A magyar hatóság nem vizsgálja az Uber adatvesztési ügyét

Bár lehetnek magyar érintettek, a NAIH maga nem indított eljárást, ellenben támogatják azt az európai vizsgálatot, melyben igyekeznek feltárni a körülményeket és a lehetséges hatásokat.

Közel egy hónapja számoltunk be az Uber igen komoly adatvesztési incidenséről. Mint megírtuk, az Uber Technologies kénytelen volt elismerni, hogy hackerek tavaly betörtek a rendszerükbe, megszerezték összesen kb. 57 millió ügyfél és sofőr személyes adatait, és a vállalat mindezt eltitkolta, sőt százezer dollárt fizettek a támadóknak váltságdíjként, hogy azok semmisítsék meg az adatokat. Azt is kiemeltük, hogy mivel sem az érintetteket, sem az illetékes hatóságokat nem értesítették a biztonsági incidensről, megszegték az érvényes amerikai törvényeket, így felelősségre vonásra számíthatnak. Pár nappal később a világ több helyén is vizsgálat indult az ügyben.

Ahogy akkori híradásunkban jeleztük is: mivel a történteknek lehetnek magyar érintettjei is, megkerestük a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot (NAIH), hogy nálunk számíthatunk-e hatósági fellépésre.

Hirdetés

Ma Péterfalvi Attila (elnök, egyetemi tanár) aláírásával kaptunk választ érdeklődésünkre, mely igen részletes és hivatalos, bár mondandója röviden összefoglalható: nem.

A válaszlevél – feltehetően a vonatkozó jogszabályok miatt – kissé meglepően indul: „Tisztelt Dajkó Pál Úr! Konzultációs megkereséssel fordult a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz [a továbbiakban: Hatóság], melyben az Uber adatvédelmi incidensével kapcsolatban fogalmaz meg kérdést.”

Ez azért lepett meg, mivel semmiféle konzultációs megkeresést nem realizáltam, mindössze ennyit írtam az ügyfélszolgálati címre – mert más kapcsolat nincs megadva a NAIH honlapján –: „A napokban derült fény az Uber masszív adatvesztésére, illetve az incidens hanyag kezelésére. Azóta azt is tudjuk, hogy több európai országban is vizsgálat indult az ügyben. Azt szeretném megtudni, hogy – mivel magyarok is érintettek lehetnek az ügyben – a NAIH tervez-e hasonló lépéseket, és ha igen, pontosan hogyan.” Vagyis feltettem egy újságírói kérdést.

A következő bekezdés némi magyarázattal szolgál a „konzultációs megkeresés” terminus használatára, ugyanis az elnök ebben kifejti, hogy a Hatóságot nem kötelezi törvény a konzultációs beadványok megvizsgálására, ám bizonyos esetekben, ha indokoltnak látják, megteszik ezt.

Ezek alapján adtak tájékoztatást az IT café számára: „A Hatóság az Uber adatvédelmi incidensével kapcsolatban jelenleg nem folytat vizsgálatot, azonban a holland adatvédelmi hatóság vezetésével, több európai adatvédelmi hatóság részvételével megalakult egy munkacsoport, mely vizsgálja az incidens körülményeit. A vizsgálatban a Hatóság közvetlenül nem vesz részt, azonban minden rendelkezésre álló információval támogatja a munkacsoport munkáját.”

A lényeg ennyi. A levél további terjedelmes része az Uberrel kapcsolatos korábbi magyar beadványokról szól, melyek fontosak ugyan, de a szóban forgó üggyel távoli kapcsolatban sem állnak. Így ha magyar sofőrök vagy felhasználók esetlegesen adatvédelmileg értelmezhető kárt szenvedtek, azt csak az európai szintű vizsgálat lezárása után tudhatjuk meg.

Azóta történt

Előzmények