Windows blog: Skype és Fresh Paint fejlesztések a Windows 8.1-ben

Már csak néhány nap van hátra a Windows 8.1 hivatalos startjáig, így nem csoda, hogy egyre több részletet tudunk meg az új Windows verzió és a vele érkező alkalmazások újdonságairól. Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt került a Microsoft tulajdonába a közkedvelt Skype, melyet azóta egyre jobban integrálnak az operációs rendszerbe – annyira, hogy a Windows 8.1-ben már alapból telepítve lesz. Sok kisebb csiszolás mellett az egyik érdekes és új funkciója, hogy immár a lezáró képernyőről is tudjuk fogadni a hívásokat, képpel és hanggal vagy csak hanggal, és ugyanitt természetesen elutasításra is van lehetőség.

Skype hívás fogadása a lezáró képernyőről
Skype hívás fogadása a lezáró képernyőről [+]

Sokat fejlődött a közkedvelt Fresh Paint rajzolóprogram is. Várható újdonságainak egy részével már találkozhattunk a nyáron kiadott bemutató változatban, de azóta sokat fejlődött a felhasználói visszajelzések alapján. A kreatív alkotók újratervezett vízfesték és grafitceruza készletnek örvendhetnek, most már van lehetőség egyedi paletták elmentésére, bővültek a fotókezelési és törlési lehetőségek, továbbá optimalizálták a nyomásérzékeny digitalizáló toll kezelését, illetve modernizálták a kezelőfelületet.

Új eszközök és kezelőfelület a Fresh Paintben
Új eszközök és kezelőfelület a Fresh Paintben [+]

Aki pedig kifogyott az ihletből, annak az „Inspire Me” modul adhat löketet. A Microsoft Bing keresőjére alapozva dob fel képjavaslatokat a kiválasztott témában, majd a nekünk tetsző fotót egyszerűen tovább rajzolhatjuk, szűrőket alkalmazhatunk rá. A SkyDrive-val is szorosabban együttműködik a Fresh Paint új verziója, eléri a felhőben tárolt képeinket, így például a telefonunkkal készített fotót pofonegyszerűen továbbszerkeszthetjük tableten vagy más számítógépen.

Ha elfogy az ihlet, segít a Bing
Ha elfogy az ihlet, segít a Bing [+]

Bár nálunk nem lesz olcsó, de a tehetősebb felhasználók biztosan örülnek majd a vászonnyomtatásra specializálódó CanvasPoP szolgáltatás integrálásának. A Fresh Paint korábbinál fejlettebb nyomtató moduljában néhány érintéssel (vagy kattintással) megrendelhetjük festményünk vászonra készített nyomatát szinte bármilyen méretben. Az új Fresh Paint a Windows 8.1 megjelenésekor, október 18-án lesz elérhető az asztali operációs rendszerhez, a Windows Phone 8 változat pedig már most letölthető az Áruházból.

Azóta történt

Előzmények