során az ASUS sokat finomítgatta a Zenbookok formatervét, a Pro 14 esetében egy egészen sötét, szinte fekete (hivatalosan Tech Black névre hallgató), vékony, elegáns és teljes egészében alumíniummal burkolt gépházat kapunk. Az élek enyhén lekerekítettek, a gépház mérete pedig 322 x 223 x 18 mm, ami a 14,5 hüvelykes kijelzőt figyelembe véve teljesen rendben is van.
A díszítéseket, egyedi megoldásokat tekintve nagyon konzervatív gépről beszélhetünk: míg a klasszikus Zenbookoknál sokszor a kijelző hátoldalának egészét beteríti a stilizált ASUS logó, itt a jobb oldalon, középen, kisebb méretben találkozhatunk csak vele, illetve a másik oldalon, a dicséretesen vékonyra szabott (NanoEdge) képernyőkeret alján olvashatjuk még az ASUS Zenbook feliratot. Színes LED-ek, különleges alakú szellőzők természetesen nincsenek, az alsó panel felénk eső részét alakították ki úgy, hogy ott némi ék alakot kapjunk. A csuklótámasz, a kijelző és a billentyűzet is kellően stabil, nem hajlanak, a zsanérok határozottan tartják a képernyőt a beállított szögben. A belül rejtőző erőre elsősorban az utal, hogy a teljes hátsó él, illetve a két oldalon is körülbelül egyharmad rész a szellőzőnyílásoknak van fenntartva.
Ha már az oldalaknál járunk, a csatlakozókínálat nem rossz – tulajdonképpen megkapunk mindent, amire szükség lehet: a jobb oldalon egy Type-C konnektor kínál TB4 interfészt, egy másik Type-C pedig USB 3.2 Gen2 csatlakozást. Mindkettőnél rendelkezésre áll a kijelző meghajtása és az USB-PD is. Felfért még ide egy SD kártyaolvasó, míg a másik oldalon egy Type-A USB 3.2 Gen2, egy HDMI 2.1 (FRL), egy kombinált hangcsatlakozó, illetve a 200 wattos hálózati adapterhez passzoló konnektor található.
A gép alja, hasonlóan a többi oldalhoz, alumíniumból készült, és bőven kapott szellőzőnyílásokat, illetve a stabilitást biztosító vaskos gumilábakat. A látható csavarok kitekerése után felnyitása egyszerű, a hardver bővítését pedig a SODIMM foglalat és a hozzáférhető SSD biztosítja (az utóbbi hűtését a burkolatra ragasztott hővezető lapka javítja). A fotón látható egyébként a duplaventilátoros, öt darab hővezető csőre támaszkodó IceCool Pro hűtőrendszer, mely az ASUS állítása szerint 125 watt teljesítményű.
Belső, teljesítmény
Hardver
A Zenbook Pro UX6404 egy felsőkategóriás modell, ennek megfelelő hardveres opciókkal rendelkezik – a legkisebb változat is Core i5-13500H-t és RTX 4060-at használ, a csúcsot pedig az általunk tesztelt, Core i9-13900H és RTX 4070 kombinációja képviseli. Memóriából 16 GB-ot találunk az alaplapra forrasztva, ezt egészítheti ki a SODIMM foglalatba kerülő modul (nálunk így volt 32 GB). Adattárolók terén PCIe 4.0 SSD-k közül tudunk válogatni.
A konfiguráció részét képezi a „MUX Switch” is, amivel a dGPU közvetlenül a „Lumina OLED” kijelzőre kapcsolható, ami egy 2880x1800 pixeles OLED panelt használ, 120 Hz-es frissítéssel, 100%-os DCI-P3 lefedettséggel, tehát elviekben minden adott a játékra, grafikus feladatokhoz és a napi felhasználáshoz is. A képernyőnél egyébként nincsenek nagyon opciók, mert csak ez az OLED panel érhető el, de kérhetjük érintésérzékeny felülettel is.
Termék megnevezése | ASUS Zenbook Pro 14 OLED UX6404 |
---|---|
Processzor | Intel Core i9-13900H – 6P+8E mag, 2,6-5,4/1,9-4,1 GHz, 45-115 W TDP |
Memória | 2 x 16 GB (SK Hynix) DDR5-4800 |
Kijelző | 14,5"-es, 2880x1800 pixeles Samsung SDC4190 OLED panel, 120 Hz-es frissítéssel, Pantone tanúsítvánnyal |
Grafika | - Intel Iris Xe - NVIDIA GeForce RTX 4070, Max. 110 watt (Dynamic Boosttal) |
Adattároló | 2 TB-os Micron 3400, PCIe 4.0 x4 |
Optikai meghajtó | nincs |
Kommunikáció | - Intel Wi-Fi 6E AX211 - Bluetooth 5.3 |
Interfészek | - 1 db TB4 - 1 db USB 3.2 Gen2 Type-C (DP Alt, USB-PD) - 1 db USB 3.2 Gen2 Type-A - 1 db HDMI 2.1 - 1 db kombinált 3,5 mm-es hangcsatlakozó |
Extrák | billentyűzetvilágítás (egy zóna, fehér szín), Dolby Atmos, SD kártyaolvasó, ASUS DialPad (touchpadra integrált) |
Akkumulátor | 76 Wh |
Méret | 322 x 223 x 18 mm |
Tömeg | 1,6 kg |
Operációs rendszer | Windows 11 Home |
Gyártó honlapja | asus.hu |
Termék honlapja | Zenbook Pro 14 OLED UX6404 |
Fogyasztói ár | 1 050 000 forint |
Garancia | 3 év |
Sebesség
A beépített, 2 TB-os Micron SSD adatátviteli sebessége teljesen rendben van, hozza azt, amit a PCIe 4.0 x4 interfésztől elvárhatunk. A rendszert, programok betöltését tehát ez a komponens nem fogja vissza, a tárhely mérete pedig szinte mindenre elég lesz.
Az általános sebességet a MyASUS program által biztosított normál, illetve teljesítménycentrikus profillal is teszteltük. Az utóbbi csak hálózatra kötve érhető el, és jóval aktívabb hűtést, illetve, mint a következő oldalon látjuk majd, jóval magasabb TDP beállítást is jelent a CPU, de különösen a GPU esetében.
ASUS Zenbook Pro 14 OLED UX6404 teljesítménye | Alapértelmezett | Teljesítménycentrikus |
---|---|---|
7-Zip beépített benchmark (nT) | 84 380 MIPS | 84 713 MIPS |
SpecWPC 7-Zip Compress* | 75,88 s | 72,58 s |
SpecWPC Blender BMW 1M* | 75,08 s | 66,80 s |
SpecWPC Handbrake Normal / HQ | 105,56 / 34,84 fps | 115,34 / 45,96 fps |
SpecWPC Maya Shaded Wire | 181,67 fps | 259,73 fps |
SpecWPC Python SciPy* | 77,97 s | 69,50 s |
VeraCrypt 64 SHA-256/SHA-512 | 485 MB/s / 720 MB/s | 485 MB/s / 725 MB/s |
*A kisebb érték a jobb |
Mindenesetre akármelyiket is kapcsoltuk be, a Zenbook Pro 14 kiválóan teljesített. Ha összehasonlítjuk a számokat például egy jóval vastagabb gépházba szerelt, így jobban hűthető, és jóval több maggal rendelkező Core i9-13900HX-szel, akkor azért a rövidebb, nagyon „CPU-központú” méréseknél látszik az utóbbi előnye, de a teljes rendszert vizsgálva már jóval kisebb a különbség. Persze a Ryzen 9 7945HX3D érezhetően gyorsabb, bárhogy is nézzük, de ez már nagyon almát a körtével összehasonlítás a két teljesen eltérő célokra tervezett körítés miatt is.
A Zenbook Pro 14 3D-s képességei szintén figyelemreméltóak, mind a 3DMarknál, mind a játékoknál. Az utóbbiakkal kapcsolatban fontos, hogy a teszteket Full HD-ben (illetve az eredeti arányokhoz ragaszkodó Dirt 5 esetében 1920x1200-as felbontásban), de a VGA teszteknél használt maximális beállítások mellett futtattuk. A számok mindenesetre azt mutatják, hogy ezen beállítások mellett a programok túlnyomó része tökéletesen jól játszható marad, még bekapcsolt DXR mellett is, feltéve, hogy a Teljesítménycentrikus profilt használjuk. Mehetünk persze feljebb is a felbontással, kihasználva például a DLSS adta lehetőségeket, de a 14,5”-es méretnél igazából a Full HD is már tökéletesen elég, ennél többre csak külső kijelzővel lehet szükség.
Tapasztalatok
Kijelző
Mint már említettük, a notebookban egy „Lumina OLED” kijelző dolgozik – a hangzatos megnevezés egy, az ASUS által összeállított specifikációs listát takar. Az ebben meghatározottaknak tehát a Zenbook Pro 14 OLED-be épített képernyőnek meg kell felelnie, és alapvetően meg is felel, hiszen normál (HDR nélküli) esetben is 346 cd/m² maximális fénysűrűséget, végtelen kontrasztot és tökéletesen egyenletes háttérvilágítást kapunk a hatalmas színtér mellé.
A színek pontossága ugyanakkor nem tökéletes, mi legalábbis az átlagos delta E esetében többet mértünk a Lumina specifikációkban beígért 1-nél, de a panel képességeit alapul véve ez csak egy szimpla kalibráció kérdése. A 2880x1800 pixeles felbontás mindenesetre ebben a képméretben rendkívül jó részletgazdagságot jelent a 16:10-es, tehát a megszokottnál valamivel „magasabb” képarány mellett.
Használat közben
A notebook vékony, de nagyon erős hardver dolgozik benne, ami a hőleadás szempontjából komoly nehézséget jelent. Az ASUS külön büszke is az ezt biztosító, IceCool Pro rendszerre, melyet az első oldalon meg is csodálhattunk – ebben a notebookban ez 125 wattos hőmennyiség elszállítására képes. Viszont figyelembe véve a Core i9-13900H és az RTX 4070 együttesét, nyilvánvaló, hogy ez nem elég arra, hogy minden komponens folyamatosan maximális sebességen dolgozzon. Igazából már terhelés nélkül is látszik, hogy a notebook nem viccel, a processzor hőmérséklete ugyanis alapállapotban is 50 °C környékén mozog – igaz, ilyenkor legalább a ventilátorok szinte teljesen némák.
Ha viszont munkát adunk a hardvernek, akkor a processzor fogyasztása 110 watt fölé ugrik, és körülbelül 2-3 másodpercig ott is marad – majd körülbelül két perc alatt 90 wattról 70 watt köré csökken, és ezután áll csak be a notebookoknál megszokott 35 watt körüli értékre. A Teljesítményorientált profilt aktiválva annyiban változik a helyzet, hogy ekkor az első kiugrás 120 wattig tart, a visszaesés után pedig nagyjából 4 percig 80 watt körüli TDP-t mérhetünk, és ezután is még 70 watton tartja a CPU fogyasztását a rendszer.
Ezt persze elég komoly zajjal kompenzálja a hűtés, mely ha el is marad egyes gamer konfigurációk zúgásától, azért már határozottan felhívja magára a figyelmet. Fülhallgatót nem kötelező ugyan hordani mellé, de egy átlagos munkakörnyezetben már nem maradhatunk észrevétlenek. Márpedig a zúgás nem megúszható, mert a processzor így is 95 °C-ig melegszik a magasabb fogyasztási értékek alatt, és csak a PL1 limit elérése után normalizálódik a hőfok alapesetben 70, teljesítménycentrikus profillal pedig 81-82 °C környékén.
Ami a videójátékok használatát illeti, itt is látszik a két profil közötti különbség, mely a GPU esetében igen jelentős: míg normál esetben a TBP 30-40 watt között mozog, addig a Teljesítménycentrikus beállításokkal 70-75 watt közötti értékeket láthatunk, de időnként ennél is feljebb mehet a fogyasztás. Természetesen a hőmérsékletek és az órajel is hasonlóan alakul, az előbbinél a csúcsértékek elérik 75-78 °C-ot. A fogyasztásbeli komoly ugrások eredményét láthattuk egyébként az előző oldalon, ahol a játékok látványos gyorsulással reagáltak a Teljesítménycentrikus profil aktiválására.
Mindehhez mérten a burkolati hőmérsékletek egész visszafogottnak tekinthetők, a billentyűzet oldalán nem találkoztunk 40 °C feletti értékekkel, és az alsó rész sem lépte át túlzott mértékben ezt a határt.
Bevitel, hang, üzemidő, értékelés
A noteszgép háromféle beviteli eszközt kínál (létezik belőle egyébként érintőképernyős változat is), a billentyűzet és a tapipad mellett ugyanis ott van az utóbbi bal felső sarkában található DialPad. Ez a ProArt Studiobookokon elérhető ASUS Dial „kisöccse”, fizikai tárcsa helyett érintésérzékeny felülettel, de a lényeg ugyanaz: a támogatott programokban, például képszerkesztő vagy videóvágó eszközökben különböző funkciók kezelésére vethető be. A DialPadot a Vivobook Pro 16x kapcsán már tesztelgettük, ez a kiegészítő a kreatív munkafolyamatokban kifejezetten hasznos, az átlagos felhasználást pedig nem befolyásolja negatívan.
A billentyűzet is egész jól sikerült, merev, a gombok viszonylag rövid útjuk ellenére is határozott, jó visszajelzést adnak, a vakon gépelést könnyű megszokni. A kiosztást persze érheti kritika, például a bekapcsológombot a Delete-en belülre tették, ami nekünk nem annyira jön be, a kurzormozgatókat pedig összenyomták, hogy beférjenek egy sorba – ez játékra szinte használhatatlanná teszi ezeket a billentyűket. Mint a képen is látszik, numerikus rész nincs, ami szerencse, a 14”-es gépházba belezsúfolni csak nagy kompromisszum árán lehetett volna. A tapipad kellemes és jól használható, viszonylag nagy méretű (118 x 75 mm) és integrált gombokkal felszerelt példány.
A hangszórókkal már nem voltunk ennyire elégedettek, bár az ASUS rengeteg hangprofilt (Dolby Athmosszal) kínál, de ezek egyike sem tudja pótolni igazán a 150 Hz alatt már erősen hiányzó mélyebb tartományt és a viszonylag korlátozott dinamikát.
Üzemidő
A Zenbookok általában nagyon hosszú üzemidejükről ismertek, de tesztpéldányunk ezen a téren nem tűnik ki. Igaz, 76 Wh kapacitású akkumulátorával azért könnyed használat mellett egy munkanapot kihúzhatunk vele, az USB-PD opcióval pedig elég rugalmasan tölthető bárhol. Persze aki Core i9-cel szerelt gépet választ, az valószínűleg nem is várja el az extrém kitartást.
Értékelés
Az ASUS tényleg nagyon jó munkát végzett a Zenbook Pro 14 OLED aktuális verziójával, és egy olyan notebookot tett le az asztalra, mely szinte minden területen megállja a helyét: jól hordozható, elegáns, bevethető multimédiás, kreatív feladatokra, de akár játékra is. Mint minden ilyen univerzális gép, egyik területen sem ő lesz a legjobb, de ha napközben sokat kell úton lennünk, kreatív munkákat végeznünk, prezentálnunk, este pedig kicsit még játszanánk is a notebookunkkal, akkor ez egy nagyon jó választás lehet.
Mindezt persze nem adják ingyen, a tesztelt konfiguráció ára átlépi az egymillió forintos határt – ezért cserébe kapunk Core i9-et és GeForce RTX 4070-et, na meg azt a hűtést, ami képes melegedésüket nagyjából kordában tartani. Azért nagyjából, mert tesztünk során azért néha tapasztalható volt a throttling jelensége, különösen a Teljesítménycentrikus profil aktiválásakor. Ez a ventilátorok zajszintjét is alaposan megemeli, de ha játszani akarunk (vagy sürgős a videóvágás befejezése), elengedhetetlen lesz az aktiválása.
ASUS Zenbook Pro 14 OLED UX6404 notebook
Wombath
Az ASUS Zenbook Pro 14 OLED UX6404 notebookot az ASUS hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.