Hirdetés

Edward Snowden még biztonságosabbá tette a Gmailt

A biztonságot nyújtó, titkosított adatáramlást kínáló https protokoll (egyes vélemények szerint: séma) mostantól nemcsak alapértelmezett a levelezőszolgáltatásnál, hanem minden egyes esetben alkalmazott metódus.

Hirdetés

A https (HTTP Secure) már az indulás óta támogatott a Gmailnél, 2010 óta pedig alapértelmezett, de a hivatalos blog közlése szerint az újítás azt jelenti, hogy a levelezőszerverekre, illetve onnan kifelé irányuló adatáramlás mostantól minden esetben titkosított – vagyis teljesen mindegy, hogy a felhasználó otthonról olvas vagy küld levelet, vagy pedig egy nyilvános wifipontról, és az is mindegy, hogy mindezt milyen eszközről teszi.

És még egy további biztosíték – ami egyértelműen a Snowden által felfedett megfigyelési technikák okozta sokk hatása (emlékezzünk csak a legdurvább kiszivárogtatásra: az NSA az adatközpontok közötti kábelekre csatlakozott rá fizikálisan) –: a Google mostantól a leveleknek a saját szerverek közötti mozgását is titkosítja. Ha volt valami értelme az Edward Snowden által keltett viharnak, akkor ez biztosan, hiszen kiderült, hogy a nagy IT cégek alkalmaztak ugyan különféle, általában magas szintű védelmeket a szerverek és a „nyilvános internet” közötti kapcsolatra, de a belső adatáramlást még a nagyok (nem csak Google, az összes többi sem) védték. (Minek? – gondolták akkor, amikor még nem tudták, hogy a hírszerzés ezt kihasználja.)

Az a fentiekhez képest már csak hab, marketing, hogy Nicolas Lidzborski, a Gmail biztonsági főnöke közli: a levelezőszolgáltatás kiemelkedően megbízható, ugyanis a 99,978 százalékos rendelkezésre állás azt jelenti, hogy a Gmail egy főre eső üzemkiesése mindössze két óra évente.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények

  • Vajon hogy turkál a levelekben a Google?

    Minden gmailes tudja, hogy az ingyenességnek ára van: a Google egy automata rendszerrel elemzi a leveleket, majd ez alapján (is) megpróbál célzott reklámokat megjeleníteni. Az úgynevezett Content Onebox működését azonban a vállalat továbbra is igyekszik titokban tartani.

  • A Google beadta a derekát: az EU nem indít eljárást

    Három hosszú év sorozatos egyeztetései után a Google olyat tett, amire eddig alig akadt példa: gyakorlatilag minden követelést teljesítenek.

  • Újra nagyon durvát lépett a Google

    Az új szolgáltatást akár kiemelt kényelmi funkciónak is nevezhetjük, de a szokásos probléma jelent meg: alapértelmezésben aktív, ha nem akarjuk használni, ki kell kapcsolni.