Az AMD már elkezdte a Zen 5 tervezését

Furcsa módon a sorozatból a négyes szám kimarad, de ennek a kínai kultúrában kell keresni az okát.

Az AMD a Youtube csatornáján közzétett egy videót, amely a Ryzen egy éves megjelenésének tiszteletére született meg. Ezen belül a Mike Clark, a Zen processzorarchitektúra vezető tervezője elkotyogja azt az érdekes információt, hogy már a Zen 5 tervezésén dolgozik.

Ez furcsának tűnhet, hiszen eddig a Zen 2 és a Zen 3 dizájnra vonatkozóan volt ismert, hogy készülnek, és azt hinné az ember, hogy a Zen 4 lesz a következő, de nem. Az AMD a 4-es számot kihagyja, így a Zen 3 után a Zen 5 fog következni.

A fentiek oka az, hogy a kínai kultúrában nagyon erősen jelen vannak a babonák, ezen belül is a számbabonák, ami miatt a 4-es számot, ahol lehet mellőzik. Kínaiul ugyanis a szám kiejtése (si) hasonlít a halál kínai megfelelőjére. Ez annyira benne van a keleti ország kultúrájában, hogy a legtöbb épületben nincs is olyan emelet, amiben benne van a 4, ha mégis, akkor az az ingatlan konkrétan kevesebbet ér. Ugyanez igaz a rendszámtáblákra és a telefonszámokra, a 4-es szám olyan, mintha nem is létezne ott.

Azt egyébként nem tudni, hogy a Zen 5 milyen node-on készül. A Zen 2 és a Zen 3 esetében a 7 nm-es opcióra vannak információk, de a távolabbi jövő ebből a szempontból eléggé ködös.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés