Hirdetés

Aktív témák

  • Superman

    nagyúr

    Most kaptam egy levelet lustasun barátunktól (alias tuctuctól), amiben notórius hülyének és idiótának bélyegzett (ki nem mondta) és jogászhallgatói mivoltában számos hermeneutikai érvet sorakoztatott fel, amiben ízekre szedte a versenyszabályzatot, aztán közölte, hogy ilyen módon nem tud résztvenni a bajnokságban.

    Az egész levél hisztérikus volt és számomra érthetetlen. De megvilágított valamit: ezen a fórumon előbb-utóbb meghíusulnak bizonyos kezdeményezések. Pedig ilyen közel még nem voltunk hozzá, hogy megvalósuljon.

    Nem úgy állítottam be magam, mintha valami istenség lennék, azt hiszem ezzel mindenki egyetért. Aki személyesen is ismer, tudja milyen vagyok.
    Mindig is törekedtem arra, hogy demokratikus legyen minden. A szabályzatot is azért küldtem el szinte mindenkinek.

    Vannak benne formális részek elismerem. De ezen nem kellene fennakadni. Azért küldtem el az érintetteknek, hogy javítsák, kiegészítsék. Nem hiszem, hogy erre azzal kellene válaszolni, hogy kekeckedünk és minden második mondatba belekötünk. Lehet, hogy stresszes most a vizsgaidőszak miatt, de erről nem én tehetek.

    Végül azt kell mondjam, hogy ha ennyire ostoba kretén alak vagyok, akkor kilépek az egészből és vigye, aki akarja. Nem lesz több szerver, sajnálom fiúk. Valaki vegye át a szervezést, mert ezt a sárdobálást én nem csinálom.

Aktív témák