Hirdetés

Androidra és iOS-ra is elkészül a LibreOffice

Hirdetés

LibreOffice-logóKészül a LibreOffice Android és iOS operációs rendszereken futó változata – jelentette be az irodai csomag fejlesztését koordináló alapítvány a szombaton zárult első LibreOffice konferencián Párizsban. A tervek szerint elsőként tabletekre portolják a szoftvert, az okostelefonok a második lépcsőben következnek.

Tor Lillqvist, a mobilos fejlesztést irányító programozó elmondta: a programkód fordítása már előrehaladott fázisban jár, a munka nagyobb része, a felhasználói felület kidolgozása azonban még hátra van. Az eredményt a közönség leghamarabb 2012 végén vagy 2013 elején használhatja majd.

A rendezvényen az is kiderült, hogy lesz a LibreOffice-nak böngészőben használható, online verziója is. Ez a WebSocket és Canvas HTML5-funkciókra épül majd, így futtatásához e technológiákat támogató böngészőre lesz szükség. A fejlesztők a konferencia apropóján közzétettek egy videót egy korai, Firefox alatt futó prototípusról.

A Document Foundation egyben bejelentette, hogy a francia kormány félmillió kormányzati számítógépre telepíti a LibreOffice csomagot, ami önmagában 5 százalékkal növeli annak windowsos felhasználói bázisát. Becslések szerint az OpenOffice-ról tavaly levált projektnek világszerte körülbelül 25 millió felhasználója van.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények