Fontos fejlesztéseket kap az új Thunderbolt

A Thunderbolt interfész nagy reményekkel került bevetésre, de a terjedés már nem egyértelmű. A gyártók egyszerűen az USB 3.0-t elég jónak tartják, így többek között az Acer már ki is hátrált az Intel kezdeményezése mögül. Nyilván mindennek oka van, ugyanis kis túlzással az átlag embert nem érdekli, hogy a Thunderbolt gyorsabb, mint az USB 3.0, ha rengeteg kényelmi szolgáltatást nem tud, mint például a csatlakoztatott eszköz töltését. Ez az egyik legnagyobb probléma a rendszerrel, ugyanis az USB-vel ellentétben képtelen bárminek is energiát biztosítani.

Hirdetés

Az Intel a következő évben érkező felújított interfészben már orvosolja ezt az égető hiányosságot, így a Thunderbolt végre energiát is szolgáltat a bekötött eszköz működéséhez, vagy éppen megoldható a notebookok töltése egy Thunderbolt dokkolóról. Az áramellátást egyébként az Intel két fázisban vezeti be, így a 2014-es Thunderbolt verzió csupán 7,5 wattnyi energiát képes szállítani, de a 2015-ben érkező megoldás – a megfelelő kábelek mellett – már 53 wattal is megbirkózik.

Az új Thunderbolt lényeges újítása még, hogy a vezetékkel össze lehet kötni két gépet a Thunderbolt interfészeken keresztül, így gyorsan meg lehet osztani egymással a fájlokat, illetve ez a funkció az internet és az egyes eszközök megosztására is használható. Mindemellett a 10 Gbps-os adatátviteli tempó 20 Gbps-ra nő, de ez láthatóan eddig sem érdekelte a felhasználókat, így az előbbi funkcionalitást bővítő újítások sokkal fontosabbak.

Az Intel természetesen új vezérlővel is készül, ami alapvetően szükséges az újítások kihasználásához, de a kábelek esetében használhatók az aktuális megoldások. Kivéve akkor, ha töltésről van szó, mivel az energiaátvitel biztosítására mindenképp speciális kábelek kellenek. Ezekre már ki van dolgozva a megfelelő tesztelési és érvényesítési procedúra, illetve a licencköltségek is meg vannak határozva. Utóbbi remélhetőleg alacsony, mivel a Thunderbolt terjedésének legnagyobb gátja, hogy már a mostani kábelek is elképesztően drágák, ami egyrészt a felépítésüknek köszönhető, de igen komoly árat szab meg az Intel is a licenc okán.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények