A japán SoftBank Group felvásárolta a brit AI-chipgyártót, a Graphcore-t, Azt nem árulták el, hogy pontosan mennyiért, de legalább kiderült, hogy mi lesz a céggel, amit nemrég még az NVIDIA riválisának mondtak.
Az AI-őrület miatt a Graphcore is az egekbe lőtt, 2020 végén 2,77 milliárd dollár értékűre becsülték. Végül nem tudtak elegendő befektetést szerezni a versenyhez, így nem csak veszteségessé váltak, de a dolgozók ötödét is elküldték, majd kivonultak Norvégiából, Japánból és Dél-Koreából.
A társalapító-vezérigazgató Nigel Toon szerint a SoftBanknál végre lesznek erőforrásaik a globális versenyhez. Hozzátette: még őket is meglepte, mennyire kilőtt ez az AI-irányzat. A részleg vezetője ő marad, de az üzlet értékéről nem beszélt.
Kitért viszont arra, hogy nagy lehetőség lenne a brit startupok gyors növekedésében, ha a brit nyugdíjalapok befektetnének, de ezzel régóta gond van, sok mindenen kellene javítani. Az ő pénzük zöme sem Nagy-Britanniából érkezett, tette hozzá. Toon szerint a SoftBank többi cégével is együtt dolgoznak majd, így egy Arm-Graphcore együttműködés sem kizárt.