Hirdetés

Már 2017-ben nyolcmagos mainstream asztali CPU-ja lehetett volna az Intelnek

A fantomtermékként elhíresült Cannon Lake nem csak egy kis kétmagos dizájn volt. Készült belőle négymagos és nyolcmagos verzió is.

Az IT iparágon belül nem szokás eltöprengeni azon, hogy mi lett volna, ha bizonyos dolgok másképp alakulnak, mert sok cég nem tartja az eredeti útitervét, nem véletlenül tartják fenn a változtatás jogát. Kevés terv módosult azonban olyan jelentős mértékben, mint az Intelé, ugyanis a cég valamikor 2016-ban még azt mondta, hogy egy év múlva bevezetik a 10 nm-es gyártástechnológiát, és vele érkezik a Cannon Lake processzorgeneráció.

Hirdetés

Azóta már tudjuk, hogy ez nagyon nem így történt, de ami ennél érdekesebb, hogy egy igen régi útiterv szerint a Cannon Lake nem csak mobil processzornak készült. Az Intel a 10 nm-es node-ot érintő problémák felismerésével végig a mobil piacra fókuszált, tehát elég hamar eltűnt a 4-5 éve még aktívan tervezett rendszer az asztali útitervekből, de megtudtuk, hogy bizony nem csak kétmagos verzió készült belőle, hanem négy- és nyolcmagos is. Utóbbi ráadásul eredetileg a 2017-es esztendő végére volt datálva, noha az is igaz, ez egy öt éves tervben szerepel.

Ha azonban minden az akkori elképzeléseknek megfelelően történt volna, akkor azért a 2017-ben megjelent AMD Ryzen termékcsalád első generációjának biztosan nem lett volna annyira kényelmes éve, nem beszélve a második generációról. Sőt, a nyolcmagos verzióból egy notebookokba szánt kivitellel is készült az Intel, tehát maga a fejlesztés papíron igazán versenyképesnek tűnt, nagy kár, hogy nem lett belőle semmi.

Érdekesség még, hogy a fenti lapkák közül mindegyik tartalmazott volna IGP-t, méghozzá egy olyat, amelyet felkészítettek a VESA Adaptive-Sync szabványára épülő variálható frissítési frekvencia támogatására. Ezzel az Intel máig adós az asztali piacot tekintve, annak ellenére, hogy 2018-ban megígérték a bevezetését. Azóta viszont gyakorlatilag folyamatosan csúsznak, vagy törlésre kerülnek a fejlesztések, így pedig az asztali piacra tervezett processzorok IGP-je még ma is a 2016-ban megjelent, Kaby Lake dizájnhoz elkészített Gen9.5-ös architektúrára épít. Ebből a szempontból sajnos az érkező Comet Lake sem hoz változást.

A fentiek alapján látható, hogy mindössze egy hiba, a gyártástechnológia nem megfelelő fejlesztése mekkora felfordulást tud okozni, pedig nem voltak rosszak az Intel öt évvel korábbi tervei, csak a megvalósíthatóságuk bedőlt a 10 nm-es eljárás problémáival.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Előzmények

Hirdetés