Aktív témák

• #71 Algieba őstag Algieba #70

  2010-07-10 18:53:36 #71

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Algieba

  őstag

  LOGOUT blog

  válasz Algieba #70 üzenetére

  Ma a NASA nap képe oldalán egy Új-Zélandon készített fotó látható az állatövi fényről és az állatövben látható három bolygóról: Vénusz, Mars, Szaturnusz.
  Incselkedik velem a véletlen.
  A születés és a halál között lévő időt el kell baszni valamivel. Ez nem sors, végzet, karma anyám tyúkja, csak a zabhegy reszelése és várakozás az elkerülhetetlen pusztulásra. Persze az agy trükkös szerkezet, az illúziókeltés nagymestere: „Nesze, itt van egy rakás álom, szemezgess belőlük, egyikkel jobban el lehet baszni az időt mint a másikkal! Melyik tetszik? Akár mindet viheted, ajándék, mert egyik sem ér semmit sem a halállal szemben.”
  A félelem vezérel bennünket. Folyamatosan hazudunk önmagunknak.

  Tragikomédiám része, hogy egy majdnem európai ország szülöttje vagyok. Itt minden csak majdnem lehetséges. Ha innen nem sikerül kitörnöm, inkább megölöm magamat. Szerencsére a halál mindig megmarad kiskapuként.

  Akár jól is érezhetném magamat, hiszen jelen pillanatban mindenem megvan, ami egy modern ember létfenntartásához kell: szállás, ruhák, ennivaló, egy kevés pénz és internet. Ennyi. Nincsenek személyes kapcsolataim a családtagjaimon és a barátnőmön kívül. A többi ismerősömet alig látom. Nem járok szórakozni, mert pénzkidobásnak tartom, és jelenleg még nem vet fel a bőség. Egyáltalán akarom a milliókat? A pénz eltorzítja az embert, igazi seggfejjé változtatja.
  Kitartóan őrzöm a gyermekkori huncutságomat, bizalmamat, kedvességemet, és végsőkig reménykedek a „minden jó lesz a végén” fordulatban. Közben meg szétrág a félelem, és kétségbeesve szaladgálnék a 8 négyzetméteres szobában, ha lenne a futkosásra elég hely. Még ember méretű mókuskerekem sincs.
  Odakint kánikula van. Az emberek többsége elment víz közelébe, vagy éppen egy dugóban rohad, reménytelenül vágyakozva a víz után és szidva a többi marhát, akik miatt nem tud lejutni a Balcsira.
  Én meg ülök az ágyon, a meleg szobában és a napfény ellenére búskomor gondolatokat ringatok. Öt éve vagyok jelen a Ph!-n, és soha senki se akart velem személyesen találkozni. Még hogy az internet összehozza az embereket! Én vagyok rá az élő példa, hogy ez egy hazugság. Szívem szerint kibasznám az ablakon a netbookot, a mobiljaimat, mert minden egyes kommunikációs eszközöm tükre a kommunikációs kudarcomnak. Hiába kedvelem a kapcsolattartás eszközeit, ha valójában egy csigaház nélküli remeterák vagyok, aki folyton kényelmetlenül érzi magát a valóságban. „Mikor fognak rátaposni a puha részeimre?!” Pánik. Ezért semmit sem értem el az internettel és a mobilokkal. A legjobb lenne ősi japán módszer szerint beismerni a kudarcot és rituális öngyilkossággal eltakarítani magamat. Értéktelen vagyok. Semmit sem ér a szómenőségem. Még szerencse, hogy előrelátó vagyok és a XI.-re költöztem. Tobzódok a kilépési lehetőségekben. Ha sikerül bezúznom az életvágyam fejét és elcsitítani a halálfélelmemet, kilépek az ablakon és repülni fogok a feledésbe.

  Mégis mi a franc bajom van, amikor telekürtöltem a fórumokat a „nagy terveimmel”? Ezek csak olyanok, mint a halálraítélt utolsó kívánságai. Nincs esély a megvalósulásukra, de nagyon kellemes és boldogító volt elmerülni eme ábrándokban. Oh, de még mennyire boldogító! Egy héten át kitartott a boldogság állapota. Ez szép teljesítmény! Azonban elmúlt az ábránd hatása és visszatértem a talajra. Szerintem ennyire fognak fájni a szétzúzódott belső szerveim, nyílt töréseket elszenvedett hosszú csontjaim, a tüdőmbe fúródott bordáim a halálom előtt néhány pillanatban. A szörnyethalás sem megy azonnal. Ennyire nem vagyok optimista.
  Elfogyott az erőm, el fog fogyni a pénzem is. Nyomorogtam már életem során. Élénken élnek bennem eme tapasztalatok. Elhihetitek nekem, hogy sokkal elegánsabb a halál, mint megtört gerinccel kuncsorogni náladnál semmivel sem több alakoknak, hogy dolgozni szeretnék, vegye meg a tudásomat. Ráadásul senkinek sem kell a tehetségem. Ha nem jön össze a családi vállalkozás, itt most direkt a legrosszabb forgatókönyvre gondolok a múltbéli negatív élményeim hatására, jól átgondolva a lehetőségeimet, ha nincs más megoldás, a halált választom. Fel fogok készülni rá. Alapos munkát szeretnék végezni, hiszen ezért is voltam takarítónő. Megtanultam eltakarítani a hulladékot és egy kudarcot vallott, gyenge ember: szemét.

  Megőrjít a félelem. Ti még nem ismeritek a kétségbeesés mélységeit. Milyen érzés, amikor a létfenntartás vágyától hajszolva (reménytelen és oktondi vergődés) mások mocskát nyalod fel.

  Miért írtam le eme pesszimista forgatókönyvet? Remélem, idegyűltök kárörvendeni, és felhergelni engemet. Ugyan sok dühöm van, de elzárva tartom. Ha kiszabadítjátok, célpontot fog keresni magának, és mivel nem fogok mások közé menni az elkövetkező egy hétben, egyetlen villámhárítója lesz. Ugorni akarok, elhagyni eme reménytelen létezést, ahol mindig hazudni kell!!!

  Ui.: Nem kell biztatás, halottnak a csók.

  A tudás az egyetlen érték, ami a használat során nem fogy el, hanem még gyarapszik is.

Aktív témák