Hirdetés
A cég korábbi termékvonalai által kivívott vásárlói és szakmai elismeréshez méltó új termékkel jelentkezett a kitűnő minőségű PC-házairól ismert Antec. A P180-EU típusjelzést viselő ház a gyártó szerint kompromisszummentes megoldás lehet azoknak, akik el akarják kerülni a rendszerkomponensek veszélyes túlmelegedését, ugyanakkor kifejezetten halk működésű PC-re vágynak.
A végletekig letisztul külsőt mutató Antec P180-EU belsejében két légcsatornát alakítottak ki a tervezők; a tápegység (mely alapkiépítésben nem tartozéka a háznak) a ház aljában kaphat helyet, a rendszer leginkább melegedő komponenseinek – köztük a processzornak – a hűtéséről egy-egy hátulra, illetve felülre elhelyezett 12 cm-es ventilátor gondoskodik (mindkettő az alapkiépítés része). Azok számára, akik maximális hűtési teljesítményt kívánnak elérni, további egy 12 cm-es ventilátornak (elülső panel, porszűrővel), illetve egy 8 cm-es ventilátornak (mely a videokártyát hűti) kialakított hely áll rendelkezésére.
A négy 5,25 és összesen hét (melyből hat a merevlemezeknek van fenntartva) 3,5 hüvelykes egységet fogadó ház két oldala, teteje és eleje speciális, három rétegből álló (alumínium, műanyag, alumínium) panelt kapott, mely képes a gép működése közben keletkezett üzemzaj jelentős mérséklésére.
Az Antec P180-EU 159 dolláros, azaz hozzávetőlegesen 33 000 forintos fogyasztói áron kerül forgalomba világszerte, a PC-házra a gyártó a megszokott módon három év jótállást vállal.