Épp a mai napon elmélkedtünk arról, hogy a SEGA új vizekre terelheti a Total War szériát, ami egy Creative Assembly fejlesztő szerint akár a konzolos verzió is lehet. Bár egyelőre semmi konkrétum nincs ezzel kapcsolatban csak egy szűkszavú "talán", amit a stúdió művészeti vezetője, Kevin McDowell mondott a CVG-nek. Állítása szerint már régóta foglalkoztatja őket a dolog, és korábban már a controllerel való irányítást is megoldották, amikor is egyik fejlesztőjük saját idejében készített ere egy kódot, és meglepődve tapasztalták, hogy mennyire jól működik. A konzolos verzió mellett az is elhangzott, hogy az iPhone-t is vizsgálják, mint lehetséges platformot.
Total War konzolokra?
Azóta történt
-
Total War: Shogun 2 - gyűjtői kiadások
Több kiadásban jelenik meg a Shogun 2.
-
Shogun 2 - 16 percnyi várostrom
Egy fejlesztő és a mesterséges intelligencia összecsapását tekinthetjük meg 16 percben.
Előzmények
-
Shogun 2 - a zene
Fejlesztői napló a játék zenei részéről, és annak készítéséről.
-
Shogun 2: Total War - mostantól Total War: Shogun 2
Semmi különleges nem történt a Shogun 2-vel mindössze pici variáltak a címen.
-
Shogun 2: Total War - megerősítve a dátum
A SEGA megjelenési dátumot adott a Shogun 2-nek, ami ezek alapján márciusban várható.
-
Shogun 2: Total War - új sztori trailer
Ismételten egy új trailerrel jelentkezik a SEGA és a Crative Assembly a Shogun 2-ből.