Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • HSNet

    aktív tag

    Na had ajánlgassak én is, valaki úgyis kérdezte a Gundamokat.

    Először is a Gundam japán egyik legnagyobb és legsikeresebb franchise-a, gyakorlatilag olyan rajongói bázis áll mögötte, hogy komoly kihatása van egy csomó területre. Nem ritka, hogy más (tipikusan egyéb stílusú) sorozatokban / filmekben vannak elrejtett utalások, cameo-ok (pl a Full Metal Panic Fumoffu 14. részében a „Panty” mód:D). Általában úgy szokták jellemezni, hogy Japánban a Gundam olyan mint az Egyesült Államokban a Star Trek és a Star Wars együttvéve. Ezzel a kijelentéssel nem járnak messze az igazságtól, mindössze kicsit alábecsülik a japánok rajongását.

    A helyzet pillanatnyi állása szerint az időszámításuk szerint szokás a Gundam sorozatokat megkülönböztetni egymástól, amelyiknek azonos az időszámítása, az összetartozik.

    Minden Gundam-ban közös (a Mobile Fighter Gundam G kivételével), hogy egy-két alaptételt elfogadva (pl.: mechák a harctér urai) amennyire lehet logikusan, és reálisan vannak a dolgok magyarázva (pl.: a sorozatokban szereplő Colony-k valódi terveken alapulnak, amiket holmi NASA projekt keretein belül terveztek a 70-es évek környékén), valamint, hogy a homo sapiens ilyen-olyan úton megpróbál tovább fejlődni, ami természetesen konfliktusokhoz vezet. Szintén közös bennük a kimondott háború ellenesség, persze ez nem akadályozza meg a készítőket abban, hogy mielőtt a végső konklúzióhoz elérnének igen látványos tömeges csatajeleneteket is bevessenek, illetve a tömegpusztító fegyverek, és a tömeggyilkos szereplők sem ritkák:) A G Gundam ebből a szempontból is kilóg a sorból, ott alig hal meg valaki…

    Ha még nem láttál semmilyen Gundam sorozatot, de érdekel, akkor a Gundam Seed-del kezd mindenképpen, esetleg a Gundam Wing-gel. Ha megtetszik, akkor állj csak neki az eredetiknek, ha azokat sikerült végignézni, akkor a maradék már nem lesz nehéz:)

    Az eredeti sorozat a Mobile Suit Gundam (ezt leginkább 0079-nek szokás hívni), a Universal Century-ben (továbbiakban UC) játszódik. A sztorija szerintem rendben van, karakterek szintén. Alapvetően egy klasszikusan jó anime, de nem javaslom kezdésnek, mert ''kissé'' elborzasztónak tűnhet a rajz és a zene minősége helyenként.

    Gundam idővonalak:

    Universal Century

    Előre bocsátanám, hogy a történetekről azért nem írok sokat, mert nagyon összefüggenek esetenként a részek, és nem akarom el spoilerezni a későbbi részek leírásával a korábbiak befejezéseit…

    -Mobile Suit Gundam
    UC 0079-80
    Az eredeti sorozat. Az alap sztori kezdetén Amuro Rei, egy átlagos fiatal, véletlenül fölkeveredik az Earth United Force frissen átadott White Base nevű, Pegasus osztályú csatahajójára, és ily módon akaratlanul is a Zeon és EU közötti csatározások közepén találja magát. Később megismerhetjük a Zeon mögött álló erőket, hogy hogyan, s miként alakult át a függetlenségre törekvő republic of Zeon (melynek eredeti vezetője Zeon Zum Deikun az emberi evolúciót következő lépését látja abban, ha tartósan az űrben élnek), egy az emberiséget leigázni készülő, a spacenoidok felsőbbrendűségét hirdető, abszolutista és fajgyűlölő birodalommá.
    43 rész

    -Mobile Suit Gundam - The Movie I-III
    UC 0079-80
    Az eredeti sorozat újravágva. Helyenként kihagyott szállakkal, és időnként kicsit nehezen érthetően, de ha nem akarod az eredetit végignézni, akkor ez is megteszi. A képminőséget egy kicsit javították (színkorrekciók).
    3 film egyenként 2 óra körüli hosszal

    -Mobile Suit Gundam MS Igloo: The Hidden One Year War
    UC 0079-?
    Full CGI filmek, amik ha minden igaz egymástól függetlenül mutatnak be olyan fejlesztéseket / prototípusokat, melyek sohasem kerültek gyártásba, mindezt a One Year War egy-egy fontosabb eseményének hátterében (pl az elsőben láthatjuk a Loum-i csatát, amire eddig még csak utalásokat hallottunk, vagy a háborút ténylegesen kirobbantó colony droppot)
    Érdekesség, hogy a filmeket eredetileg a Bandai Múzeumban vetítették csak, és 2005-ben kezdték kiadni. Az animáció minősége eléggé jó, helyenként az FF:Spirits Within minőségét is eléri.
    Film 3 rész (valójában inkább lehetne OVA, mivel 30 perc körül vannak a részek, de mivel eredetileg nem otthoni video formátumra készült, ezért a film talán jobban fedi a valóságot)

    -Mobile Suit Gundam MS Igloo: Apocalypse 0079
    UC 0079-?
    A Mobile Suit Gundam MS Igloo: The Hidden One Year War folytatása, 2006-ban fog megjelenni, eddig annyit lehet róla tudni, hogy a megkezdett hagyományokat fogja folytatni (full CGI + rövid melléktörténetek).
    3(?) részes OVA

    -Mobile Suit Gundam 0080 – War in the Pocket
    UC 0080
    Mellékszál, a One-Year War egyik fontos eseményéhez ad némi háttér infót, semmi nélkülözhetetlen nincs benne, de segít megismerni kicsivel jobban a „világot”. Az eredeti sorozat nélkül nem minden része érthető.
    6 részes OVA

    -The 08th MS Strike Team
    UC 0079-80
    Mellékszál, a One-Year War alatt mutatja be egy a dél-kelet ázsiai frontot harcoló egység (a 08-as Mobile Suit század) mindennapi küzdelmét a életben maradásért. Eléggé érdekes sorozat, az animáció minősége is igen jó, és mivel a története teljesen független az eredeti sorozattól, ezért akár külön is megnézhető. Ez a sorozat az összes többivel ellentétben nem a hősökre vagy a frissen kifejlesztett prototípusokra koncentrál, hanem teljes átlagos katonákra, akiknek az elsődleges célja, hogy amikor a háború véget ér, visszatérhessenek a hétköznapi életükhöz. Van benne némi szerelmi szál is, és az átlagos Gundam sorozatokhoz képest eléggé pozitív a vége. Privát véleményem szerint az egyik legjobb háborús anime a sorozattól függetlenül :D
    12 részes OVA

    -The 08th MS Strike Team, Miller’s Report
    UC 0079-0080
    A The 08th MS Strike Team OVA első nyolc része újravágva, néhány új jelenettel és egy új szereplővel kiegészítve.
    Film

    -Mobile Suit Gundam 0083 – Stardust Memory
    UC 0083
    Kis átkötés a Zeta előtt, hogy lássuk, hogy a rövid béke mennyire volt békés. Nagyon jó kis pörgős sztori, lecsúszott pilóták, szerelmi háromszög, árulás, tömegpusztító fegyverek, és a szokásos majdnem happy end. Erősen javasolt, az eredeti sorozat ismerete sem feltétlenül szükséges hozzá.
    OVA 13 rész

    -Mobile Suit Gundam 0083: Last Blitz of Zeon
    UC 0083
    A Strardust Memory összefoglalása a „felesleges” karakterfejlődés, és a sztori nagy részének kihagyásával. Ellenben a harci jeleneteket kibővítették…
    Film

    -Mobile Suit Gundam Z
    UC 0087-0088
    Az eredeti sorozat folytatása, új hősök, új konfliktusok, új ellenségek, új kavarások, régi visszatérők, sokkal szebb animáció, zene is jobban el van találva, egyszóval ha az eredeti tetszett, akkor kötelező. Sokak szerint a legjobb Gundam mind közül, szerintem bizonyos szempontból a Turn-A jobban sikerült, illetve a GS-ben jobban sikerült a karaktereket kialakítani, de a Turn-A-t rajtam kívül senki sem szereti (:D ), a GS-t meg mindenki az ismerős motívumok visszatérte miatt fikázza…
    Megjegyzés: a sorozat Gundam Zeta néven lett közismert, de ha Z (Zeta) Gundam-ról hallasz, akkor az is ezt takarja.
    50 rész

    -Mobile Suit Gundam Z: A New Translation
    UC 0087-0088
    A Zeta sztorija újravágva, új jelenetekkel kiegészítve, szükség esetén újrarajzolva, feljavított, újrakevert hanggal, egyszóval a Zeta rendezői változata, mai technikával kiegészítve. Ha láttad a Zeta-t, akkor is érdemes megnézni, mivel sok olyan részt kibont, ami a sorozatban kicsit hanyagolva volt.
    3 film (Heir to the Stars, Lovers és Love is the Pulse of the Stars), a harmadikat még japánban sem mutatták be, és a másodiknak sem volt még meg a DVD kiadása.

    -Gundam Neo Experience - Green Drivers
    UC 0087
    Rövid film IMAX / OmniMAX mozik részére, animáció és CGI keveréke, legjobb tudomásom szerint nem volt sohasem kiadva semmilyen formátumon, és mivel 3 különböző képernyőn párhuzamosan folyik a film, nem is valószínű, hogy ki lesz adva. A sztorija egyébként egy kis mellékszál a Zeta eseményei alatt.
    Film (23 perc:) )

    -Mobile Suit Gundam ZZ
    UC 0088-0089
    A Zeta közvetlen folytatása, a sorozat célközönsége a fiatalabb nemzedék volt, a zenéje iszonyatosan idegesítő helyenként, a sztorija a sorozat első felében hullámzóan rossz, de a második felére egészen jól összekapják magukat. Végső soron nézhető, de még így is az egyik legrosszabb sorozat az összes Gundam közül.
    Megjegyzés 1: Ha érdekel a Char’s Counter Attack, vagy minden Gundam-ot meg akarsz nézni, akkor állj neki, ellenkező esetben érdemesebb megkeresni a recap részeket valahol a közepe felé, és csak onnan nézni a sorozatot.
    Megjegyzés 2: Szintén ismert ZZ Gundam és Double Zeta néven is.
    47 rész

    -Char’s Counter Attack
    UC 0093
    Az eredeti sorozat, és annak konfliktusainak végső lezárása, a képen és a hangon egyértelműen érezhető, hogy moziba készült, a nem CGI sorozatok közül az egyik legszebb, amit anime-ben valaha is láttam. A története elsőre egy kicsit kaotikus, helyenként azt érezni rajta, hogy vágni kellett, hogy a hosszát kordában tartsák, de azért még követhető. A megértéséhez a 0079 és Zeta ismerete kötelező, és a ZZ is erősen javasolt. Pletykálnak olyasmit, hogy a Z – New Translation segít majd a maradék fehér folt eltüntetésében. Alapvetően egy csodálatos lezárása a történetnek, ha az eddigieket megnézted, akkor ezt szinte kötelező, nekem nagyon tetszett, kicsit előrevetíti a későbbi sorozatokban feltűnő erkölcsi dilemmákat.
    Megjegyzés: tényleg ne nézd meg, ha az előzményeket nem ismered, mivel azok nélkül csak lóg a levegőben…
    Film

    -Mobile Suit Gundam F91
    UC 00123
    30 év béke után újra kitör a háború, a konfliktus erősen a Zeta-ra hajaz, és a 0079-ből is átvesz elég sok mindent, csak itt egy magán hadsereg áll a háttérben, és nem egy nemzetközi szervezet. A film a legjobb tudomásom szerint a Crossbone Vanguard manga alapján / folytatásaként készült. Nem hagyott bennem túl mély nyomokat, mivel folyamatosan az volt az érzésem, hogy kapkodnak, és ugrálnak a történetben, mintha egy sorozatból vágtak volna össze 2 órányit, de kicsit össze-vissza.
    Film

    -Mobile Suit Victory Gundam
    UC 00153
    Újabb próbálkozás az UC-s timelinehoz való visszatérésre, ezúttal sokkal jobb eredményekkel, némi további kibontása a New Type-oknak, új környezetbe helyezve a konfliktust. Helyenként mintha (nem is) kicsit gyerekes lenne a történet, helyenként meg eléggé bedurvul. A UC-s sorozatok közül ebben hullanak a főbb szereplők leginkább. Vannak benne áthallások a Wing-re, és az After War-ra is. Ha röviden kéne jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy helyenként képes elérni a Zeta szintjét, helyenként pedig majdnem a ZZ-ig süllyed. Mivel időben kellően távol játszódik az eredetitől, igazándiból attól függetlenül is teljesen élvezhető, annyit javasolnék hozzá, hogy a New Type-oknak olvass egy kicsit utána előtte.
    51 rész

    -G Saviour
    UC 00218
    Eleddig a legkésőbbi bepillantás a UC timelineba. Ellentétben az eddigiekkel, ez egy élőszereplős movie, CGI-vel vegyítve. A film visszafogott sikere miatt (érts: nagyot bukott, még a rajongók körében is) gyakorlatilag beszerezhetetlen. Ami képeket sikerült belőle szereznem, azok alapján a cgi minősége valahol a Babylon 5 alatt volt, ráadásul itt elkövették azt a hibát, hogy az élő szereplőket is betettek cgi jelenetekbe, ami még jobban kiemeli a gyenge effekeket.
    Film

    Itt ér véget a UC timeline távolról de kapcsolódik hozzá még a Gundam Evolve is.

    Gundam Evolve
    Rövid kis szösszenetek, eddig 14 bejelentett résszel, amik vagy valamelyik korábbi jelentet mutatják be kicsit másképpen, vagy csak valamilyen teljesen lényegtelen dolgot mutatnak háttérként, vagy hangulati aláfestésként. A hosszabbak elérik az 5 percet is:)
    Minden rész más-más gépet mutat be, össze-vissza a különböző sorozatokból. Az eddig ismert címek alapján az 1-es, 2-es, 4-es, 5-ös, 10-es, 11-es, 12-es és a 13-as különböző UC-s gépeket, a 3-as a God Gundam-ot a G Gundam-ből, a 6-os és 8-as két CE-es prototípust, a 7-es a Wing Zero-t a Gundam Wing-ből, a 14-es pedig egy SD-s gépet valamelyik SD Gundam-ból. Ja igen. NINCS 9-es rész, nem volt, és nem is lesz. Ne keressétek. Jelenleg a 6-osig elérhetőek.
    13 rész

    Future Century

    Mobile Fighter G Gundam
    Kicsit kilóg a sorból, mivel kivételesen szó sincs háborúról, vagy a szokásos nagyhatalmak közötti szembeszállásról, sokkal inkább az anime-k között oly gyakori megy a hős, lealáz mindenkit, barátságokat köt, majd a végén megnyeri a bajnokságot, csak itt nem kicsi golyókból előbújó szörnyekkel harcolnak egymás ellen, hanem mechákkal. Persze nem G Gundam, hanem Pokemon Gundam ed. (^_^) lenne a neve, ha nem kevernének bele egy kis plusz misztikus hátteret, néhány lelkileg instabil szereplőt, egy erősen ellentmondásos főszereplőt, és egy kis világméretű összeesküvést, némi árulással, és intrikával fűszerezve. Szerelmi szál ebben is van, aminek az érdekessége, hogy egyáltalán nincs túlerőltetve, időnként fel-fel bukkan, de éppen csak jelzés értékkel. Érdekesség, hogy minden Gundam közül ebben fordul csak elő, hogy a főhős és egy hozzá valamennyire romantikus szálakkal kapcsolódó egyed egymás oldalán harcolnak mechákban, míg egyéb felállásokban (ellene harcolnak, ellenségeik alkotnak párt, stb.) ez viszonylag gyakori.
    Ja igen, és ez az a sorozat, ami helyenként teljesen el van a valóságtól rugaszkodva.
    50 rész


    After Colony

    Mobile Suit Gundam Wing
    AC 195-ben járunk, mikor is a háború a kolóniák és a Föld között kitör. A kolóniákon öt tudós, egymásról mitsem tudva elkészíti a világ legerősebb és legpusztítóbb Mobile Suit-jait, a Gundamokat. Az öt Gundam, fiatal és egymásról mit sem tudó pilótáikkal elindul a föld felé, hogy végrehajtsák küldetésüket. Az Operation Meteor kezdetét veszi! Tudom banális kezdés, de nem kell elkeseredni, kicsit később kiderül, hogy az őt tudós igenis tudott egymásról, ráadásul nem öten, hanem hatan vannak, sőt még később a hetedik is előkerül. Mint ahogy az 5 Gundam elődjének tekinthető gépet is megtalálják, majd feltűnik a színen a hatodik Gundam, és az Operation Meteor-ról is kiderül, hogy eredetileg miről is szólt volna, mindeközben előbukkannak azok is, akik a kirobbantották a konfliktust a Föld és a kolóniák közt, egyszóval nem fogtok rajta unatkozni. Alapvetően A legfordulatosabb sorozat. Ha nem lennénk a hőseink (mindenféle magyarázat nélkül) szinte félisteni képességűek, mindenkinél fejlettebb gépekkel felszerelve, és mellékesen sebezhetetlenek, valamint ha a szereplők a ritka kivételtől eltekintve nem lennének tökéletesen 1 dimenziósak, akkor könnyen a legjobb is lehetne. Mindenesetre így is sokan szeretik, és nem véletlenül.
    49 rész.

    Mobile Suit Gundam Wing: Operation Meteor
    Ezt sajnos nem láttam, csak tudok a létezéséről. Ha igazak a hírek, akkor az 5 főszereplő életének rövid összefoglalása, a sorozatból recap-elt jelenetekkel, illetve egy kevés új animációval ami sorozat vége utáni sorsukat mutatja be.
    OVA 4 rész

    Mobile Suit Gundam Win: Endless Waltz
    AC 196-ban járunk. Kitört a totális béke, mindenki örül, a Gundam pilóták úgy döntenek, hogy kilövik a gépeiket a Napba, mivel a háború végére ezek maradnak az utolsó működő szuper fegyverek. Ekkor következik be a (Nem-Is-Olyan-) Meglepő fordulat! Relena Peacecraft-ot (a sorozat egyik központi figuráját) elrabolja egy, a világhatalomra törő csoport. Első feladat, a gépeket visszaszerezni, majd az agresszorokat lerendezni. A végén persze happy end, mindenki örül, meg ilyesmik...
    Talán ebből is látszik, hogy nekem annyira nem jött be, pedig alapvetően nem rossz, csak nem tudja a sorozat szintjét elérni, ami 3x30 percben nem is olyan meglepő.
    OVA 3 rész

    Mobile Suit Gundam Win: Endless Waltz Special Edition
    Az OVA összefűzve kb. 8 percnyi plusz animációval, és valamivel jobb soundtrackel. Mivel semmit nem hagytak ki az OVA-hoz képest, ezért érdemesebb inkább ezt megnézni.
    Film


    After War

    After War Gundam X
    A Föld és a kolóniák közötti 7. háború véget ért. A háborúk következtében a kolóniák nagyobbik része elpusztult csakúgy, mint a Föld lakosságának több mint 90%-a. A megmaradt túlélők egyfajta poszt-apokaliptikus társadalmat alakítottak ki. 15 év telt el a háború vége óta, és az emberiség kezdi összeszedni magát. A kolóniák részben helyreállították a haderejüket, és újra a Föld felé kezdenek tapogatózni. Eközben a Földön pedig egy feltörekvő Új Föderáció kezdi magához ragadni a hatalmat. A kevés még meglévő kiskirályságot / országot (gyakorlatilag városállamokról, vagy annál kicsit nagyobb területekről van szó, amelyek legalább részben megúszták a világégést), sorban kebelezik be. Aki nem csatlakozik magától, azt akár erővel is elfoglalják. A cél, leigázni, vagy ha másképp nem megy elpusztítani a kolóniákat.
    A civilizált területeken kívül a Vulture-ok „uralkodnak”. Ők gyakorlatilag a kalóz - roncsgyűjtő - fejvadász vonalon mozgó emberek, akik bemerészkednek a szennyezett területekre, hogy elveszett technikákat kutassanak fel, és értékesítsenek, de a különböző zsoldos feladatokra is őket fogadják fel, és hát vannak köztük olyanok, akik a kereskedelmet némi fosztogatással egészítik ki. Ebben a világban él Garrod Ran, aki egy 15 éves technikai zseni, aki Mobile Suit-ok alkatrészeit árulja, illetve maga is képzett a vezetésükben. Egy nap talál egy elfelejtett Régi-Föderációs bázison egy még teljesen működőképes Mobile Suit-ot, amelyről kiderül, hogy nem csak hogy a felbecsülhetetlen értékű Gundam szériából származik, hanem egyenesen a leghíresebb / hírhedtebb Gundam X utolsó működő példánya. Hamarosan belefut Tiffa Adil-ba, úgy dönt, hogy megvédi a lányt, akiről rövidesen kiderül, hogy New Type képességekkel rendelkezik. Hogy a lány közelében maradhasson, elszegődik a Freeden nevű Vulture hajóra, melynek a kapitánya furcsa kapcsolatban áll az X-szel. Kisebb fordulatok után a Freeden és legénysége marad az emberiség utolsó reménye arra, hogy elkerüljék az Új-Föderáció és az Space Revolution Army közötti újabb háborút, mely minden valószínűség szerint az emberiség végleges kihalásához vezetne.
    A sorozat egy csomó rossz előjellel kezdte pályafutását, eleve nem túl jó időben került a TV-be, másrészt a kezdete sem volt túl bíztató (a G Gundam után egy erősen ZZ-re hajazó kezdésű sorozat…). Ezek után még rosszabb idő sávba tették. Ezek együttesen annyira alacsony nézettséget eredményeztek, hogy az eredetileg 49 részesre tervezett sorozatot 39 részre kellet rövidíteni az első fele után. Így ebben a sorozatban van a legkevesebb üresjárat, és a végjáték is kicsit rövidebbre sikerült a megszokottnál. A kezdeti nehézségek ellenére később viszonylag nagy rajongótábort sikerült a sorozatnak kialakítania, így több mangát is kiadtak, ami a világához kapcsolódik, viszont egy újabb anime-re elég kevés az esély.
    39 rész


    Correct Century

    Turn-A Gundam
    CC 2345
    A Gundam 20. évfordulós ünnepekre készült sorozat, melyben szerepelnek gépek a régebbi sorozatokból is. A történet 2000 évvel a „valami” után játszódik. A „valami” a körítésekből (pl.: New Type-ok, a vége felé egy videó bejátszás egy régi adatarchívumból, illetve néhány kisebb utalás a sorozat közben) majdnem biztosan vehető, hogy az After War Gundam X kezdete előtt lejátszódó 7. űr háború. A történet érdekes felütéssel kezdődik, a földön egy nagyjából kora 20. századi, arisztokratikus felépítésű civilizáció létezik, használnak néhány robbanó motoros eszközt, és vannak kezdetleges repülőgépeik is (légcsavaros biplánok), valamint motoros léghajóik, de ezek tipikusan a nagyon gazdagok eszközei, illetve kísérleti dolgok. Ide érkezik meg Loran Cehak két társával együtt a cenzored-ról (nem akarok spoilerezni :P ). A felnőtté avatási szertartás közben véletlenül leomlanak a sziklák, és előkerül alóla egy ősi, a sötét korból származó mecha…
    Nem akarom a történet fordulóit előre lelőni, úgyhogy ennyi elég is lesz a leírásából, annyit azért hozzátennék, hogy bár kicsit lassan indul be, ha az elején átszenveded magad, akkor igen csak kellemes sorozattá növi ki magát.
    Megj.: A sorozat címe egy fejre állított „A” betű „-Gundam”, de mivel ezt nem nagyon lehet írásban visszaadni, ezért szövegben mindig Turn-A ként hivatkoznak rá, néhány helyen viszont a logóját vágják be, ezt könnyű a V Gundam-nak nézni. A Turn-A logója egy fordított A betű, a bal oldali szára függőleges, és a mögötte lévő G betű miatt nem lehet a középső vízszintes vonalat látni. A Victory logója viszont egy sárga, normálisan álló V betű, amire keresztbe van ráírva a Kidou Senshi Gundam felirat persze kanákkal.
    50 rész

    Turn-A Gundam: Earth Light
    A sorozat 1-27-ik részeiből összeállított film, legjobb tudomásom szerint semmilyen új jelenetet nem tartalmaz.
    Film

    Turn-A Gundam: Moonlight Butterly
    A sorozat 27-50-ik részeiből összeállított film. Ha jól tudom, ebben sincs új jelenet.
    Film


    Cosmic Era

    Ez a legújabb Gundam timeline, a GSD viszonylagosan rossz nézettsége, és a kapott kritikák miatt kérdéses a folytatása, ennek ellenére eléggé erős pletykák vannak arról, hogy lesz egy harmadik, lezáró sorozat is a történetéhez, illetve hallani olyan „jól értesült” emberekről is, akik szerint egy lezáró film lesz hozzá. Ha figyelembe vesszük, hogy milyen eladásokat produkáltak a makettekkel (nagyon erőseket), és hogy mekkora fan klubok alakultak köré, semmi sem lehetetlen, viszont csak reménykedhetünk abban, hogy a rendezőnek levágják néhány ujját figyelmeztetés képpen a folytatás előtt.

    Gundam SEED
    CE 71-72
    A háború kivételesen a kolóniák (ezúttal PLANT) illetve az Earth Alliance között zajlik. A két nagyhatalom közötti ellentét a koordinátorok létére vezethető vissza. A koordinátorok olyan emberek, akiknek a génkészletét embriókorukban módosították, hogy erősebbek, okosabbak, egészségesebbek legyenek. Az EA vezetése szinte teljesen az emberi faj tisztaságáért („Egy Tiszta és Kék világért!”) küzdő, erősen fajgyűlölő szervezet a Blue Cosmos tagjaiból áll, míg a PLANT-okon a földről az ottani üldöztetésük miatt elmenekült koordinátorok élnek. Az ORB Union egyike azon kevés országnak, ahol a természetesek (natural-ok) és a koordinátorok (coordinator-ok) békésen élnek egymás mellett. Az ellentétek a két nagyhatalom között már az 50-es évek elejétől tartanak, és a 60-as évek végére eljutottak arra a szintre, hogy az ENSZ egy esetleges háborút megelőzendő, békítő tárgyalásokat hívott össze a Holdon lévő független Copernicus City-be. Egy terrorista támadás az ENSZ központja ellen (70. február 5.) sikeresen félbeszakította a tárgyalásokat, megölve az ENSZ teljes vezetőségét, és mindkét fél tárgyalódelegációját. Az egyetlen túlélő a PLANT Supreme Council elnöke volt, aki éppen nem tartózkodott a Holdon, nem is kell ennél több egy hadüzenethez :D . Február 11-én az EA háborút indított, a PLANT-ok ellen, majd február 14-én nukleáris robbanófejjel felszerelt rakétával elpusztította a Junius 7-es PLANT-ot, 243,721 civilt ölve meg. Válaszlépésként április 1-én a ZAFT (a PLANT-ek önálló, saját kormányzattal rendelkező kolóniák, az ő szövetségük a ZAFT, amely így egyben a közös hadseregük megnevezése is) Neutron Jammer-eket dobott a Földre, melyek hatékonyan megakadályozták a nukleáris fegyverek további bevetését, mellékhatásként viszont hatalmas energiakrízist okoztak az erősen atomenergiára építkező EA-ban. A háború innentől hagyományos fegyverekkel folyt többnyire, és ilyen feltételek mellett az EA egyre inkább vesztésre állt. A tömegpusztító fegyvereit nem tudta használni, az általa használt Mobile Armor-ok 10:1-hez arányban is nehezen álltak helyt a ZAFT Mobile Suit-jaival szemben, és az általános energiahiány mellett a hiába fért hozzá több erőforráshoz, nem tudta a szükséges mennyiségű hadianyagot legyártani a számbeli fölényének fenntartásához, míg a ZAFT mindig is jelentős technikai fölénnyel rendelkezett.
    A földi országok közül a leginkább fejlett Orb Union-nal közösen az EA megkezdte a saját Mobile Suit-jainak fejlesztését, a titkos fejlesztőközpontot a Heliopolis nevü kolónián hozzák létre.
    A sorozat kezdete:
    CE 71. január 25. Heliopolis-on vagyunk, a ZAFT egy különleges egysége rajtaütést tervez az EA-Orb közös fejlesztő központján, hogy megszerezzék az EA mobile suitjainak prototípusait. A rajtaütés során Kira Yamato és barátai véletlenül keverednek a központba, ahol Kira, hogy barátai életét megvédje, elindítja a GAT-X105 Strike kódnevű prototípust, melyet az operációs rendszer bejelentkező képernyője alapján elnevez GUNDAM-nak…
    Eddig pontosan ugyanaz a kezdete, mint az eredeti sorozatnak, azonban innentől kezdve a történet alaposan más irányba megy el. Kira koordinátorként az EA mellett harcol, hogy a természetes barátait megvédje, akik vele együtt az AchAngel nevű (szintén frissen fejlesztett, prototípus) csatahajó fedélzetén menekülnek a ZAFT támadás miatt megsemmisült Heliopolis-ról. Ezek után még van egy-két durva csavar a történetben, a karakterek egyre nagyobb változásokon mennek keresztül, míg végül kialakul a sorozat végére a felnőtt énjük (tizenéves suhancként a háborúban nőnek fel). A cselekedeteik teljesen érthetőek, az ok-okozati viszonyok is rendben vannak, egyszóval a karakterek ábrázolása teljesen jó. A történet érdekes és magával ragadó, a szükséges kavarások is megvannak benne (pl.: szerelmi háromszögek, vagy éppen rejtett célokkal rendelkező központi szereplők). Egy két fordulat kimondottan jól sikerült, pl. Kira legnagyobb ellensége Athrun a gyermekkori barátja, illetve Kira féltestvére, akivel nem tudnak egymásról egészen a végjáték kezdetéig, pedig ismerik egymást már a sorozat elejétől fogva, vagy éppen az egyik „pályavégi boss” aki később átáll a mellé, aki mellé Kira is keveredik, és annak ellenére amit Kira tett vele, nem neheztel rá, mivel mint abszolút katona tisztában van vele, hogy akkor a harctéren találkoztak. Marha nehéz ám ezeket úgy leírni, hogy ne lőjek le semmi poént.
    Na szóval nagyon jó kis sorozat, a zenéje is nagyon ott van, az egyetlen bajom a karakterek design-jével van. Míg a gépeket (hajók, mobile suit-ok, de még a fix lövegek is) iszonyatosan jól tervezték meg, addig a karakterek bár önmagukban rendben vannak, de iszonyatosan fantáziátlanok. Gyakran csak a hajszínről lehet a karaktereket megkülönböztetni, mivel pontosan ugyanazt a modellt használták fel legalább 6-7 szereplőhöz is.
    Megj 1.: Az ArchAngel kapitányának a neve Murrue Ramius, és az Eurasian Federationból északi részéről származik, arról nem is beszélve, hogy a kedvese az EA miatt hallt meg mielőtt ő kapitány lett volna (más hasonlóság nincs, pl egyáltalán nem szakállas, sőt ellenkezőleg ^_^).
    Megj 2.: A Gundam sorozatok jó szokásaként ebben is annak nagyon enyhe echi jelenetek, de itt a két darab dramaturgiailag indokolt „Flay Allster meztelenül” jelenet kivételével az ArchAngel sérüléseit jelző, „közelről rázoomolunk Ramius ksnchou bouncing melleire” szorítkoznek -> Ha lövik az AA, és nincs közeli, akkor nem lesz semmi baj, egyszerűen nem tudnak elég tűzerőt felmutatni ahhoz, hogy a festék felkarcolásánál nagyobb károkat okozzanak:DDD
    50 rész, és egy OVA lezárásnak (Between the Stars)


    Gundam SEED Special Edition
    CE 71-72
    Alapvetően a sorozat recapje, de van benne egy-két új jelenet, illetve legalább egy (elég fontos) jelenet kicsit meg lett változtatva.
    3 film, az első másfél film megjelent OVA-ként is…


    Gundam SEED Astray
    CE 71-72
    Mellék száll a sorozat után megjelent mangához. A sorozathoz egyáltalán nem kapcsolódik.
    2 OVA (6-6 perc)

    Gundam SEED Destiny
    CE 73-74
    Elnézést, de erre a sorozatra nagyon haragszom. Iskolapéldája annak, hogy hogyan kell elszúrni valamit, amikor minden adott a tökéletes folytatáshoz. Először is annak ellenére, hogy igen kellemes költségvetéssel futott a sorozat a recap epizódok száma legalább 10, de inkább több. A nem recap-ekben is rengeteg az újra felhasznált jelent, de ami a legarcpirítóbb az az, amikor visszaidéznek egy részt, amelyben visszaemlékeztek egy korábbi részre. Esküszöm helyenként két hét eltelt úgy, hogy összesen egyetlen percnyi addig még nem látott animációt mutattak volna. Ennek közvetlen következménye, hogy a GS tökéletesen kiegyensúlyozott harcolunk, felfedjük a hátteret, interakcióba lépnek a karakterek felállása helyett a visszaemlékezünk, tépelődünk, szólt a producer, hogy most már legyen valami, úgyhogy harcolunk… felállás lett, másrészt bár a története jó, de nem marad rá elég idő. Például a végén a nagy kapkodásban többet haladt előre a történet 5 rész alatt, mint az előtte lévő 15-ben. Valahogyan még azt is sikerült elérni, hogy az utolsó főcímdalhoz olyan kezdő animációt vágtak össze, ami a legkevésbé sem illeszkedik hozzá.
    Abban reménykedek, hogy ha ebből is lesz SE, akkor talán abban kihagyva az üresjáratokat sikerül megalkotni azt a folytatást, amit a GS megérdemelne.
    Amennyiben nem lesz folytatása a sorozatnak, akkor csak erős fenntartásokkal javaslom a megnézését. Ha Kira vagy Lacus fan vagy, akkor hajrá, nekik van egy két jó jelenetük, amit miatt érdemes a többin keresztülverekedni magadat, ha Athrun a kedvence, akkor ne mond, hogy nem szóltam előre:P
    50 rész, és egy OVA lezárásnak, aminek az első fele egy kicsit megváltoztatva az utolsó rész (inkább csak kiegészítve), majd egy kevés arról, hogy mi a helyzet az endgame után (ezt a GS-ben még a sorozatba be tudták pakolni)(Chosen Future)


    [Szerkesztve]

    In God We Trust. Everyone else must have an X.509 certificate.

Új hozzászólás Aktív témák