PH! blog: nagy notebookteszt alakulóban

Nem szívesen beszélek éppen folyó, nagy tesztekről, de most rendhagyóan elárulok pár részletet. Múltkor csináltunk egy közvélemény-kutatást notebookokkal kapcsolatban, és egy ideje a tettek mezején lépkedünk az ügyben. Javában folynak már a tesztek egy konkrét árkategóriában és méretosztályban, és ha minden jól meg, egy tucat notebook kerül megmérettetésre. Nagyjából a felénél tartok a mezőnynek, vannak már érdekességek bőven, de ezekről majd a cikkben olvashattok.

Most a megjelenési formával kapcsolatban szeretnék kérdezni párat, mert egy ilyen nagy mezőny tálalása még annál is nehezebbnek tűnik, mint ahogy eleinte gondoltam. Alapvetően nem akarunk olyan hatalmas anyagot létrehozni, amit aztán senki nem olvas el, nehezen kereshető, használható, viszont szeretnénk belesűríteni minden lényeges infót. Az szinte biztos, hogy az egyes paramétereket, mint a megjelenés, beviteli eszközök minősége vagy hűtés egyben tárgyalunk majd, úgy, hogy X gép jobb volt Y-nál, de még a náluk gyengébb Z is teljesen rendben van stb. Az viszont kérdéses, hogyan mutassuk be az egyes gépeket, hogy a leghatékonyabban tudjátok felhasználni a cikket egy későbbi notebookvásárláshoz.

Az egyik lehetőség, hogy minden gépet bemutatunk nagy vonalakban a cikk elején fél-egy oldalban, aztán jönne az egyes képességek összevetése, esetleg pontozása (bár utálom a külcsín pontjait összevetni a belbecs pontjaival), végül pedig egy értékeléssel zárnánk kiemelve a szerintünk legjobb gépeket. A másik lehetőség minden gépet teljesen szeparáltan tálalni egy-két oldalon, a végén egy közös értékeléssel – ez nekem kevésbé tetszik. A harmadik lehetőség épp most jutott eszembe: némi felvezetés, a kiválasztott méret- és árkategória indoklása után jönne a gépek egymás mellett elemzése, mint az első esetben, és a végén egy olyan értékeléssel zárnánk, ami kitérne minden gépre egy-egy bekezdésben olyasformán, hogy pl. X egy kellemes megjelenésű, de kétes zsanérú, közepes billentyűzetű, halk, de melegedő gép, ami a megcélzott árkategóriában ilyen és ilyen teljesítmény nyújt, szerintünk van nála jobb alternatíva, de aki különösen halk gépet akar, annak éppen ez az ideális.

Még egy kérdéskör felmerül, amit nagyjából már eldöntöttem magamban, de kíváncsi vagyok a véleményetekre. Hogyan ismertessük az eredményeket? Az oldalszerkezetbe egy 540 pixel széles táblázat fér bele, egy átlagos kijelzőn nagyjából 600 pixeles magassággal, ami iszonyatosan kevés. Ezért inkább egy párezer pixel széles, nagyítható képfájlban összesítenénk az adatokat és mérési eredményeket. Ennek a nagy táblázatnak egyes részei (például az akku viselkedése vagy a teljesítménytesztek) külön, részleteikben is megjelennének a cikkben.

Szóval nagyjából itt tart az első (és remélhetőleg nem utolsó) masszív notebookteszt, várjuk a fórumban hozzászólásaitokat a cikk formájával kapcsolatban!

Előzmények